- A soft clubbing gyakorlatilag a klasszikus értelemben vett bulizás tökéletes ellentéte: nappal, matcha lattékat és arany tejet kortyolgatva lépegetnek elektronikus ütemekre a fiatalok.
- A trend szorosan kapcsolódik az elmúlt évek egészségtudatos és antialkoholista hullámaihoz, miközben sokkal többet árul el modern világunkról.
- Ha a modern érában már bulizni is tudatosan kell, mi marad meg a szabadságunkból?
A DJ pult felől ordít az elektronikus zene, a táncparkett zsúfolásig tele emberekkel. De a bulizók most nem vodka-szódákat és felespoharakat szorongatnak – organikus matcha lattékkal és világos pörkölésű espressókkal lépegetnek az ütemekre. Valahogy így néz ki a Z generáció egyre népszerűbb partitrendje, a soft clubbing, ami folyamatosan növekvő népszerűséggel veszi be a világot.
A soft clubbing tulajdonképpen a daytime partyk továbbgondolt, még pontosabban továbbtudatosított konstrukciója, ami már nemcsak az éjszakát, de az alkoholt is kiveszi a buliegyenletből. Mindez szorosan kapcsolódik a fiatalabb generációk egészségtudatos és alkoholellenes törekvéseihez, amelyek alapvetően formálják át a szórakozás formáját.
Nem kérnek az alkoholból
Az elmúlt évek statisztikáiból világosan látszik, hogy a Z generáció tagjai szignifikánsan kevesebb alkoholt fogyasztanak, mint elődeik. Az amerikai National Institute on Drug Abuse felméréséből kiderült, hogy 2000 után jelentősen csökkent a fiatalok alkoholfogyasztása – mindez leginkább az 1997 és 2012 között született Z generáción érhető tetten.
Egy 2023-as kutatásban azt találták, hogy a 35 év alattiak alkoholfogyasztása alig két évtized alatt tíz százalékkal csökkent, sőt, egyre többen választják a tudatos józanságot is. A szakértők szerint mindez részben annak köszönhető, hogy a Z generáció eleve egészségtudatosabban gondolkodik, és sokkal inkább tisztában van az alkohol egészségkárosító hatásaival, mint a korábbi generációk.
Érezhető egyfajta kulturális változás is az alkohol megítélése körül: a baby boomerek excesszív alkoholfogyasztása nyomán a túlzásba vitt ivás társadalmilag elítélendő, ellenszenves jelenséggé vált a fiatalabbak szemében, így egyszerűen más formákat keresnek a kikapcsolódásra. Egyes feltételezések szerint ilyen lehet például a marihuána, ami ma már fél Amerikában és több európai országban is legális, így néhány fiatal számára alternatívát jelenthet az alkoholfogyasztás helyett.
A másik fontos faktor, hogy az alkohol általában a társas események kelléke, amikből jóval kevesebb jut ki a mai fiataloknak. Nem véletlenül hívják a Z-generációt a legmagányosabb generációnak: a covid és mindent átható digitalizáció által sújtott fiatalok sokkal kevesebbet járnak el és jóval kevesebb a személyes szocializációs lehetőség az életükben. Míg Amerikában 2003-ban még havi 30 órát töltöttek személyes társas interakcióval az emberek, ez a szám 2020-ra alig havi 10 órára csökkent.
A friss igényekre persze gyorsan reagált a piac is: egyre szélesebb választékban kaphatóak alkoholmentes italok, megjelentek az úgynevezett józan bárok, komoly marketingeszközökkel pörgetik a cégek a józan januárt – és most még a soft clubbing jelenség is megérkezett. Utóbbi elméletileg éppen azt célozná, hogy a józanságot választó fiataloknak se kelljen lemondaniuk a valódi társas kapcsolódásokról – és közben persze az sem utolsó szempont, hogy nem lesznek másnaposan nyamvadozó alkalmazottak.
Napfényben buliznak, nem isznak és nem másnaposak – egyre népszerűbb a soft clubbing a Z generáció körében
Soft clubbing és a kapitalizmus diadalma?
A neoliberális rezsim egyik kulcsfontosságú előírása a folyamatos önoptimalizálás. A virágzó wellness-ipar végső célja, hogy egészségesebbek legyünk, tovább éljünk, és tovább legyünk produktív, dolgozó és fogyasztó tagjai a társadalomnak. Minden reggel bevesszük a vitaminokat, probiotikumokat és prebiotikumokat, kerüljük az ultrafeldolgozott élelmiszereket, rendszeresen járunk pilatesre és igyekszünk elfogyasztani az összes – ideálisan persze lokális és szezonális – superfoodot.
És persze mindeközben egy csomó mindent nem csinálunk: például nem fogyasztunk alkoholt, nem dohányzunk, nem eszünk sajtburgert és nem szívunk fel illegális kábítószereket. Gondosan (vagy épp görcsösen) féltjük testi-lelki egészségünket, és nem engedünk be semmit, ami képest kárt tenni ebben a templomban, vagy az azt menedzselő tudat működésében.
A soft clubbing ugyanezt az önoptimalizálást segíti: az organikus matchával és etikusan termelt kávéval együtt azzal az ígérettel is megtöltjük a testünket, hogy az alkohol helyett a „jó utat”, a produktivitás útját választottuk. Nemcsak hogy bulizás közben is képesek vagyunk teljes kontroll alatt tartani saját viselkedésünket, még csak a bulizás fizikai pusztításától sem kell szenvednünk. Nincsen kínzó másnap, amikor csorgó nyállal és enyhe hányingerrel bámuljuk a monitort, nincsen fejfájás, ami ködösítené a gondolkodásunkat, nincsen képszakadás, ami leválasztana minket a valóságról.
Félreértés ne essék, egyáltalán nem kell ebből arra következtetni, hogy az volna az ideális, ha minden buli közben leinnánk magunkat a sárga földig. Az viszont tény, hogy a „bulizás” mint társadalmi jelenség korábban valami egészen másról szólt.
A bulizás, mint lázadás
A partikultúra évtizedeken keresztül az establishment-ellenesség és a lázadás fóruma volt. Sötét, füstös klubok és illegális underground bulik homályában találkoztak a társadalom számkivetettei, a hatalommal szembeforduló művészek, és úgy általában azok, akik valamiféle hiányzó szabadságra vágytak.
A sötét áldásos takarásában izzadt extázisban olvadhattak össze a testek, és mindenki azzá válhatott, akivé szeretett volna. Az emberek kiélhettek társadalmilag elítélt kinkeket, megélhették szexuális identitásukat és orientációjukat, elmondhatták a véleményüket – vagyis megtehették mindazt, amit a külvilág politikai elnyomó rendszerek vagy társadalmi szabályozások által nem engedett nekik.
Az alkohol és a drogok is kulcsfontosságú részei voltak ennek a partikultúrának, hiszen épp ezt a szabadságot, a korlátok lebontását segítették elő. A punk és underground kultúrákban a buli a lázadás terepe volt. Részben szelep a társadalomban felgyűlt feszültségek kiengedéséhez, részben fórum a kapcsolódáshoz, részben terep az újító, kreatív energiák felszabadításához. Az alkohol -és kábítószerfogyasztás ilyen formában ugyanúgy szólt a társadalmi elvárások lehámozásáról és az extatikus örömélmény megéléséről, mint a nyílt szembeszegülésről a regnáló rendszerrel és a domináns társadalmi működéssel szemben.
A soft clubbing ezzel ellentétben napvilágra hozza és teljesen kizsigereli a bulizás aktusát. Az inherensen hatékonyságellenes partikultúra performatív gesztussá válik: a titkos klubokból a kézműves pékségekbe és újhullámos kávézókba költözik, hogy mindenki láthassa: a fiatalok a produktivitást választották, a „helyes utat”. A napfényes matcha-partik hiperláthatóságában a társadalmilag kívánatos testek és a hatékonyság kerülnek fókuszba, így lesz ezekből a közösségi médiában is jól dokumentált eseményekből a késő kapitalizmus diadalmenete.
Azok, akik a soft clubbing mellett érvelnek, általában azt mondják, ezek az alkalmak lehetőséget nyújtanak a híresen magányos fiatal generációknak a kapcsolódásra, hogy az alkoholba áztatott és dohányfüsttől bűzlő bulik helyett egy biztonságos térben találják meg a közösségüket. Lehetséges, hogy így van. Ha azonban elveszítjük a klasszikus, mocskos, sötét, bűnös partikultúrát, azzal a kultúránk egyik esszenciális szeletét veszítjük el.
A híres berlini klubkultúra a város újraegyesülését követő eufóriában fogant. Az elnyomás utáni felszabadulásban az elhagyatott gyárépületek az önkifejezés lehetőségét kínálták, és az esélyt arra, hogy az emberek megélhessék autentikus önmagukat a társadalmi konvenciók nyomása nélkül. A művészet kilépett a tradicionális intézményekből és beköltözött az ikonikus klubokba, hogy még felforgatóbb, szabadabb és energikusabb legyen.
A berlini klubok nagy része a mai napig szigorú szabályok szerint működik: szigorú face controll mellett zajlik a beengedés, bent pedig nem lehet fotózni vagy felvételt készíteni. Képzeljük el, mi történne, ha mondjuk a Berghain felkapcsolná a villanyt, és matcha lattét adna a bulizók kezébe. Nem a nyilvános szex vagy ketaminfogyasztás lehetőségének elveszítése lenne a legnagyobb veszteség. A bulizás „optimalizálásával” a szabadság és az önkifejezés biztonságos terétől fosztanának meg minket.
Fotó: Getty Images
