Abigail Williams Salem boszorkányság

Ő volt az a 12 éves kislány, aki miatt 57 nőt vádoltak boszorkánysággal

2025. március 19.
A boszorkányüldözés a 14–15. században kezdődött meg tömegesen, s csak a felvilágosodás korában, a 18. század végén ért véget. A vallásos üldöztetés összekeveredett az emberek rosszindulatával és babonásságával, így történhetett meg, hogy gyakran a vádlók maguk is áldozatok voltak.

Abigail Williams az elsők között volt, aki elindította a hírhedt salemi boszorkánypereket. 57 embert vádolt meg boszorkánysággal, pedig még csak 12 éves volt. A 17. század végén született Abigail Williams puritán, vallásos családban nőtt fel, tiszteletes nevelőapja, Samuel Parris mellett. 1692 januárjában Abigail Williams, valamint Parris kislánya, Betty heves rohamokat éltek át: görcsöltek, sikoltoztak, kutyaként ugattak, érthetetlen szavak törtek elő a szájukból és láthatatlan kísértetektől rettegtek.

Egy helyi orvos boszorkányságot kiáltott, mivel rövid időn belül más lányokon is kitörtek ugyanezek a tünetek. Elindult a vádaskodás és a tömeghisztéria, amelyben Abigail Williams volt a leghangosabb vádló.

Mit tudunk Abigail Williamsről?

Bár ő volt a salemi boszorkányperek egyik legfontosabb alakja, Abigail Williams életét rejtélyek övezik. Azt biztosan tudjuk, hogy 1680. július 12-én született. A történészek úgy vélik, hogy szülei fiatal korában meghaltak, így kisgyerekként Samuel Parris tiszteletes gondjaira bízták, akit gyakran nagybátyjaként emlegettek. Williams fiatal korától kezdve Parrisszal, annak lányával, Bettyvel, valamint Parris rabszolgáival, Titubával és John Indiannal élt a 2000 lakosú Salemben, Massachusettsben.

A területet 1626 óta európai telepesek lakták, leginkább puritánok, az angol protestánsok egy csoportja, akik ragaszkodtak a Biblia szigorú szabályaihoz.

Játéknak indult

Abigail Williams és több másik fiatal lány a vallásos neveltetés ellenére elkezdett kísérletezni a jóslással – játékból. Főleg leendő férjükről próbáltak információkat szerezni, például úgy, hogy egy adag tojásfehérjét vízbe ejtettek, s annak alakjából próbáltak következtetéseket levonni. Az egyik lány azt állította, hogy látta, hogy a tojásfehérje koporsó alakúvá formálódik. Valószínűleg már ez is hallucináció volt, de ne szaladjunk ennyire előre.

A furcsa tünetek nem sokkal ezután jelentkeztek Abigail és az akkor még csak 9 éves Betty esetében. Az egyre gyakoribb, feltűnő rohamokat Deodat Lawson, Salem tiszteletese is látta, sőt le is jegyezte. A férfiak orvost hívtak, de az nem találta testi okát a furcsaságoknak, így a gonosz hatásának, boszorkányságnak tulajdonította azokat. Parris nagyon megdöbbent ennek hallatán és azon volt, hogy rabszolgájának segítségével mielőbb kiderítse, ki varázsolta el a lányokat.

Korabeli metszet egy salemi boszorkányperről

Korabeli metszet egy salemi boszorkányperről

A boszorkánykalács nem segített

Akkoriban borzalmas, mai szemmel nevetségesnek tűnő próbák segítségével döntötték el, ki áll gonosz igézet alatt vagy éppen ki paktált le az ördöggel. Ha nem volt épp kit vádolni (mert ne legyenek illúzióink, a boszorkányság vádját kellemetlen szomszédok, régi haragosok ellen minden további nélkül használták fegyverként), akkor boszorkánykalácsot sütöttek: a rontás alatt álló személy vizeletéből, rozslisztből és hamuból sütöttek egy tortát, amit megetettek a kutyával.

A szerencsétlen állattól várták, hogy felfedje a boszorkány kilétét, de nem jártak sikerrel. Ekkor Abigail és Betty jobb híján boszorkánysággal vádolták meg Parris egyik rabszolgáját, Titubát, majd két másik nőt: Sarah Goodot és Sarah Osbourne-t.

1692. március 1-jén a városi bírók mind a három vádlottat letartóztatták. A kínvallatás hatására Tituba boszorkánynak nevezte magát, sőt figyelmeztette a bírókat, hogy Salem lakói között több is van még hozzá hasonló.

Ez a vallomás lázba hozta a várost, és elindult az amerikai történelem egyik legtragikusabb tömeghisztériája.

További sorsa ismeretlen

A salemi boszorkányperek 1692 és 1693 között zajlottak, ez idő alatt mintegy 200 embert vádoltak meg boszorkányság gyakorlásával. Huszonöten közülük meg is haltak. Abigail Williams lett az egyik fő vádló, gyakran azokat a salemi embereket célozva meg, akik nyíltan kritizálták a pereket vagy a boszorkányok vallomásait. Összesen 57 embert vádolt meg boszorkánysággal, hét esetben tanúskodott is, irgalmat pedig az akkori feljegyzések szerint nem ismert.

Egyre vadabb történeteket kreált halottakról, kísértetektől, vérivó szertartásokról. Ezután pedig nyomtalanul eltűnt, és többé egyetlen feljegyzésben sem említik a nevét.

Az anyarozs volt minden baj okozója

Az évek során a történészek megpróbálták kitalálni, hogy mi okozhatta a két lány, no meg a többi, rohamoktól szenvedő áldozat tüneteit. A tömeghisztéria már elég volt egyébként hozzá: ha körülöttünk mindenki az ördögtől rettegve jeleket keres magán, közben embereket kínoznak és ölnek meg, könnyen elveszítheti a fejét bárki, főleg egy fiatal, befolyásolható, szorongó lány. Emellett az anyarozs is bizonyíthatóan hozzájárult a rohamokhoz.

Az anyarozs egy gombás fertőzést jelent, ami az akkoriban gyakran vetett és kenyérgabonának használt rozson jelent meg, különösen esős, párás időkben. A fertőzött kalászokból származó magokat megőrölték, bekerültek a kenyerekbe, s hallucinációkat, rohamokat okoztak. A történelem során több, anyarozzsal összefüggő járványt, tömeges haláleseteket, rohamokat is feljegyeztek.

Az ókori Görögországtól kezdve egészen 1951-ig, amikor egy kis francia faluban, Pont-Saint-Espritben több száz ember szenvedett hallucinációktól, görcsöktől a szennyezett liszt fogyasztása miatt.

Salembe sajnos nem jutott el az anyarozsról szóló információ, pedig rengeteg nő életét megmenthette volna.

Kiemelt fotó: A salemi boszorkányok c. film Fotó: Getty Images