Matilda vidékről költözik a fővárosba, hogy megvesse a lábát a művészvilágban. Miközben próbálja megtalálni a helyét és önmagát, megtapasztalja a nagyváros zsongását, az éjszakai BKV-zással, a kultikus szórakozóhelyekkel és koncertélményekkel – minden árnyoldalával és szerethetőségével. A kiadvány Kuizs Lilla első önálló, teljes mértékben kézzel készült rajzokból álló alkotása, aki saját élményeiből táplálkozva, egyfajta terápiakánt alkotta meg Matilda felnövéstörténetét, ami egy egész generáció emlékeit önti rajzokba.
A 2000-es években voltál fiatal?
Zöld Pardon, Merlin, Corvintető, Kultiplex, Szimpla, éjszaka a körúti 4-6-oson, egy 30Y, Hiperkarma vagy éppen Vad Fruttik koncert. Aki a 2000-es évek elején volt fiatal Budapesten, vagy gyakran járt a fővárosban, annak ez már önmagában megidéz egy ikonikus hangulatot. Matilda, a történet főszereplője is egyből belekerül a forgatagba, megtapasztalja azt a szabadságot, amit az egyetemista lét adhat, miközben folyamatosan megkérdőjelezi önmagát, a helyét a szakmában, az emberi kapcsolatait, küzd a családjával, akik nem értik meg őt, és keresi az elismerést. Kuizs Lilla képregényíró, képzőművész is átélte mindezeket és saját élményeit alapul véve alkotta meg Matilda történetét: „15 évvel ezelőtt kezdtem dolgozni ezen a képregényen. Ez egy valóságon alapuló fikció, ami megidéz egy számomra nagyon meghatározó és felejthetetlen időszakot, amiben a helyszínek és események valósak, de a szereplők kitaláltak. Matilda az én alteregóm, de nem én vagyok. Valójában, amikor nem tudtam feldolgozni valamit (szerelmi csalódást, szülőkkel való konfliktust, szakmai kudarcot), Matildához adtam hozzá, megrajzoltam. Ahogy ő változott, úgy változtam én is. Ez segített abban, hogy a saját életemben elvarrjak szálakat.”
A grafic novel stílus
A grafic novel már címében is az akkori kor hangulatát szeretné megidézni, ezért is kölcsönözte egy 30Y dal címét: Semmi szédítő magasság. Beck Zoli szerint: „Ez a dal annyit akar üzenni, hogy mi magunk vagyunk a létezésünk egyetlen igazolása, az ismertség, siker, és effélék, azaz a külső mérők nem lehetnek fontosak a számunkra, mert akkor elveszítünk mindent, amit képviselni akarunk. A magunk történetét meséljük, és ez a történet a kétségeké, bizonytalanságoké, ami ha sérülékennyé is tesz, igazként csak ezt tudjuk elmondani. Ez a könyv egy személyes történeten át éppen úgy képviseli sokak saját sorsát, ahogyan, remélem, a dalaink teszik. Elindulni egyfajta perifériatérból és valahogy eljutni oda, ahol azt tudod csinálni, amit szeretnél, aztán csalódni abban, ahova eljutottál, elveszni, megszégyenülni, aztán valahogy újra rakni magad; mert végül mégis az van, hogy ezt az utat magadban járod be.”
A cím az alkotó szerint ennél többes is rejt. Ez a frázis írja le legjobban az ezredforduló utáni fiatalság életét: a mindennapokat nem jellemezték szédítő magasságok vagy rémisztő mélységek, talán kevésbé volt grandiózus sok tekintetben. A ZP-s koncertek, a Corvintetős bulik, a Budapest művészi szubkultúrját befogadó, füstös romkocsmák, a hajnalig tartó beszélgetések és az előző éjszakától táskás szemek a reggeli előadásokon jelentették a szabadságot, aminek a káoszában a felelőtlen tinik fiatal felnőttekké váltak.
Magyarországon a képregényeknek, és ezen belül is a graphic novel stílusnak, ami egy nagyobb terjedelmű, komplexebb, komolyabb, regényhez hasonló történetet mesél el, nincs olyan nagy hagyománya, de a rajzolt formátuma és könnyű olvashatósága miatt ez a 2-3 órás olvasás-élmény egyre népszerűbb, főleg a fiatalabb generáció számára. A női szemlélet szintén különlegesnek számít, hiszen ebben a műfajban még mindig kevesen alkotnak itthon is.
Kuizs Lilla alkotása, a Semmi szédítő magasság egy személyes és kedves felnövéstörténet egy már szinte elengedett, de sokak számára meghatározó korszakból, egyfajta válasz arra a kérdésre, hogy mit hiányolnak a millenialok ma. Egy mű önmagunk kereséséről, művészetről, barátságról, szerelemről és arról a szabadságélményről, amelyet talán csak az egyetemi évek adhatnak meg.
A könyv megtalálható a könyvesboltok polcain, online pedig a kuizslilla.hu és a Ginko kiadó webshopján.