A balatonfüredi származású politikus bejegyzésében azt is elárulta, hogy idén visszautasította az Anna-bál fővédnöki felkérését, és a tiszteletjegyeket sem fogadta el.
„Az Anna-bál a hagyományról kell, hogy szóljon”
Forsthoffer Ágnes szerint az Anna-bál olyan esemény, amely generációk emlékeit őrzi, ezért úgy véli, nem lenne szabad pártpolitikai szereplők köré szerveződni.
Posztjában így fogalmazott: „Az Anna-bál hungarikum, hagyomány, egy csoda, amely generációk emlékeit őrzi. Azt vallom, hogy a bálnak kizárólag a kultúráról, az emberi találkozásokról, fiatalok ragyogó arcáról, szülők büszke tekintetéről, a táncról, a zenéről és a hagyományok ápolásáról kell szólnia, és semmiképpen nem pártpolitikai szereplők kiemeléséről és kiváltságairól.”
Személyes emlék az Anna-bál
A politikus, akinek ruhatára beszédtémává vált, balatonfüredi származású, ezért az Anna-bál mindig is különleges helyet foglal el a szívében. 1998-ban, mindössze 18 évesen őt választották a bál szépének, a győzelem pedig máig meghatározó emlék maradt számára. Annak idején a Napló számolt be az eseményről.

Balatonfüredhez ma is szoros kapcsolat fűzi, hiszen ott nőtt fel, így az Anna-bál számára nemcsak országosan ismert esemény, hanem személyes emlék is.
Szoros kapcsolat fűzi a családjához
A politikus többször beszélt arról is, milyen fontos szerepet játszik életében a család. Korábban elmondta, hogy szülei válása után is sikerült megőrizniük az egymás iránti tiszteletet és szeretetet, ami számára meghatározó példa maradt. Éppen ezért különösen kedves emlék számára az Anna-bál is, amelyhez nemcsak a győzelem, hanem a családja támogatása is szorosan kapcsolódik.
Különleges eredmény született az idei Anna-bálon
A 201. Anna-bál idén is megválasztotta a bál szépét. A győztes a 18 éves Windisch Laura lett, akinek sikere azért is figyelemre méltó, mert a tavalyi, jubileumi 200. Anna-bálon még első udvarhölgyként végzett.
Az idei eredmény különlegességét tovább növelte, hogy ugyanabból a családból ketten is a legszebbek közé kerültek: Windisch Laura húga, Windisch Regina lett a második udvarhölgy, míg az első udvarhölgy címet a 16 éves debreceni Tollas Viktória nyerte el, aki Sisit idéző ruhájával és frizurájával is sokak figyelmét felkeltette.
Windisch Laura számára az este már a bál előtt emlékezetesen indult: a hagyományos Szívhalászaton is ő emelte ki a fődíjat jelentő szívet a Balatonból, így a következő évi Anna-bálra is biztos meghívást szerzett. A bál szépe a hagyományoknak megfelelően aranyalmát és egy modernizált Viktória-mintás Herendi porcelánvázát vehetett át, udvarhölgyei pedig Rothschild-, illetve Apponyi-mintás Herendi vázával térhettek haza.
Fotó: Fotócentrál – Vörös Szilárd Forrás: Zala Vármegyei Hírportál, Story