- A 90′-es évek egyik kultsorozata volt a Szívtipró gimi.
- A sorozat azért is volt különleges, mert bátran mert hozzányúlni kényes témákhoz.
- De vajon hogy néznek ki manapság a Szívtipró gimi szereplői?
A ’90-es évek egyik legmenőbb sorozata volt az ausztrál Heartbreak High, ami a világ különböző pontjain – így nálunk is – kultikus státuszba emelkedett. A történet 1994. február 27-én indult, és egészen 1999-ig futott: középpontjában a Hartley High suli vagány diákjai álltak, akik görkoris összecsapások, szerelmi bonyodalmak és társadalmi problémák sűrűjében próbálták megtalálni önmagukat.
A sorozat azért is volt különleges, mert bátran nyúlt kényes témákhoz: szó esett benne kábítószerekről, hajléktalanságról, szektákról, rasszizmusról, sőt, tinédzserterhességről is. És valljuk be: mindannyian szerettünk volna egy kicsit olyanok lenni, mint ők – dögösek, szabadok, piercinggel és rasztával.
A Szívtipró gimi 7 évada során gyakran lecserélődtek még a főbb szereplők is, de még így is vannak olyan kultikus karakterek, akiket máig nem fel felejtünk. De mi történt vajon a szereplőkkel azóta, hogy 1999-ben lekerült a műsorról? Mutatjuk, hol tartanak most a Szívtipró gimi sztárjai.
Retró sorozat kvíz!
Tedd magad próbára! Hányra emlékszel a kedvenc sorozataid közül?
Így néznek ki manapság a Szívtipró gimi szereplői
1. Salvatore Coco mint Con Bordino

Salvatore Coco mint Con Bordino a Szívtipró gimiben
A görög származású Con karaktere a nézők nagy kedvence volt: okos, lojális és persze mindig bajba keveredett. Salvatore Coco ma 49 éves, és továbbra is aktív színész – emellett képzett séf is.

Salvatore Coco manapság
2. Callan Mulvey mint Drazic

Callan Mulvey mint Drazic a Szívtipró gimiben
Az ikonikus szemöldökpiercinges rosszfiú, Drazic volt a lázadó tinik álompasija. Az élet azonban nem volt a színésszel kíméletes: 2003-ban súlyos autóbalesetet szenvedett, amelyben elveszítette egyik szemét, arcát pedig 17 fémlemezzel kellett újjáépíteni. Ma 49 éves, és feltűnt már olyan hollywoodi filmekben, mint a Batman Superman ellen.

Callan Mulvey manapság
3. Rel Hunt mint Ryan Scheppers

Rel Hunt mint Ryan Scheppers a Szívtipró gimiben
Ryan – Anita bátyja – csak a balhét kereste a suliban. A 50 éves Rel Hunt azonban nem veszett el a képernyőről: továbbra is aktív film- és sorozatszínész.

Rel Hunt manapság
4. Ada Nicodemou mint Katerina Ioannou

Ada Nicodemou mint Katerina Ioannou a Szívtipró gimiben
A kissé különc Katerina és Charlie tinik millióinak volt az álompárja Ada ma 47 éves, és már több mint húsz éve alakítja Leah-t az Otthonunk című sorozatban. Volt férjétől, Chrys Xipolitastól 2015-ben vált el, azóta James Stewart színésszel él párkapcsolatban.

Ada Nicodemou manapság
5. Alex Dimitriades mint Nick Poulos

Alex Dimitriades mint Nick Poulos a Szívtipró gimiben
Nick tragikus halála megrázta a rajongókat, de Alex, a karaktert alakító színész ma is aktív. A 51 éves színész legutóbb a BBC The Tourist sorozatában szerepelt.

Alex Dimitriades manapság
6. Lara Cox mint Anita Scheppers

Lara Cox mint Anita Scheppers a Szívtipró gimiben
Anita, Drazic barátnője sokak példaképe volt. Lara 2022-ben visszatért Anita szerepébe a Szívtipró gimi netflixes rebootjában.

Lara Cox manapság
7. Abi Tucker mint Jodie Cooper

Abi Tucker, mint Jodie Cooper a Szívtipró gimiben
Jodie álma az volt, hogy híres énekesnő legyen – és Abi Tucker valóra váltotta ezt. Az 52 éves színésznő-zenész a The Falling Seeds nevű duó tagja, emellett a Bully nevű grunge zenekarával is zenél. 2010 óta a Play School gyerekműsor egyik műsorvezetője.

Abi Tucker manapság
Fotó: Getty Images, Imdb Forrás: The Sun