Már ott pihen néhány ékszer a színes – mint később kiderül, a gyerekek gyurmájából formázott – ékszertartókon az East of Eden galéria apró, de méltóságteljes terében, a többi darabot még lázasan rendezgeti az alkotó a nyitás előtti percekben. Dévényi Dalma, a néhány évvel korábban megszűnt Je Suis Belle egykori tervezője idén nyáron debütált saját ékszermárkájával, a d’Alma Jewelryvel, ami éppúgy megmutatja a tervező egyedi látásmódját, mint annak idején a ruhái. Biomorf formákba foglalt csillogó kövek, saját ékszerekkel díszíthető füles gyűrű, finom íveken egyensúlyozó gyémántok és szokatlan, törékeny szépségű darabok sorakoznak a színes kartonlapokon. Dévényi Dalmát saját alkotásai körében kérdeztük új márkájáról, az ékszerkészítés folyamatáról, fenntarthatóságról és uniszex gyűrűkről.
2021-ben szűnt meg a Kiss Tibivel közösen vitt ruhamárkád, a Je Suis Belle, és most, három évvel később jöttél ki a saját ékszermárkáddal. Mivel töltötted a kettő közötti időszakot?
A Je Suis Belle végét inkább 2020-ra datálnám, akkor szálltam ki a márkából, bár a hír valóban inkább 2021-re érkezett meg a nyilvánosságba. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert szintén 2020-ban született meg a második gyerekem, és ekkor robbant be a covid is: ezek a tényezők együttesen vezettek odáig, hogy lezárult egy fontos fejezet az életemben. Nehéz időszak volt ez nekem, hiszen annyira a Je Suis Belle-lel azonosítottam magam, hogy a márka megszűnése egyben személyes identitásválságot is jelentett. Azt egyértelműen tudtam, hogy nem szeretném tovább ebben a szakmában, vagy legalábbis a textilen, mint médiumon keresztül folytatni a munkámat – úgy éreztem, ebbe már mindent beletettem, ami bennem volt, és sikerült elérnünk egy olyan szintet, aminél már nem igazán tudtunk volna feljebb jutni. Azt is láttam, hogy két gyerek mellett már nem tudok napi tizenkét órát dolgozni, így fontos volt, hogy egy szabadabb, fenntarthatóbb tempójú életet alakíthassak ki. Egy ideje már éreztem, hogy nem szeretném megpróbálni tartani a lépést a divat szédítően gyors pörgésével, és borzasztóan terhelt a nyomás, hogy minden egyes szezonban új kollekcióval kell kijönni. Ráadásul maguk a ruhák is borzasztóan gyorsan elévülnek, fájdalmas volt látni, hogy egy-egy rengeteg munkával létrehozott darabnak milyen rövidke életciklus jut. A másik, amit szerettem volna, hogy valami anyagközelibb dologgal foglalkozhassak, és aktívabban, illetve intenzívebben részt vehessek az alkotás folyamatában. Az ötvösség, fémművesség már régóta érdekelt, mindig is ott volt a tudatom perifériáján: már a Je Suis Belle-lel is csináltunk több ékszeres kollaborációt, amiket mindig nagyon élveztem. Szóval amikor a kisebbik gyerekem egyéves lett, beiratkoztam egy szakiskolába egy kétéves ötvösképzésre, majd később egy kisebb, önszerveződő csoportban elvégeztem egy aranyműves tanfolyamot is.
A márkád bemutatásához egy galériát választottál, ami rögtön képzőművészeti kontextusba helyezi az ékszereket, az Instagram-oldaladon azonban arról beszéltél, hogy a hordhatóság kiemelten fontos szempont számára. Mennyire kezeled divatékszerként és mennyire műalkotásként a tárgyaidat?
Valóban, a viselés aktusa elképesztően fontos számomra, egészen a kezdetektől ez motivált az alkotói munkában: már kiskoromban is készítettem mindenféle különleges, furcsa tárgyakat a családom tagjainak, amik mindig hordható vagy használati tárgyak voltak. Már akkor is szerettem volna egy kicsit gazdagítani, színesíteni a minket körülvevő tárgyi világot, és ennek elengedhetetlen része az is, hogy az általam készített tárgyak interakcióba lépjenek a környezetünkkel, életre keljenek a használat által. Ami fontos, hogy bár abszolút divatékszerekben gondolkodom, az általam készített darabok különböznek a tömeggyártott – egyébként gyakran nagyon szép – bizsuktól. Ezek az ékszerek lassan, kis szériában, és ami talán a leglényegesebb, nemes alapanyagokból készülnek. Tartósak, időtállóak, így – szemben a ruhákkal – akár több évszázadon vagy akár évezredeken keresztül is hordhatjuk őket.
Ezzel együtt leginkább azért választottam mégis egy galériát a márka bemutatásához, mert folyamatos inspirációt nyerek a képzőművészetekből – semmi nem inspirálóbb számomra, mint egy múzeumban tölteni az időmet. Illetve ahogyan már a Je Suis Belle-nél is csináltuk, az ékszermárkám kapcsán is tervezek kollaborációkat, ahol képzőművészekkel dolgozhatok együtt. A márkám elindulása előtt például Gáldi Andi (Gáldi Vinkó Andrea fotográfus) londoni kiállításához készítettem egy ékszerszobrot – remélhetőleg ez is olyasmi, amivel a jövőben még fogok foglalkozni. Emellett volt egy praktikusabb szempont is: szerettem volna, ha méltó térbe kerülnek az ékszereim, ahol valóban reflektorfényben lehetnek. Egy zsúfolt boltban nagyon erős a vizuális zaj, itt, a galériában viszont megvan a saját terük, miközben olyan tárgyak veszik körül őket, amik maguk is különlegesek és inspirálóak.
Rögtön látszik, hogy egy nagyon egyedi formanyelvet dolgoztál ki az ékszermárkádhoz: ösztönösen jött ez az organikus formavilág, vagy inkább tudatos kutatómunka eredményeként?
Ahogy elkezdtem foglalkozni az ötvösséggel, teljesen organikusan alakult az ékszereim formavilága, tényleg szinte ömlöttek belőlem az ötletek – szerencsére ezekből továbbra sem szenvedek hiányt, időben viszont annál inkább… Van egy sketchbookom, amit már évek óta fejlesztgetek, gyűjtöm az inspirációkat, így már volt egyfajta vizuális adatbázisom, amiben sok forma, vizuális ötlet megszületett. De nagyon izgat a kísérletezés: az alkotási folyamat közben mindig történnek spontán innovációk, vagy olyan izgalmas „hibák”, amik végül beépülnek az esztétikába. Azt gondolom, minél jobban ismerjük a médiumunkat, annál több ötletünk lesz, vagyis szerintem a munka közben is sokat formálódik egy brand arca. Már a képzés során is úgy voltam vele, hogy ahogy megtanultam egy új technikát vagy eljárást, újabb lehetőségek tárultak fel, és persze rögtön elkezdtem bosszantani a tanáraimat, hogy milyen alternatív utakon lehetne megvalósítani az elképzeléseimet. A vizsgamunkám is egy ilyen kísérleti projekt volt: korallokba és egyéb talált tárgyakba foglaltam köveket. Ez egyébként továbbra is nagyon érdekel, de attól tartok, ez a vonal inkább képzőművészeti kontextusban tud megvalósulni, ugyanis nagyon költséges egy-egy tárgy előállítása.
Mennyire voltak nyitottak a szakiskolában az ilyen ötletekre?
Én a BKSZC Kézművesipari Technikumba jártam, ahol már szintén kezdenek elmozdulni afelé, hogy a tervezői gondolkodás tanítását is beemeljék az oktatásba. Az egyik oktatónk, Bajcsi-Nagy Balázs például a MOME-n is tanított, számára például egyáltalán nem volt idegen az én megközelítésem. Egyébként az utolsó félévben mindenkit próbálnak tárgyak tervezése felé terelgetni, egyáltalán nem ragadnak le a technikai részleteknél.
Hogyan segített a ruhák tervezése során szervezett tapasztalatod az ékszerkészítésben?
A tervezői gondolkodás gyakorlatilag ugyanaz. Épp ezért fantasztikus érzés volt, hogy nem kellett újra átélnem azt a bizonytalanságot, ami a húszas éveim elején jellemzett a munkámban, hiszen mielőtt kiforrna a tervezői személyiségünk, általában rengeteg olyan tárgyat is készítünk, amivel nem igazán vagyunk elégedettek. A Je Suis Belle-lel a hátam mögött már sokkal magabiztosabb tervezőként foghattam bele az ékszerkészítésbe, könnyebben meg tudtam fogalmazni, hogy mit szeretnék ezzel a márkával. Ezáltal sokkal örömtelibb is az alkotás. Olyan ez – és ezt az analógiát most fogalmazom meg először – mint a második gyerek. Az elsőnél még annyi a görcs és bizonytalanság, hogy sokkal nehezebb élvezni a dolgot. A második gyereknél már ott van a kezedben a tudás és a tapasztalat, így sokkal inkább képes vagy megélni a pillanatokat.
A divatiparban már egyre inkább alapvetés a fenntarthatóságra való törekvés, és az ékszerkészítés terén is jó ideje jelen van már. Ez mennyire fontos szempont számodra?
Abszolút szempont, és szerencsére szinte minden aspektus kapcsán meg is valósítható a fenntartható működés. A nemesfémek nagyszerűen újrahasznosíthatóak, sok-sok alkalommal újra felhasználhatjuk őket. A mintakollekcióm aranyból készült darabjaihoz például felhasználtam néhányat a családomtól örökölt aranyékszerek és tárgyak közül: ez úgy működik, hogy bevisszük az aranyat és bevizsgálás után kapunk cserébe szintén ellenőrzött, öntött nyersanyagot, vagyis nem konkrétan ugyanazokból a darabokból készültek, de a lényeg, hogy a nemesfémek szinte folyamatos körforgásban vannak, újabb és újabb tárgyakban születnek újjá. Még az egészen apró reszeléket, porszemcséket is gyűjtjük, amikből néhány év elteltével újra felhasználható anyag lesz – szerintem ez csodálatos dolog. A drágakövek helyzete picit bonyolultabb, de az biztos, hogy rendszeresen tartanak nagy külföldi expókat, ahol bőven találunk etikus forrásból származó drágaköveket. Ideális esetben tehát ilyen vásárokon szerzem be a köveket, de persze előfordul, hogy megrendelésre, gyorsabban kell elkészítenem egy ékszert, ilyenkor már valamivel limitáltabbak a lehetőségek. Tudom, hogy a laborban előállított gyémánt is egyre nagyobb trendnek számít, de őszintén megmondom, én picit idegenkedem még ettől: nagyon fontos számomra a drágakövek természetessége és szeretem a természet által kialakított apró tökéletlenségeket, például a kis elszíneződéseket, pici zárványokat. De jó megoldás lehet erre, ha újrahasznosítjuk a köveket is, ez is megvalósítható.
A magyar divatszakmát elnézve az látszik, hogy nehéz helyzetben vannak a márkák a hazai piacon: miközben próbálnak magasabb presztízst képviselni és esetleg megjelenni a nemzetközi színtéren is, a magyarok fizetőképességéhez mérve gyakran nagyon drágák a termékeik. Te hogyan gondolkodtál az árazásnál, mennyire lehetnek elérhetőek az ilyen nemes alapanyagokból készülő ékszerek?
Ez egy nagyon nehéz kérdés… A magyar átlag számára ma már egy hétköznapi bevásárlás is luxusnak számít. Képmutatás lenne azt állítani, hogy az ékszereim nem a luxuskategóriába tartoznak. De ezzel együtt mindig azt szoktam mondani – még a nyugdíjas anyukámnak is –, hogy inkább vegyen egy dolgot, ami tényleg tartós és értékes, mint hogy összevásároljon egy csomó alacsony minőségű holmit. Én úgy gondolom, ez az ékszereknél hatványozottan igaz, hiszen hosszú éveken keresztül használhatjuk őket. De tény, hogy az alapanyagár nagyon megköti a kezemet: nem kellett túl sokat gondolkodnom az árakkal való pozicionáláson, mert a kiadásaim alapján végzett kalkuláció során olyan árak jöttek ki, amiket inkább lejjebb próbáltam tolni egy picit… Tényleg azt szeretném, hogy az emberek megvásárolják és viseljék az ékszereimet, számomra ez jelenti a legnagyobb örömöt, ezért egyáltalán nem akarom, hogy elérhetetlenek legyenek. Egyébként azt figyeltem meg, hogy az emberek sokkal szívesebben adnak ki nagyobb összeget egy ékszerre, mint egy ruhadarabra, hiszen az ékszer maradandó, generációról generációra öröklődhet a családon belül. Az ékszereinket ráadásul gyakran tényleg szó szerint mindennap hordjuk, így elkísérnek minket különböző életszakaszokon keresztül, közben pedig megtelnek jelentéssel, emlékekkel, így szinte szakrális tárggyá válnak egy személy vagy család életében.
Manapság a férfiak körében is egyre nagyobb divat ékszert hordani – te mennyire gondolkodsz női, férfi vagy éppen uniszex ékszerekben?
Nem gondolkodom ilyesmiben, inkább a vásárló személyes ízlésére bízom a választást: múlt héten egy ismerősöm a fiának nézett nálam fülbevalót. Szerintem szuper, hogy manapság egyre több területen dominál a gendersemleges tervezés, mert ez kitágítja a lehetőségeket, nem kötnek a „férfi“, „női“ kategóriák.
Érdekes, hogy ennek ellenére szerintem van valami nagyon finom és feminin az ékszereidben.
Igen, óhatatlanul is átüt az ember személyisége a munkáin, belőlem úgy tűnik, ösztönösen egy femininebb esztétika fakad. De most már megígértem a férjemnek, hogy készítek neki is egy gyűrűt – már nagyon régóta kéri, de eddig mindig elmaradt. (Nevet)
Korábban egy doktori disszertációban is foglalkoztál azzal, hogy milyen lehetőségeik vannak a magyar divatmárkáknak a nemzetközi porondon – szerinted mi a helyzet az ékszerekkel? Könnyebb betörni a globális piacra egy ékszermárkával?
Őszintén szólva az ékszerek kapcsán még nem annyira tájékozódtam erről: azt tudom, hogy az ékszerek területén is vannak hasonló utak, mint a ruhák kapcsán – vannak vásárok, bemutatók, ahol megjelenhetünk különböző kollekciókkal. Ez egyelőre egyáltalán nem izgat engem, már csak azért sem, mert ez főleg a sorozatgyártott ékszereknél lehet releváns, én pedig szeretnék megmaradni a kis szériás, kézműves gyártásnál. Ez egyébként nagyon nehéz feladat, pedig én mindig is vágytam rá, hogy megmaradhassak a kis léptéknél, ahol nem kell kompromisszumokat kötni a kreativitás terén és még valódi, élő viszonyunk lehet a vásárlóinkkal – ezek nagyon fontos értékek számomra. Bízom benne, hogy az ékszerekkel ez fenntarthatóbb modell lehet.
A d’Alma Jewelry ékszereket egyelőre péntekenként lehet felpróbálni és megvásárolni az East of Eden galériában, de a tervek szerint hamarosan webshopon keresztül is elérhetőek lesznek.
Fotó: Gáldi Vinkó Andi
