Keczán Mariann neve Szabó Magda rajongói számára ismerősen csenghet, hiszen a debreceni irodalomtörténész hosszú évek óta elmélyülten kutatja a híres írónő életét és műveit. Jelenleg a DRHE Kölcsey Ferenc Tanítóképzési Intézet Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékének adjunktusa korábban a Szabó Magda Emlékház alapító tagjaként olyan kéziratokat fedezett fel, amelyek korábban soha nem kerültek nyilvánosságra.
Szabó Magda személye és életműve régóta foglalkoztat téged. De mi ragadott meg ennyire, hogy évtizedeken keresztül szüntelenül nyomozz utána?
Szabó Magda nemcsak egy zseniális, klasszikus műveltségű író, hanem egy olyan komplex személyiség, aki egyszerre érti meg az emberi lélek mélységeit és a társadalmi környezet hatásait. Hogy mi fogott meg benne? Többek között az, ahogyan a szülővárosáról gondolkodott, hiszen kötődését több műfajban és művében megvallva a vállalható város képzetét formálta meg, s ezzel lényegében helyrebillentette a – Kazinczy óta – elmarasztaló debreceniség fogalmát. Ugyanakkor nem érdemes figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy Szabó Magda a két világháború között, a tanulmányai idején és tanári pályájának kezdetén élt Debrecenben, amit prózaíróként csak jóval később tematizált. E tekintetben az életmű hangsúlyai és hiányai egyaránt kutatásra ösztönöztek.
Keczán Mariann irodalomtörténész
Az évek során több kiadatlan kéziratra is rábukkantál. Hogyan jutottál hozzá ezekhez a művekhez?
A Szabó Magda Emlékház létrehozása lehetőséget adott arra, hogy személyesen is láthassam az író hagyatékát, ekkor találtam rá nem ismert, kiadatlan vagy régen elfeledett írásaira. 2017-ben a Debreceni Református Kollégium Múzeumának főállású muzeológusaként kaptam lehetőséget az emlékház forgatókönyvének a megírására. Az egykori iskolája, amelynek az író még életében átadta a tárgyi öröksége egy részét, nagy gondot fordított az anyag megőrzésére és kamarakiállításon való bemutatására. Az emlékház gondolat megvalósítását támogató örökös, Tasi Géza jóvoltából az általa őrzött magánarchívumot is megvizsgálhattam, így akadtam többek között a Für Elisében említett korai, A hold királya és a Rákhel szíve zenél című versesköteteire, illetve a Diana tükrében közölt „Gaby könyve” utólagos alkotói jegyzetekkel kiegészített kéziratára is. Ezeknek a felfedezése részint izgalmas volt, részint sok kérdést vetett fel: miért nem publikálta ezeket Szabó Magda? S ha ő nem tette, akkor egyáltalán érdemes-e bárkinek, aki nem kritikai kiadásban gondolkodik, a közreadást latolgatnia?
Miért maradhattak ki ezek a művek a korábbi publikációkból?
Leginkább azért, mert Szabó Magda nem akarta közölni, s ezen nincs különösebb csodálkozni való. Az imázsát építő, időnként közéleti szerepeket vállaló szerző véleményem szerint mindent, ami az önmagáról alkotott, formált képhez nem illeszkedett, eliminált az életmű kötetekbe rendezett részéből. Ám kéziratait megőrizte, időnként újraolvasta, utólagosan reflektálta, s ahogyan a Regulus rózsái című korai fogalmazvány utóélete sejteti, nyersanyagként tekintett rájuk. Még arra is van példa, hogy egy-egy fiatalkori novelláját újr keretezve adta közre. A pályakezdő írások, ha nem is tökéletesek, mégis sokat mondanak a szépírói készülődés időszakáról és hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsük az írónő szemléletét.
Ezek a felfedezések hogyan változtatták meg a Szabó Magdáról kialakított képedet?
Amikor először találkoztam ezekkel a korai kéziratokkal, akkor megdöbbentett érzékeny világlátása, olvasottsága, emberi döntéshelyzetek lélektani és etikai vonatkozásainak a feltárására irányuló hajlama. A római szépségápolásról írott disszertációjának közvetlen előzménye ugyan a latin szakdolgozata, ám a római irodalom iránti érdeklődésének az első nyomait a középiskola éveiben találjuk. Különös, ahogyan a klasszika-filológusként doktoráló Szabó Magda 1940-ben nemcsak aktualizálja a szépség témakörét, hanem több szempontból megvizsgálja – az ő kifejezésével élve „körbevilágítja” –, és értékeli is azt. A kéziratok és az általa közreadott művek összevetése során a népszerű regények egyes motívumainak előzményeit, illetve a klasszikus műveltség a korábban véltnél nagyobb jelentőségét nyugtáztam. Többek között ezek a felfedezések segítettek abban, hogy megértsem, Szabó Magda sosem elégedett meg azzal, amit addig alkotott. Folyamatosan új utakat keresett, új formákkal és hangokkal kísérletezett, amelyek nem mindig kerültek a kiadók és az olvasók elé.
Témákkal és formákkal egyaránt játékosan kísérletező, „álorcás” és rejtőzködő, ugyanakkor gondolkodó alkotóművész volt.
Kiemelnél egy felfedezését, ami téged is meglepett?
Rendkívül érzékenyen ábrázolja a női sorsokat. Szabó Magda női karakterei mindig nagyon összetettek, gyakran belső harcot vívnak saját magukkal, a környezetükkel és a társadalmi elvárásokkal. Ez az egyik legerősebb vonása a munkásságának, és úgy gondolom, hogy ma is releváns témákat vet fel. A mai világban, amikor a nők szerepei és lehetőségei folyamatosan változnak, Szabó Magda karakterei példaként szolgálhatnak arra, hogyan lehet megélni és kezelni ezeket a belső és külső konfliktusokat. Itt van például a Diana tükre című kötet (2024. Jaffa Kiadó), amely Szabó Magda női szépségről szóló írásait összegzi, és amelyben megjelenik a kettős istennő alakja, aki egyszerre képviseli a női lélek sötét és világos oldalát. Ez a kettősség a női szerepek, identitások és belső küzdelmek ábrázolásában érhető tetten. Az író gyakran szembeállítja a testi szépséget a lelki szépséggel, és ezzel hangsúlyozza, hogy a természetesség megtartása mellett a lélek ápolására érdemes gondot fordítanunk, mert ez teszi teherbíróvá a személyiséget.
Mondjuk el, hogy hozzád köthető a Diana tükre című kötet szerkesztése. Várhatunk még tőled hasonló köteteket, amikor is újra felfeded Szabó Magda elfeledett vagy akár ismeretlen írásait?
Jelenleg a korábbi kutatásaimat összefoglaló tematikus kiadvány összeállításán dolgozom és a Diana tükréhez hasonló kötet összeállítását is tervezem abban a reményben, hogy munkámmal Szabó Magda életművének olvasótáborát gyarapíthatom.
Fotó: Nagy Zoltán
