Színpad, kamera, zenei karrier, spirituális útkeresés – Nagy Sanyi számára a színészet nem csupán hivatás, hanem életforma is. A Játékszín népszerű színésze az őszinte jelenlétben és az állandó megújulásban hisz, miközben telt házas előadásokat játszik, filmeket forgat, és újra felfedezi a zene örömét. Pályakezdésről, kiégésről, a spiritualitáshoz fűződő viszonyáról mesélt nekünk, valamint arról, miért hiszi: a legfontosabb, hogy önazonosak maradjunk.
Itt ülünk a Játékszín büféjében, és nemsokára ismét színpadra lépsz. Nálad hogy működik ez a „mindennapokból a színpadra” váltás? Hogyan kapcsolsz át?
Hát, ezt csinálom már 25 éve – ez is benne van. Szerintem nekünk, színészeknek így jár az agyunk, így működik a szervezetünk. Reggel felkelsz, és tudod, hogy este dolgod van.
Nagy Sándor
Tehát akkor nem konkrét előkészülésről van szó, hanem inkább egy tudatállapotról?
Pontosan. Nem mondanám, hogy az ember azonnal a szerepre készül, amint kilép az ágyból – az túlzás lenne. De mégis egy másfajta jelenlétbe kerülsz. Amikor nem játszom, az ritka, és azokat a napokat is szeretem, de nagyon szeretek színpadon lenni.
Ma is telt ház előtt játszotok.
Igen, ez most azt hiszem a hetvenharmadik előadás két év alatt, és mindig óriási dolog, ha minden jegy elkel. Megtisztelő, és hálás vagyok érte.
Van valamilyen rituáléd előadás előtt? Például csönd, fókuszálás?
Előadástól függ. A Legénybúcsút például már több mint 250-szer játszottuk, ott már más az izgalom. Egy új vagy ritkábban játszott darabnál, mint a Nagyvárosi fények, fizikailag is másképp kell készülni. Ha például aznap kétszer is játsszuk, teljesen máshogy osztod be az energiádat.
A Teltházban 40 karaktert alakítasz. Hogyan váltasz ilyen gyorsan egyikből a másikba?
Ehhez kellett jó pár előadás. Illetve kellett tudnom, hogy ki kicsoda. Az olvasópróbára már minden karakterre hoztam ötletet, mert éreztem, hogy különben csak végigolvasom egyedül a darabot. A rendező, Horgas Ádám nyitott volt, és a legtöbb figura úgy is maradt, ahogy én elképzeltem.
Elképesztően sokrétű vagy: zene, próza, musical, film… Mi a kedvenced?
Mindig az, amit épp csinálok. Szerencsés vagyok, mert csak olyasmiben vagyok benne, amit szeretek. Ha mégsem, akkor inkább visszaadom, vagy megpróbálok változtatni rajta.
Nagy Sándor
Ha jól tudom, forgattál is nemrég?
Igen, pár napja fejeztünk be egy vígjátékot, ami elvileg novemberben kerül moziba. Nagyon élveztem. Közben a Mi kis falunk is folytatódik, június elején kezdjük a forgatást.
A filmforgatás egészen más világ, mint a színház. Ott nincs meg a teljes történeti ív, csak darabokat veszel fel. És sokszor hónapokkal korábban forog valami, amit csak később látsz viszont – néha már nem is emlékszel rá. Viszont szeretem, mert letisztultabb, finomabb színészi játékot igényel.
Hogyan kerültél erre a pályára? Gyerekkori álom volt?
Nem. Gyűlöltem szerepelni. Református templomba jártunk, karácsonyi műsorra mindig kaptunk pár sort, én pedig mindig belebakiztam, egy hétig nem aludtam előtte. Később kezdtem vendéglátózni, zenélni, majd a kisvárdai Doktorock színtársulatba hívtak, musicaleket játszottunk. Onnan indult minden. Aztán jött az egyetem, ahol fantasztikus osztályba kerültem, például Dolhai Attilával, Tompos Kátyával, Peller Annával. Utána alakult meg az Adagio, ami szintén elvitt a zenélés felé.
Most a próza került előtérbe nálad. Miért?
Kicsit besokalltam az énekléstől. Egy énekes színésznél minden számít – mit eszel, iszol, fáradt vagy-e. Prózát lehet játszani megfázva is. De most már visszatalálok lassan ehhez is.
Inspirációról, mentorokról beszélve – kik voltak rád nagy hatással?
Miklós Tibor mindenképp. Ő fedezett fel vidéken. Aztán Kocsák Tibor, Szirtes Tamás és persze Szente Vajk – vele szoros barátság is kialakult.
Nem fáradsz el néha? Nem érzed úgy, hogy ki lehet ebben égni?
Dehogynem. Most például éjszakai forgatások voltak, teljesen megborult a bioritmusom. De tudom, hogyan figyeljek magamra. Nincs tivornyázás, oda kell figyelni – mit eszem, mennyit alszom. Muszáj tudatosnak lenni.
A spiritualitás szerepet játszik az életedben?
Régen vallásos voltam, de mára elfordultam az egyháztól. Ma inkább hiszek egyfajta belső rendben, tudatosságban, önazonosságban. A szeretetben. Abban, hogy minden belőlünk indul ki – ha magaddal nem vagy rendben, mással sem tudsz az lenni.
Nagy Sándor
Hogyan pihensz?
Alvással. Bárhol, bármikor el tudok aludni. Egy perc is sokat számít. Ha le tudok menni „az aljára” – úgy szoktam mondani, mint amikor víz alá buksz és eléred a medence fenekét –, az elég lehet. Ha nem, akkor az egész napom más.
Szerinted a színészet mennyire tehetség és mennyire tanulható?
Tehetség kell, de sokszor a szerencse többet számít. Vannak fantasztikus színészek, akikről senki sem tud, és vannak celebek, akik mögött nincs teljesítmény. Az ismertség és az elismertség sajnos nem mindig találkozik.
Hogy állsz a közösségi médiával?
Fenn vagyok, de nem hajszolom. Ritkán osztok meg magánéleti dolgokat, a színházról posztolok inkább. Ha kíváncsiak rám, jöjjenek be a színházba. Az, hogy mit eszem vagy hogyan pihenek – nem gondolom, hogy másra tartozik.
Van olyan mérföldkő, amit még el szeretnél érni?
Konkrét cél nincs. Játszani jó filmekben, értékes szerepekben – ennyi. A többit az élet hozza.
És ha nem a színház világa lenne az életed?
Valami, ami segít másokon. Orvos vagy lelkipásztor is szerettem volna lenni. De a színház is ilyen – beül pár száz ember, és hazamennek valami plusz élménnyel. Ennél nagyobb dolog kevés van.
Szerző: Bárdossy Adrienn Fotó: Szalontai Zoltán
