- Emmanuel Macron a franciák sármos és közkedvelt elnöke.
- Már gyerekkorában is különleges volt Emmanuel Macron.
- Ilyen sármos fiatal volt és így telt az élete a francia elnöknek.
A francia elnök, Emmanuel Macron magánélete sokakat foglalkoztat világszerte. Azt azonban csak kevesen tudják, hogyan telt az élete, mielőtt elnökké vált volna. Ahogyan azt is, milyen különleges gyermek és sármos fiatalember volt.
Különleges gyermek volt Emmanuel Macron
Emmanuel Macron már gyerekként más volt, mint a kortársai. Amiens-ben született 1977-ben, édesanyja orvos, édesapja pedig neurológus volt. Rendkívüli intelligenciája, kíváncsisága és komoly gondolkodása korán megmutatkozott. Ahelyett, hogy a kortársaival játszott volna, inkább felnőttek társaságát kereste.
Vacsorákon vett részt tanáraival, és komoly témákról beszélgetett velük. Anyai nagymamája, a tanárként dolgozó Manette pedig hamar bevezette őt a könyvek világába, és megerősítette benne a baloldali eszméket, a kultúra szeretetét.
@poivre_sage Répondre à @mstrakira Emanuel Macron #pourtoi ♬ sonido original - Rana Poblana 🐸
A sorsfordító találkozás
15 éves korában egy iskolai színdarab próbáin találkozott Emmanuel Macron Brigitte Trogneux-val, drámatanárával. Brigitte 24 évvel idősebb, házas és háromgyermekes volt, de Macron már tinédzserként kijelentette, hogy egy nap feleségül veszi őt.
Kapcsolatuk sokáig titokban maradt, a családja sem fogadta el könnyen. 2007-ben azonban, hosszú évek kitartása után, amikor már Brigitte elvált, Emmanuel Macron feleségül vette őt, megnyerve a nő gyermekeinek áldását is.
Mára pedig ők lettek a közvélemény számára egyik legizgalmasabb házaspár. Kapcsolatuk minden egyes állomását árgus szemek figyelik, ők azonban továbbra is kitartanak egymás mellett.
Még az olyan nehéz időkben is, mint amilyen a mostani, amikor Brigitte Macron egyetlen nap alatt vesztette el két szerettét is, és amikor hosszas vívódás után úgy döntöttek, hogy perre viszik az összeesküvés-elméletet gyártó influenszer ügyét, aki azt terjesztette, Brigitte Macron valójában férfi.

Kitart egymás mellett Brigitte Macron és Emmanuel Macron a nehéz időkben is
Villámgyors karrier
Tanulmányait Emmanuel Macron az ország egyik legnevesebb intézményében, az ENA-n végezte. Diplomája után Jacques Attali mentorálásával a Rothschild & CIE befektetési bankhoz került, ahol gyorsan ügyvezető partnerré vált, és jelentősebb vagyonra tett szert. Emellett Macron kiváló zongorista és filozófia mesterdiplomás lett, sőt Paul Ricoeur filozófus munkáját is segítette.
Politikai pályára lépett
2012-ben François Hollande kabinetjében főtitkárhelyettes lett Emmanuel Macron. Két évvel később Franciaország legfiatalabb gazdasági miniszterévé nevezték ki, ahol bátor reformokat vezetett be. 2016-ban saját mozgalmát, az En Marche!-ot alapította meg, felismerve, hogy a hagyományos pártok ideje lejárt.
2017-ben nyerte meg az elnökválasztást. A különleges fiúból pedig, aki mindig a felnőttek világában mozgott otthonosan, Franciaország első számú vezetője vált.
Forrás: France24, Fotó: Getty Images