George Clooney és felesége, Amal Clooney ismét reflektorfénybe kerültek. Ezúttal nem egy hollywoodi filmpremieren, hanem a brit királyi család egyik exkluzív rendezvényén. Június 25-én ugyanis a sztárpár a Buckingham-palotában vett részt III. Károly király fogadásán, amelyet a 2025-ös King’s Trust Awards díjazottjai tiszteletére rendeztek. Az eseményen a király és a Clooney házaspár jókedvűen csevegett, és közös fotó is készült róluk a díjazott fiatalokkal.

76 éves uralkodó láthatóan jó kapcsolatot ápol a Clooney-ékkal
A 76 éves uralkodó láthatóan jó kapcsolatot ápol a Clooney-ékkal, hiszen nem ez volt az első találkozásuk. Már 2019-ben is együtt vacsoráztak a palotában, akkor még a Prince’s Trust eseményén – ez volt a jótékonysági szervezet korábbi neve, mielőtt Károly trónra lépett volna. Akkoriban mindhárman estélyi öltözékben pompáztak, most viszont George Clooney lazább, nyakkendő nélküli szürke öltönyt, Amal pedig elegáns, váll nélküli fekete ruhát viselt.
A díjátadóval egybekötött fogadáson Károly király nyolc brit és három nemzetközi kategória győzteseit is köszöntötte. Az elismerések között szerepelt például az Év Önkéntese díj, a Fiatal Változást Elérő díj, illetve az Amal Clooney Női Felemelkedés Díj is – utóbbi a neves emberi jogi ügyvédnő nevét viseli.

Amal Clooney elvarázsolta a királyi családot
A királyi családhoz fűződő kapcsolatuk azonban nem merül ki a jótékonysági eseményeken való részvételben. George és Amal Clooney 2018-ban vendégként vettek részt Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén a windsori kastélyban. A hírek szerint George Clooney még a pult mögé is beállt, hogy koktélokat keverjen a vendégeknek.
A pár azóta is közeli barátságot ápol Harryékkel. A híresztelések szerint a nászút utáni nyáron Meghan és Harry a Clooney család Comói-tavi villájában is vendégeskedtek, ahol Amal és Meghan együtt pihentek a medence partján, míg George és Harry kosaraztak.
Forrás: People Fotó: Getty Images