- Angelina Jolie ma ünnepli születésnapját.
- A ma 50 éves sztár a szemünk láttára vált a vörös szőnyeg királynőjévé.
- Így változott Angeline Jolie stílusa az évek alatt.
Kerek születésnapját ünnepli Angelina Jolie: ma lett kereken 50 éves a színésznő. A sztár 1995-ben már első főszerepét játszotta, négy évvel később Oscar-díjat nyert a Észvesztők című filmben nyújtott alakításáért.
Filmes sikerei mellett író, producer, rendező is, valamint az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különmegbízottja. Az elmúlt években mégis elsősorban Brad Pitt-től való hosszas, botrányoktól sem mentes válása foglalkoztatta leginkább a közvéleményt.
Középiskolában csúfolták külseje miatt Angelina Jolie-t
A gyönyörű színésznőt gimnáziumban még csúfolták osztálytársai soványsága, szemüvege és vonásai miatt, sőt kudarcba fulladt első modellkísérlete is. Mostanra azonban kétség sem fér hozzá, hogy amikor megjelenik a vörös szőnyegen, minden szem őrá szegeződik.
14 évesen kezdett modellkedni Angelina Jolie, színészi pályafutása pedig 1993-ban kezdődött egy alacsony költségvetésű sci-fivel. Tizenéves korában láthattuk több sztár, például Meat Loaf és Lenny Kravitz klipjében is szerepelni őt.

Modellként kezdte karrierjét, 18 évesen pedig már első főszerepét kapta meg Angelina Jolie.
Áttörése után záporozni kezdtek a díjak Angelina Jolie-nak
Az áttörést 1997-ben a George Wallace című film hozta el Angelina Jolie számára, alakításáért Golden-Globe díjat kapott. Megkapta a díjat következő évben is a Kifutó a semmibe című film főszerepéért, majd 1999-ben Oscar-díjas lett az Észvesztő című filmben nyújtott alakításáért. Ezekben az években fiatal lányként még vagány és laza megjelenés jellemezte az egyre sikeresebb színésznőt.
Sikert sikerre halmozott a színésznő a következő években, majd 2005-ben találkozott a Mr. és Mrs. Smith forgatásán Brad Pitt-tel, akivel összeházasodtak. A film bemutatójára dögös, fekete ruhában érkezett, mely tökéletesen ötvözte lázadó oldalát és az eleganciát.

Bőrhatású ruhája látványosan szexi volt a Mr. és Mrs. Smith bemutatóján
Többször is a világ legszebb nőjévé választották a színésznőt
Több alkalommal is szerepelt Angelina Jolie a világ 100 legszexibb nőjét felsoroló listán. 2005-ben egyenesen a 3. helyezettnek választották. Az évek során több különböző magazin is megválasztotta őt a világ legszexibb nőjének, sőt egyszer az évtized szépségikonjának is. Stílusa pedig egyre kifinomultabbá és nőiesebbé vált.

Gyönyörű estélyi ruhákra váltott az évek alatt a vörös szőnyegen Angelina Jolie
Brad Pitt-tel 2014-ben házasodtak össze, két évvel később azonban Angelina Jolie beadta a válókeresetet. Három gyermekük született, három gyermeket pedig örökbe fogadtak az évek alatt. Szakításuk megdöbbentette a világot, hosszú évekig tartó procedúra vette kezdetét, míg eljutottak a tényleges válásig.

Angelina Jolie a hivatalos eseményekre általában fekete vagy bézs színű ruhát választ magának
Angelina Jolie nem lassít a tempón és stílusosabb, mint valaha
A sztár a szemünk láttára vált fiatal, vadóc lányból királynővé. Színészként továbbra is aktív, utolsó Golden Globe-jelölését 2024-ben kapta. Emellett aktívan ír és rendez filmeket. Gyermekei nevelése mellett pedig kiemelt helyet foglal el életében a jótékonyság és a karitatív elkötelezettség.

A 2025-ös cannes-i filmfesztiválon is ragyogott Angelina Jolie
Forrás: Wikipédia, Fotók: Getty Images