Eugene Chaplin zavarba ejtően kedves, közvetlen. Együtt csúszkálunk a Fővárosi Nagycirkusz bejárata előtt – belém karol, nehogy elessek. Ettől kezdve tegeződünk. Próbálunk egy nem túl zajos és nem túl hűvös helyet találni a beszélgetéshez, de ez a kettő együtt a XVI. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál gálaestjén meglehetősen lehetetlen küldetésnek tűnik. A manézsban artisták, zsonglőrök, levegőakrobaták, lovak sorakoznak, a porondon szerelik a fényeket, az előtérben pedig már hömpölyög a nézők sokasága.
Magyarországon hosszú évek óta nem esett ennyi hó és nem volt ilyen tartós hideg, de gondolom, az ilyen időjárás számodra nem szokatlan, hiszen Svájcban élsz.
Nagyon tévedsz! Ott sem mindennaposak az ilyen súlyos mínuszok. Ha jól emlékszem, negyedik alkalommal vagyok itt, és az extrém időjárás ellenére nagyon élvezem. Most jöttünk vissza a nemzetközi zsűri tagjaival együtt egy hajózásról és mondhatom, nagyon szép a ti Dunátok! Ami pedig magát az eseményt illeti, még a világhírű monacói cirkuszfesztiválnál is izgalmasabbnak találom. Különleges, intim hangulatot teremtettek a szervezők. Ráadásul a világ összes jelentős cirkuszművésze, szakembere összegyűlt, ami ritka alkalom és csodásak a show-k!
Eugene Chaplin a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon zsűrizik
Mi alapján rangsorolsz a számok között, mint zsűrielnök?
A wow-faktort keresem, azt díjazom, ha valamitől eláll a lélegzetem, hiszen ennek a művészeti ágnak elsődleges feladata a szórakoztatás, az ámulatba ejtés.
Téged mikor ejtett rabul első alkalommal?
Nagyon szerencsés vagyok, mert édesapám minden évben, amikor a cirkusz a városunkba érkezett, az egész családot elvitte. Az előadás után meghívta a művészeket a házunkba, úgyhogy gyerekként már baráti viszonyba kerültem velük. Elképesztő élmény volt: idomárok is voltak közöttük, akik magukkal hozták az állataikat. Medve meg krokodil mellett üldögéltem, és úgy beszélgettünk. Képzeld csak el ezt az élményt! Nem csoda, hogy azonnal megérintett a cirkusz világa.
Charlie Chaplin gyermekeként felnőni nyilván minden értelemben kiváltság lehetett. Hogyan emlékszel rá?
Rengeteg emléket hordozok apámról. Charlie Chaplin nekem első sorban nem a legendás némafilmsztár, hanem az apám. Bármely édesapához hasonlóan ő is időnként dühbe gurult, miközben kétségkívül rendkívüli humorú, vicces ember volt és otthon is sokat bohóckodott. Persze bohócnak lenni komoly dolog. Apám számára borzasztóan fontos volt az edukáció. Ragaszkodott hozzá, hogy jól tanuljunk, ami nekem nehezen ment, mert nem érdekelt az iskola. Emlékszem, amikor leült velem szemben és azt mondta: „Nem tudod mennyire szerencsés vagy, hogy iskolába járhatsz!” Ja, persze, nagyon… – gondoltam, de ma már értem, miért mondta és igaza volt. A másik, amit a szívemben hordozok, amikor kijelentette: „Bármit csinálhatsz az életben, csak csináld jól!”
Elnézve a pályádat – hogy hangmérnökként olyan kiváló zenekarokkal dolgoztál együtt, mint például a Queen vagy a Rolling Stones – nyilván jól csináltad, amibe belefogtál.
Valójában még mindig nem tudom, mi sikerült jól és mi nem. Nem az elégedettség vezérel, hanem hogy teljesítsem a kitűzött célt: ha tudom, jól, ha nem, akkor úgy. Nem sikerülhet minden tökéletesen. Soha nem is próbálom magamat az apámhoz hasonlítani, mert ő éteri magasságot képvisel, én pedig jóval lejjebb, a földön járok. Számomra a legfontosabb megtalálni önmagamat. Charlie Chaplin munkássága utolérhetetlen! Zseni volt, fantasztikus történetmesélő, és rendkívüli zenész! Azt tette, ami boldogsággal töltötte el – ettől volt ilyen csodálatos művész. Mindig többet és többet várt el magától, magasra tette a lécet. Soha nem éreztem, hogy az árnyékában élek. Nagyon szeretek róla beszélni, hiszen nemcsak a gyereke, hanem a csodálója is vagyok. Mindazért, amit tett és képviselt, büszkeség a leszármazottjának lenni! Megható, amikor odajönnek hozzám az emberek és megkérdezik: „Te tényleg Charlie Chaplin fia vagy?”
Eugene Chaplin a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon
Hét gyermeked van. Mit adtál nekik tovább a család szellemi örökségéből?
Elsősorban a szeretetet. A legfontosabb, hogy a testvéreimhez és hozzám hasonlóan szeretetben nőttek fel, ennek köszönhető, hogy rendben vannak. Mind más karakterek: van közöttük filmes szakember, festő és fotómodell is. Nem gondolom, hogy nagy elvárást támasztottam velük szemben, kizárólag arra vágytam, hogy boldogok legyenek. Az ember pillanatok alatt felnő, a gyerekkor mégis nagyon fontos időszak marad, éppen ezért igyekeztem minél több időt velük tölteni. Arra vagyok büszke, hogy a szenvedélyüknek élhetnek. Azt csinálják, amitől jól érzik magukat a mindennapokban. Mikor a fiam közölte, hogy zenész szeretne lenni, mondtam, hogy csináld, de nehéz lesz! Most Londonban él és mindenfelé vállal fellépéseket. Boldog, és csak ez számít!
Pár nap múlva hazautazol Svájcba. Azt nyilatkoztad, szeretsz ott élni.
Igen, nagyon! Fiatalabb koromban gyakran utaztam, azt éreztem, Svájc túl csendes nekem. Londonban éltem két évet, vonzott a nagyvárosi nyüzsgés, de visszatértem és manapság nélkülözhetetlen számomra Svájc nyugalma és a cirkusz közelsége.
Hogyan látod a cirkusz jövőjét? Merre tart most ez a műfaj, milyen új irányok, zsánerek születnek?
Nem kezelem külön kategóriaként az avantgard és a hagyományos cirkuszt. Ez a műfaj mindig új irányokat keres és a jövőbe néz. Évről évre számos új elemet láthatsz a porondon és rengeteg fiatal próbálja ki magát a különféle zsánerekben. A cirkusz mindent túl fog élni, mert páratlan formája a kikapcsolódásnak. Csak leülsz, felnézel a kupolára, hagyod, hogy magával ragadjon a légtornászok mutatványa és kikapcsolsz. Ráadásul igazi családi program, ahová a nagymama és az egészen kicsi gyerekek is együtt mehetnek. Elrepít a napi gondok mellől a táncosok, az akrobaták, az állatok varázslatos világa. A cirkusz mindig ilyen hatást kelt és ezt a technika fejlődése csak még erősíti.
Úgy tudom, nagy rajongója vagy a pantomimművészetnek, a bohócoknak.
Igen, ez apám öröksége. Gyönyörű, mert a test művészete. Nem igényel verbális magyarázatot, fordítást egyik nyelvről a másikra, a publikum erősen a képzeletére hagyatkozhat. Még úgy is, hogy manapság már beszéd is helyet kap pantomim előadásokon. Ez a cirkuszi bohóc számokhoz hasonlóan lehet vicces, vagy szomorú. Régebben története volt a bohóc-számoknak, de ma már bővültek ezek a keretek. Bohócnak lenni – mint mondtam –, nagyon nehéz. Olyan ez, mint a vörösbor: minél régebbi, annál jobb ízű. A fiatal bohócnak nincs annyi tapasztalata. Fejlődnie kell, együtt dolgozni a publikummal és annak során találja meg idővel a valódi személyiségét. Ezért van, hogy a legjobb bohócok általában elmúltak negyvenévesek. Nyáron leszek 73 és bár nem vagyok bohóc, az ő nevető-szomorú világuk, apám világa nagyon közel áll hozzám.
Fotó: Tóth Zsolt
