Ismét sikerült, sőt a tavalyihoz képest 10 perccel előbb értem célba a 33 km-es családi távon! Jóllehet ez nem profi verseny volt, a résztvevők elsősorban a kerékpározás öröme miatt, szórakozásból tekerték le ezt a távot, azért nagyon jólesett összemérni az idei teljesítményemet a tavalyival. Családtagjaim szerint ez az eredmény nem ad igazán valós képet a fizikai állapotomról, egyszerűen csak arról volt szó, hogy nem álltunk meg olyan sokszor megcsodálni a Kis-Balaton lenyűgöző növény- és állatvilágát, mint tavaly. A táj már ismerős volt számunkra, kevésbé terelte el a figyelmünket a kerékpározásról.
Elgördült a rajtpisztoly
A családi túra indítása előtt kétszer is eldördült a rajtpisztoly. Elsőnek a 127 km-es országúti maraton résztvevői álltak rajthoz, csupa elszánt, izmos férfi, feszes kerékpáros ruhában, méregdrága versenykerékpárokon. Fél órával később a 60 km-es teljesítménytúra versenyzői indultak útnak, közöttük akadt néhány bátor nő és kamasz gyerek is. A legnagyobb tömeget mi alkottuk, a harmadik futam tagjai, kicsik és nagyok, kezdő és középhaladó kerékpárosok, közel hatszázan.
Az első pár kilométeren még összetartott a társaság, Zalakaros határát elhagyva azonban többen felgyorsították az iramot, és széthúzták a mezőnyt. Itt még én is beleadtam apait-anyait, hajtott a versenyszellem, nehezen fogadtam el, hogy tízéves kisfiam is lazán lehagyott. A tizedik kilométertől azonban már csak a táj szépségére tudtam koncentrálni, no meg arra, hogy ne pattanjak le a nyeregből és szégyenszemre ne toljam a kerékpárt a néhány kisebb emelkedőn.
Simogató napsütés, gyönyörű táj
Idén szerencsénk volt: kellemes, 25 fok körüli melegben, szikrázó napsütésben kerékpároztuk körbe a Kis-Balatont. Utunk természetvédelmi területeken keresztül vezetett, ahol egész közelről szemlélhettük meg a tavon úszkáló ludakat, kacsákat, a nádasokból kirepülő madarakat. A csendet hol békák brekegése, hol énekes madarak trillázása törte meg. Háromszor álltunk meg néhány percre pihenni, a túra szervezői gyümölcsökkel, csokival és vízzel vártak minket.
Közeledve a cél felé, a zalai falvak főutcáján helyiek integettek nekünk, biztattak minket. Zalakaros főterén minden beérkező kerékpárost megtapsoltak, ami nagyon jólesett, főleg az olyan amatőr sportolónak, mint én. Délután a Karos Spa szálloda medencéjében ellazulva már csak a szép pillanatokra emlékeztem a túrából, és az az enyhe, sajgó fájdalom sem zavart, amelyet a kemény kerékpárülés okozott a túra emlékére a hátsómon.
