Mesébe illő esküvőn mondta ki a boldogító igent Steve Jobs lánya, Eve Jobs és olimpikon szerelme, Harry Charles. A tech örökösnő és a brit díjugrató sportoló a festői Oxfordshire-ben fogadtak örök hűséget egymásnak – méghozzá nem akármilyen körülmények között.
A szertartásra a Great Tew településen található Szent Mihály és Minden Angyal templomban került sor, ahol a vendégek elegáns ruhákban, estélyikben és szmokingokban ünnepelték a szerelmespárt. A menyasszony ugyan mintegy félórás késéssel, egy privát úton érkezett meg a helyszínre, de a 45 perces ceremónia után már férjként és feleségként hagyták el a templomot egy Mercedes limuzin hátuljában.

Érkeznek a vendégek Eve Jobs esküvőjére
A rendezvényről hamar elterjedt, hogy az év társasági eseményének is beillik: a US Sun információi szerint a pompás lagzi összköltsége elérte a 6,7 millió dollárt (közel 2,5 milliárd forintot). A felejthetetlen eseményt Stanlee Gatti sztárszervező álmodta meg és vitte véghez. Egy bennfentes úgy fogalmazott: „Olyan ez, mint egy társasági esküvő, ami felforgatta a vidéki Oxfordshire nyugalmát.” A környékbeliek FBI-ügynökökre emlékeztető biztonsági emberekről és szigorú védelemről számoltak be.
A menyasszony kilenc koszorúslánya között ott volt Bruce Springsteen lánya, Jessica Springsteen is, aki piros szatén koktélruhában tündökölt a többi vendéggel együtt. A lagzi a szertartást követően egy fényűző vidéki rezidencián folytatódott, ahol természetesen nem maradt el a tánc, a pezsgő és az örömkönnyek sem.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Eve Jobs és Harry Charles kapcsolata
Eve Jobs (27) és Harry Charles (26) szerelme 2022-ben kezdődött, de csak a 2024-es párizsi olimpián vállalták fel nyilvánosan a kapcsolatukat. Ekkor Charles csapatban aranyérmet nyert díjugratásban, a lelátón pedig Eve ujjongva ünnepelte párja sikerét. „Csapatarany!!!!! Annyira büszke vagyok rád, szerelmem!!!!” – írta az Instagramra, ahol később egy ölelkezős képet is posztolt magukról, ezzel a címmel: „arany”.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A modellként és szintén lovasként is ismert Eve júniusban az olasz tengerparton tartotta leánybúcsúját, ahol barátnőivel ünnepelte közelgő esküvőjét. „Micsoda hétvége a kedvenc lányokkal” – áradozott a fotók mellé.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kicsoda Eve Jobs?
A menyasszony Steve Jobs, az Apple társalapítója és a filantróp Laurene Powell Jobs lánya. Apja 2011-ben hunyt el, Eve ekkor még csupán 13 éves volt. Azóta saját karriert épített a divat és sport világában, most pedig egy új fejezetet kezdett meg: a házasságot.
A pár most egy kis pihenőt tervez, hogy kettesben élvezhessék ki a nagy nap minden pillanatát. Harry így fogalmazott egy interjúban: „Átutazom az Államokba, és Eve-vel együtt kiélvezzük és átgondoljuk az elmúlt időszakot.” Boldogságukhoz kétség sem fér – és most már hivatalosan is férj és feleség.
Forrás: Page Six Fotó: Getty Images