- A szakítás utáni harag, szomorúság és bizonytalanság természetes reakció, nem kell azonnal elnyomnunk.
- Egy kapcsolat lezárása nem arról árulkodik, hogy mennyire vagyunk értékesek.
- A valódi továbblépéshez nem elég elterelni a figyelmünket: érdemes megvizsgálni azt is, mit tanultunk a kapcsolatból.
A szakítás az egyik legfájdalmasabb emberi tapasztalat, és szinte mindegy, hogy először vagy sokadszor éljük át. Ha a másik fél döntött a kapcsolat lezárása mellett, könnyen találjuk magunkat kérdések és forgatókönyvek között: Miért történt? Mit rontottunk el? Meg lehetett volna menteni? Vajon meggondolja magát?
A kezdeti időszakban teljesen természetes, ha erőteljes érzelmekkel reagálunk. Haragot érzünk, sírunk, hiányzik a másik, vagy éppen mindenáron szeretnénk visszakapni azt, ami elveszett. Nem attól leszünk érzelmileg érettek, hogy mindezt soha nem érezzük.
Inkább az számít, mit kezdünk ezekkel az érzésekkel.
A szakítás nem az intelligenciánk próbája
Kattints a galériára!
A méltóság nem az, hogy nem sírunk
Szakítás után könnyű azt hinni, hogy akkor kezeljük jól a helyzetet, ha kívülről teljesen rendben vagyunk. Pedig a méltóság nem a fájdalom hiányát jelenti.
Lehetünk összetörtek, dühösek és bizonytalanok, közben lassan megtanuljuk visszavenni a figyelmünket attól, aki már nincs velünk. A valódi továbblépés talán éppen ott kezdődik, amikor nem azt akarjuk bebizonyítani, hogy a másik sokat veszített, hanem ismét arra figyelünk, hogy mi mire vágyunk.
Egy kapcsolat vége nem feltétlenül kudarc. Lehet veszteség, lehet fájdalmas tapasztalat, és lehet olyan történet is, amelyből idővel sokkal többet értünk meg önmagunkról. Az számít, hogy amikor már képesek vagyunk visszanézni rá, ne csak azt lássuk, kit veszítettünk el, hanem azt is, mit tanultunk meg közben saját magunkról.
Forrás: Nők Lapja Fotó: Unsplash
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
