Amikor 2022-ben a Marie Claire címlapján szerepelt, Puskás-Dallos Bogi „érdeklődő énekesnőként” határozta meg magát. Huszonöt éves volt, tíz éve állt a színpadon, és már akkor sem kizárólag a zene töltötte ki az életét: televíziózott, interjúsorozatot készített, társadalmi ügyek mellett állt ki, és arról mesélt, hogy pszichológiát szeretne tanulni.
Ma már talán még nehezebb egyetlen jelzővel leírni. Megszületett a kisfia, Ábel, elindította a Lelkizünk? podcastet, négy év után új dallal, a Rád hallgatokkal jelentkezett, sőt szépségvállalkozásba is kezdett. De a címkéket most már nem is keresi. Sokkal inkább azt, hogyan fér meg mindez egymás mellett úgy, hogy ne vesszen el a lényeg.
Ha ma kellene bemutatkoznod, hogyan tennéd?
Az „érdeklődő énekesnő” a Lelkizünk? elindulásával még inkább helytállóvá vált, közben viszont nagyon sokat változtam. Ebben a legnagyobb fordulópont az anyaság volt. Hiszek abban, hogy egy gyerek születésével nemcsak egy baba, hanem egy anya is megszületik. Megváltoztak a prioritásaim: az első helyen Ábel áll. A legnagyobb kihívás, hogy a gyereknevelés mellett megmaradjak alkotónak, feleségnek, nőnek – és hogy tudjak váltani ezek között a szerepek között. Ha videóklipet forgatok vagy dalt írok, néha megfordul a fejemben, hogy ezzel elveszek-e valamit a kisfiamtól. Aztán rájövök: akkor adhatom neki a legtöbbet, ha én magam is egész vagyok, és ki tudok teljesedni.
A Rád hallgatokban megelevenedik az az út is, amelyen tizenöt évesen elindultál. Mit érzel most, huszonkilenc évesen, amikor visszanézel erre a másfél évtizedre?
Nagyon durva érzés. A dal egyfajta ölelés a tizenéves önmagamnak. Tiniként nagyon önostorozó tudtam lenni, sokszor nem éreztem magam elég jónak. Tizenöt voltam, amikor megjelent az első dalom és videóklipem, és onnantól mindig felnőttek között kellett helytállnom – egészen addig, amíg egyszer csak én magam is felnőtt lettem. Ezzel a dallal azt szeretném üzenni annak a lánynak: „büszke vagyok rád, hogy minden mély vízből, amibe bedobtak, kiúsztál a legjobb tudásod szerint.”
Puskás-Dallos Bogi
Mit mondanál még a tizenöt éves Boginak?
Hogy legyen türelmesebb. Nagyon türelmetlen voltam, és ez ma is igaz rám, mindent azonnal akarok. Azt mondanám neki. nyugalom, előbb-utóbb beérik minden, amire vágyik. És azt is, hogy legyen bátrabb. Mindig volt bennem egy fék, egy stoptábla. Ma már azt érzem, lehettem volna kicsit kísérletezőbb tinédzser. Érdekes módon az anyaság hozta elő belőlem a személyiségem filter nélküli változatát. Sokkal bátrabban merem megmutatni minden oldalamat.
A zenélés eközben a háttérbe szorult nálad.
Abszolút. Ábel születése után eltávolodtam a zenétől, nem éreztem, hogyan tudnám beilleszteni az alkotást az életembe. Érdekes módon először nem is a zenén keresztül került a kezembe újra a mikrofon, hanem a beszélgetések által.
Az anyaságban úgy is el lehet magányosodni, hogy közben soha többé nem vagy egyedül. Én legalábbis így éreztem, ezért vágytam egy közegre, ahol beszélgethetek. A podcasttel újra megtapasztaltam a szakmai sikerélményt, és akkor éreztem először, hogy készen állok visszatérni a dalszerzéshez is.
Mégsem szereted, ha a Rád hallgatokra visszatérésként hivatkoznak.
Nem, mert túl nagy terhet rak rám ez a szó. Olyan, mintha meg lehetne ítélni, hogyan sikerült a „visszatérés”, miközben soha nem jelentettem be, hogy visszavonulok. Négy éve valóban nem jelent meg saját dalom, egyszerűen máshova került a fókusz. Ma már talán nem is akarom címkézni magam. Azokon a területeken fejezem ki magam, ahol úgy érzem, van mondanivalóm. Dalt biztosan fogok még írni, de hogy szeretnék-e újra turnézni, azt most nem tudom.
Puskás-Dallos Bogi
Az új dal megjelenése után a Redditen kemény kritikákat kaptál. Elolvasod ezeket?
Mindent elolvasok. Remélem, ez majd elmúlik, ha még érettebb leszek. (Nevet) De megtanultam a helyén kezelni. Kicsit úgy tekintek rá, hogy ha nem ér negatív kritika, akkor nem jutottál el elég emberhez. Ha megjelennek ezek a hangok, az azt is jelenti, hogy a dal kilépett a saját közönségem köréből. Persze vannak jogos kritikák, amelyekből lehet tanulni. A Redditet viszont nem feltétlenül tartom olyan közegnek, amely jót tesz az ember mentális egészségének. Pár éve valószínűleg szíven ütött volna, amit ott olvasok. Most már nem.
Meg lehet tanulni, hogy ne mások véleménye alakítsa az önképedet?
Meg, de nagyon nagy munka. És kell hozzá egy közösség, amelyet a bázisodnak érzel. Én a Lelkizünk? által találtam meg azt a közösséget, amely ért és tud velem azonosulni. Korábban az volt az egyik legnagyobb félelmem, hogy semmilyen vagyok. Aztán rájöttem: ha tényleg semmilyen lennék, nem lehetne ennyit csámcsogni rajtam. Aki valamilyen, az érzéseket vált ki.
Dallos Bogi
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
