Patrick Melrose
Benedict Cumberbatch úgy mutatkozik be Patrick Melrose szerepében, mint egy heroinon és kokainon élő, alkalmi szexbe és whiskey-s üvegekbe kapaszkodó úrifiú. Aztán szép lassan kiderül, mi áll (látszólag) hedonista életmódja hátterében: egy kegyetlen, feldolgozhatatlanul fájdalmas gyerekkor, melynek középpontjában abuzív apjának rémalakja áll. Az Edward St. Aubyn önéletrajzi kisregényeiből adaptált minisorozat az idei év legmegrázóbb és garantáltan az egyik legjobb szériája.
(Kránicz Dorottya)
Girls
Lena Dunham 6 évados sorozata úgy mutatja be a lányokat, ahogyan már régóta kellene őket: se nem szexuális tárgyként, se nem mitizált angyalként. A színészgárda nem tipikus szőke cicák és sármos férfiak gyülekezete, de valahogy részről részre mégis egyre szebbnek látjuk őket, a cselekmény és a nyelvezet pedig annyira (a szó jó értelmében) hétköznapi, hogy mindenki megtalálhatja a kapcsolódási pontját benne. Feminista élharcosoknak maga a paradigmaváltás Bibliája a Girls, de a sitcomok csendes rajongói is megtalálhatják a számításaikat benne.
(Bobák Szilvia)
A szolgálólány meséje
Margaret Atwood hasonló című regénye még 1985-ben, az akkori Nyugat-Berlinben íródott – aktualitásából azonban (sajnos) semmit sem vesztett; sőt, kísértetiesen ismerős lehet, több szempontból is. Aki szereti a valamennyire valóságmagon alapuló utópisztikus történeteket, azokat minden bizonnyal beszippantja majd a sorozat: van itt elvakult vallási fanatizmus mögé bújt színtiszta rideg diktatúra, ideológiai/vallási/nemi és persze szexuális orientáció alapján történő üldöztetés, statáriális kivégzések és rabtelepek, elnyomás és lázadás, családon belül és nyíltan egyaránt. Fantasztikus apropó arra, hogy elgondolkozzunk, mi mit tennénk hasonló helyzetbe kerülve, és nem kevésbé félelmetes elismerni, hogy a tömegpszichózis minden valószínűség szerint minket is „agymosna”.
(Molnár Anikó)
Hajsza (The Fall)
A 2013-ban startolt amerikai-angol thrillerszériában a Paul Spector (Jamie Dornan) borzolja a belfasti idegeket egy sorozatgyilkossági roadshow-val. A lassan, csordogálva kibontakozó pszichológiai drámában igény szerint 3 dologért is fixen rajongani lehet: a minden idők legsármosabb sorozatgyilkosáért, a Belfastba őt elkapni érkező londoni főfelügyelőnő (Gillian Anderson, igen, Scully ügynök!) porcelánbabás külsejéért és ősfeminista karakteréért, és az elsőre talán fülsértő, majd addiktív belfasti angolért… Már az első évadra is szépen rá lehet csúszni félidő tájt, de a második-harmadik évad olyan tempót és felfoghatatlan fordulatokat diktál, hogy szívünk szerint két rész közt legfeljebb a mosdóba mennénk ki.
(Sütő Emese Franciska)
Atlanta
Childish Gambino, vagyis Donald Glover a This is America című slágerével lett világhírű a neten, de Atlanta című sorozata miatt is megérdemli a figyelmet. A szériában az atlantai rapper, Paper Boi és önjelölt menedzsere Earl (akiből csodásan ellentmondásos figurát fest Glover) mutatnak szociográfiai igényű képet az amerikai feketék helyzetéről, miközben sokszor egészen bizarr, már-már szürreális helyzetekbe keverednek. A humor mögött mindig ott lebeg valami baljós, sötét atmoszféra, a legnagyobb röhögéseket mindig hatalmas pofonok fojtják belénk. Az első évad hetedik része annyira zseniális, hogy tanítani kellene a filmes sulikban!
(Kránicz Dorottya)
Vikings
Amikor minden nő panaszkodik, hogy hová tűntek az igazi férfiak, egy sorozat megadja a választ: igen, ahogy sejtettük, kihaltak – például a vikingekkel. Nyers, kegyetlen, fekete-fehér világ, ahol csak az erős marad életben, ahol a tesztoszteronban fürdő férfiak előbb vágnak le fejszével, minthogy kérdezzenek. Mégis van valami bája, egy tiszta képletekkel, ösztönökre és alapvető emberi érzésekre támaszkodó viselkedésekkel tarkított világnak, ahol a férfiak erőszakosak, erősek, tetteik mögött azonban jéghideg jó-rossz alapú logika feszül; a nők szintén erősek, kitartóak, igazi hátországok de maguk is kiváló harcosok, méltó párjai a férfiaknak. Amolyan darwini világ ez, erősekkel és gyengékkel, de már itt is mindent áthat az emberi játszmák és cselszövések rendszere.
(Molnár Anikó)
Skam
Míg a brit Skins alig 11 éve az Y generáció tinédzserkori problémáit, hétköznapjait és kilétbe torkolló partijait mutatta be, a Skamból megismerhetjük, hogy mennyire meglepően éretten, okosan és globálisan gondolkodik ma a Z generáció az életről – legalábbis a sorozatbeli oslo-i gimnáziumban biztosan. Konfliktusok és küzdelmek persze itt is adódnak bőven, ám az alkotók egy teljesen más aspektusból, inkább globális és aktuális problémákra koncentrálva hozzák közel a nézőhöz a szereplőket, akiket mind a négy évadban önálló epizódokból ismerhetünk meg. Okos, tanító és igazán elgondolkodtató sorozat, nemcsak 16 éveseknek!
(Bodnár Zsófia)
A viszony
Színtiszta vergődés, amelyet talán még gimnáziumi drámai tananyagként is megállná a helyét az „élet iskolájára” való felkészítésben. Annyira élő problémát, helyzetet vázol fel és olyan életszagúan, hogy főleg az első évadban, szinte együtt lélegzünk a szereplőkkel, a kibontakozó viszony 4 legfőbb érintettjével. A Golden Globe-díjas sorozat középpontban egy önjelölt regényíró, amúgy tanárként dolgozó, és persze nős férfi, Noah (Dominic West) áll, aki a szintén házas, gyermekét gyászoló Alisonnal (Ruth Wilson) bonyolódik perzselő szerelmi viszonyba. Minden rész után egyre tisztább a kép: egy viszonynál, sokszereplős szakításnál sosem lesz egyértelmű, patyolattiszta helyzet. Mindenki bűnös, és senki sem az. Ahány szemszög, annyi megrázó árnyalat, annyi szokatlan értelmezés, és nyers tanulság. Provokatív, kreatív és izgalmas sokévados sorozat, a kihagyhatatlan fajátból. Bónusz, Helen Solloway, vagyis a megcsalt feleséget egy régi Vészhelyzetes kedvenc, kedvenc, Maura Tierney.
(Sütő Emese Franciska)
Broad City
Ha kivégezted a Girlst, és nem tudod, mivel töltsd be a feminista sitcomok iránti olthatatlan vágyadat, akkor egyértelműen a Broad City fog számodra gyógyírt jelenteni. A Comedy Central sorozatában talán még Lena Dunham produkciójához képest is lazábbak a lányok, ráadásul a főszereplőduó Ilana Glazer és Abbi Jacobson karaktere annyira zseniális és szerethető, hogy már csak az ő színészi játékuk miatt is megéri végignézni azt a 4 évadot. Könnyes nevetésre, sok-sok szekunderszégyenre és szívet melengető barátnős jelenetek egész hadára készüljön az, aki belevág a Broad Citybe.
(Bobák Szilvia)
Agymenők (Big Bang Theory)
Sok nő ódzkodik a leírás alapján még csak belekukkantani is: 2 fizikus, egy informatikus és egy mérnök mindennapjai, humoros kisarkított formában tálalva. De aki nem néz bele, igen sokat fog veszteni: „nerdeket” és „geekeket” láthat saját élőhelyükön, szokásaik legjavát gyakorolva – a világuk szép lassan érthetővé, szerethetővé válik, megértjük furcsaságaikat, sőt egyre kevésbé tűnnek annak. Miközben tudományosan is művelődünk, – bár garantáltan semmit sem fogunk érteni belőle – fantasztikusan kidolgozott karakterek válnak jó ismerősökké, megértünk olyan ma már gyakran hallott fogalmakat, mint az Asperger-szindróma vagy Schrödinger macskája, nem beszélve Occam borotvájáról. Utóbbiakat nem értjük? NA, ezért tessék elkezdeni!
(Molnár Anikó)
Tabula Rasa
Viszonylag ritkán lehet szuper belga sorozatokat ajánlani, de a Tabula Rasa remek alkalmat kínál erre! Az egykorri balett-táncos, Mie autóbalesete után retrográd amnéziában szenved, vagyis a baleset óta nem tudnak az agyában megszilárdulni új emlékek. A horror elemeket is működtető pszichothriller történetvezetését Mie amnéziája szervezi: vele együtt kell összerakosgatnunk múltját és jelenét – illetve a gyilkossági ügyet, aminek ő az első számú gyanúsítottja. A főszerepben egyébként azt a Veerle Baetenst láthatjuk, aki a belga Oscar-nyertes Alabama és Monroe-ban (The Broken Circle Breakdown) fájdalmasan gyönyörűen formálta meg a gyermekét elveszítő édesanyát. A zseniális színészi játékot a Tabula Rasaban is megismétli.
(Kránicz Dorottya)
Orange is The New Black
A nagy klasszikusok, a The L word, a Wentworth és a Lip service leszbikus sorozatok mellé 2013-ban csatlakozott az Orange is The New Black Netflix-sorozat is. De a női börtönben újra lángra lobbanó, drogcsempész szerelmesek sztoriján túl ez a sorozat sokkal többről szól: a szinte játékfilm hosszúságú epizódokban hihetetlenül élesen kirajzolódnak a keserű börtön-hétköznapok, az identitáskeresés szépsége és minden fájdalma, illetve az emlékezés legkülönfélébb metódusai. Éppen ezért lehetséges az, hogy az OITNB az LMBTQ+ társadalom elismerésén túl szélesebb körben is hihetetlenül nagy karriert futott be, ezzel árnyalva a „leszbikus sorozatokról” alkotott sztereotípiáinkat.
(Bobák Szilvia)
13 okom volt (13 Reasons Why)
Chef’s Table
Ha azt mondom, van egy szuper dokumentumfilm-sorozat séfek életéről, valószínűleg senkit nem fogok felcsigázni, ahogyan azt már nagyon sok barátommal megéltem. Pedig akiket mégis rávettem, hogy megnézzék, tényleg imádták a Chef’s Table-t: a Sushiálmokat is jegyző David Gelb ugyanis elképesztő képi világgal tálalja a Michelin-csillagos fogásokat és a nem egyszer meglepő vagy épp megható séf-portrékat. Megismerhetjük a rákbetegséggel küzdő fenegyereket, Grant Achatzot, aki a molekuláris gasztronómia kiemelkedő alakja lett, a patagóniai erdőkben sütögető Francis Mallmannt vagy Alex Atalát, aki simán felszolgál néhány ehető arannyal lefújt hangyát. Esküszöm, nagyon izgalmas lesz!
(Kránicz Dorottya)
Válás
A sokunk szívéhez oly közel álló Sarah Jessica Parker főszereplőként egy tőle eddig szokatlan karakter bőrébe bújt Thomas Haden Church oldalán. Az HBO Válás című realisztikus és keserédes vígjátéksorozatának a színésznő ezúttal nemcsak főszereplője, hanem producere is, a történet viszont a Szex és New York derűjével egészen elletétes hangulatot hordoz. A két évados széria valósághűen és „nemár” érzésekkel teletűzdelve mutatja be, milyen tortúra vár az elhidegült, majd a válási procedúra minden velejáróját megszenvedő házastársaknak. Mivel a történet két szálon fut, mindkét fél – elég hitelesen bemutatott – oldalát részletesen megismerhetjük a következtetések levonásához.
(Bodnár Zsófia)
Better Call Saul
A Breaking Bad rajongói kevés jobb hírt kaphattak volna annál, mint amikor kiderült, hogy az egyik legjobb karakter, a simlis Saul Goodman saját sorozatot kap. A Better Call Saul Bob Odenkirk karakterének előéletét mutatja be, hogy miként lesz az ügyeskedő, de alapvetően jószívű Jimmy-ből a sok megaláztatás és kegyetlenkedő bátyja hatására alvilági (de szerintem alapvetően még mindig jószívű) Saul Goodman. Az augusztusban érkező negyedik évad állítólag egyre inkább összefonódik a Breaking Bad sztorijával, a korábbi évadokban feltűnt ismerős karakterek mellett (Gustavo Fring vagy Mike Ehrmantraut) pedig talán hamarosan Walter és Jesse is feltűnik majd.
(Kránicz Dorottya)
Megszállottak viadala (Killing Eve)
A Killing Eve nemrégiben annak kapcsán pörgött a sajtóban, hogy főhőse, az Eve-et alakító Sandra Oh (aki ismerős lehet a Grey’s klinikából) az első ázsiai nő volt, akit Emmy-díjra jelöltek a legjobb női főszereplő kategóriájában. Félve jegyzem meg, hogy szerintem amúgy a titkosszolgálati munkatársat játszó Oh-nál sokkal nagyobbat alakít partnere, az antiszociális-divatmániás bérgyilkost megformáló Jodie Comer, akinek annyira szexin és viccesen áll az orosz akcentus, hogy kimondottan hiányoltam, mikor egy interjúban a saját hangján szólalt meg. A kifejezetten erős női karaktereket mozgató sorozat (ott van például Fiona Shaw is, mint orosz kapcsolatokra specializálódott MI5 ügynök) a két hősnő kapcsolatára épít, és miközben a nagy ambíciókkal de kisszerű élettel megáldott Eve Polastri figurájából egy egészen finom drámai helyzet bomlik ki, követhetjük a traumatizált gyerekkorral sújtott, minden szempontból extravagánsan élő Villanelle vérrel és selyemsálakkal színezett hétköznapjait is.
(Kránicz Dorottya)
Fotók: Profimedia – Red Dot
