Az újévet mindig egyfajta belső újrakezdésként élem meg. Idén különösen erős volt bennem az érzés, hogy szeretnék változtatni: többet mozogni, többet lenni a természetben, kiszakadni abból az állandó online zajból, ami észrevétlenül szívja el az energiámat. Így született meg a 2026-os újévi fogadalmam: minden hétvégén végigjárom az Országos Kéktúra egy-egy szakaszát.
Az első januári túrára már napokkal korábban készültem. Gondosan megterveztem az útvonalat, előkészítettem a bakancsomat, rétegesen öltöztem, ahogy kell. A hideg, csípős levegő ellenére izgatott voltam: jólesett a gondolat, hogy az év elejét nem egy kanapén, hanem erdőkön-mezőkön átvágva kezdem. Úgy éreztem, végre igazán teszek valamit magamért.
A túra eleinte pont olyan volt, amilyennek elképzeltem. A táj téli nyugalma, a ropogó avar a talpam alatt, a fák között beszűrődő fakó napfény mind azt erősítette bennem, hogy jó döntést hoztam. Mentem, lélegeztem, figyeltem a testemre – legalábbis azt hittem.
Egy dolgot azonban észrevétlenül elhanyagoltam: az ivást. Hidegben az ember egyszerűen nem érzi magát szomjasnak. A kulacs ott volt a hátizsákomban, mégis alig kortyoltam belőle. Részben azért, mert nem kívántam a vizet, részben pedig azért, mert tudtam: ha iszom, akkor pisilnem is kell majd, és a téli túrán ez mindig macerásabb. „Majd otthon bepótolom” – nyugtattam magam.
A nap végére kellemesen elfáradtam, elégedett voltam. Este büszkén meséltem el a barátaimnak, hogy milyen jól sikerült az első kéktúrás hétvégém. Másnap reggel azonban valami furcsa érzésre ébredtem. Először csak enyhe alhasi diszkomfortot éreztem, amit betudtam annak, hogy előző nap sokat mentem. Aztán rám tört a szűnni nem akaró vizelési inger. Amikor kimentem a mosdóba, csípő, égő érzést tapasztaltam.
Abban a pillanatban már pontosan tudtam, mi történik. Hólyaghurut. Ismerős ellenfél, sajnos nem először találkoztunk.
Ahogy a tükör előtt álltam a fürdőszobában, hirtelen összeállt a kép. A hideg, a kevés folyadék, a ritkább vécézés mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a baktériumok könnyebben elszaporodjanak a húgyhólyagban. Hidegben a szervezet amúgy is kevesebb folyadékot kíván, a vérkeringés bizonyos területeken csökken, és ha nem ürül rendszeresen a hólyag, a kórokozóknak ideális környezet alakul ki.
Pedig megelőzhető lett volna.
Utólag már világos: a téli túrázásnál legalább annyira fontos a folyadékpótlás, mint nyáron – csak éppen tudatosabban kell rá figyelni. Nem szabad megvárni a szomjúságérzetet, mert gyakran nem is jelentkezik. A megfelelő ruházat szintén kulcskérdés: nemcsak a kabát és a cipő számít, hanem az is, hogy az alhas és a deréktáj mindig melegen maradjon.
Amikor megjelentek a tünetek, tudtam, hogy az első és legfontosabb lépés a sok folyadék. A bőséges ivással ugyanis fokozható a vizeletürítés, ami segít abban, hogy a kórokozók gyorsabban kiürüljenek a hólyagból.
Ezt a hatást tovább lehet erősíteni vizelethajtó gyógynövényekkel. Korábbi tapasztalataim alapján jól tudtam, hogy a csalán, az aranyvessző fokozzák a vizeletkiválasztást, így támogatva a húgyutak öntisztulását is. Minél gyakrabban ürül a hólyag, annál kevesebb idejük marad a baktériumoknak megtapadni és elszaporodni.
A következő lépés a kórokozók semlegesítése. Bizonyos antibakteriális hatású gyógynövények megfelelően alkalmazva képesek támogatni a szervezet védekezését, és enyhébb esetekben akár antibiotikum nélkül is segíthetnek úrrá lenni a problémán. Fontos azonban, hogy ezekhez ne találomra nyúljunk. Nem minden készítmény egyforma: számít az összetétel, a hatóanyag-tartalom, a minőség.
Ezért én ilyen helyzetekben mindig tudatosan választok. Utánanézek, mit tartalmaz egy adott termék, milyen hatóanyagokra épít, és megbízható forrásból származik-e. A megfelelő tájékozódás a gyógyulás egyik kulcsa is lehet.
Pár nap alatt, odafigyeléssel és következetességgel, a tünetek fokozatosan enyhültek. Az újévi fogadalmamat pedig – bár egy kis pihenővel, de – folytattam. A következő hétvégén újra bakancsot húztam, de már sokkal tudatosabban vágtam neki a távnak. A kulacsot rendszeresen elővettem, akkor is ittam, amikor nem éreztem szomjasnak magam, és kifejezetten figyeltem arra is, hogy ne halogassam a mosdószüneteket. Talán mondanom sem kell, de a felfázás ez alkalommal már messzire elkerült.
Fotó: Unsplash
Promóció
