„Nem a magánéletemet védem. Hanem az írásaimat. Ugyanúgy, ahogy a kiadás kényszere ellen is védekezni próbálok.” – Sydney Morning Herald
„A legszívesebben minden társadalmi kötelezettség és nyomás alól kivonnám magam. Nem akarok a közmegítélés rabja lenni. Kizárólag írni szeretnék, szabadon, minden kötelezettség nélkül.” – The Guardian
„Nem az anonimitást választottam. A könyveimnek van szerzője. Egyszerűen nem veszek részt abban az írók számára többé-kevésbé kötelező rituális táncban, amely önmaguk egyszer használatos imázsát saját műveikhez rendeli, hogy könyveik élettartamát növelje. A stratégiám eddig működött. A könyveim egyre inkább a saját életüket élik, tehát nem kell változtatnom a hozzáállásomon. Szánalmasan hiteltelen lenne, ha máshogyan cselekednék.” – Vanity Fair
„Az Elena név használata abban segít, hogy a történetem még húsbavágóbban igaz legyen. Az íróknak is szükségük van arra, hogy a való élet egy szeletét lássák saját könyvükben, ne művi konstrukciót, és saját hitetlenségüket fel tudják függeszteni – ebben egyetértek Coleridge-al. Az életrajzi adatok fikciós kezelése – ami számomra lényegbevágó – számtalan csapdát rejt. „Elena” segített elkerülni ezeket a csapdákat.” – The Guardian
„Most is szívesen kiállok az önreklámozás ellen, amelyet a média megszállottan gerjeszt. Az önreklámozás igénye a művet kisebbíti, műfajtól függetlenül, és szinte mindent áthat. A média képtelen az irodalmi műveket anélkül értelmezni, hogy piedesztálra ne emelné az író-hőst. Pedig az irodalmi alkotások gyökere minden esetben a kollektív intelligencia, a hagyomány, és a sokféle alkotói attitűd. Amikor mereven ragaszkodunk a művek mögött rejtőző főhős alakjához, semmibe vesszük ezt a kollektív intelligenciát – szerintem tévesen. A személyes énre persze szükség van, de én nem a személyes énről beszélek, hanem az íróról fabrikált képről.” – Paris Review
„Húsz évvel ezelőtt egyszer és mindenkorra úgy döntöttem, nem kérek a hírnévvel járó szorongásból, nem éreztem kényszert arra, hogy a sikeres emberek közé tartozzam, akik azt hiszik, nyernek ezt-azt. Számomra ez fontos döntés volt. Ennek köszönhetem a szabadságomat, a mozgásteremet, amelyben aktívan jelen lehetek. Nagyon fájna, ha erről a szabadságról le kellene mondanom.” – Vanity Fair
„Azt hiszem, némi büszkeséggel mondhatom, hogy Olaszországban a regényeim címeit többen ismerik, mint a nevemet. Szerintem ez szép eredmény.” – The New York Times
„Tizenöt éves kamaszlányként nagy hatást tett rám, hogy Jane Austen rövid élete során névtelenül publikálta a regényeit.” – The Guardian
„Hosszú időn át nem akartam kiadatni, másoknak megmutatni az írásaimat. Ezért nem is cenzúráztam magam. A szerző távol tartása a végeredménytől – a média értelmezése szerint legalább is – olyan szabadságot biztosított számomra, ami korábban nem létezett. Az Amikor elhagytak volt az első a sorban, és én úgy éreztem, hogy a hiányom által generált űrt a regény töltötte ki.” – Paris Review
„Ha fizikailag nem vagy jelen a nyilvános térben, az írás kerül a középpontba. Ilyenkor az író jelenléte a szövegben – legyen az regény vagy éppen ez az interjú–, illetve a mű szerkezetében manifesztálódik. A többi pusztán érdektelen magánélet.” – Sydney Morning Herald
„Több mint húsz évvel ezelőtt úgy éreztem, teher lenne, ha a nyilvánosság elé lépnék. El akartam távolítani magam a befejezett történettől. Azt akartam, hogy a könyveim magukban is megállják a helyüket, támogató jelenlétem nélkül is. A döntésem némi polémiát generált a sajtóban, a médiát ugyanis a főhős érdekli, a művek színvonala kevésbé; semmi meglepő nincs tehát abban, hogy ismert szerzők középszerű vagy éppen rémes művei több figyelmet kapnak, mint egy „senki” által írt nagyszerű könyv. Jelenleg számomra a kreatív mozgástér fenntartása a legfontosabb, amely rengeteg lehetőséget rejt – az írói technikákat is ideértve. Az író strukturális hiánya mindenképpen hat a műre, és én szeretnék ezzel az eszközzel tovább kísérletezni.” – The New York Times
„Elena Ferrante hét regény szerzője. Semmi rejtélyes nincs benne, hiszen jelenléte áthatja – talán túlzottan is – a szövegeit, mondanivalóját a maga teljességében, csorbítatlanul adja át. Úgy vélem, a szerző egy önkifejezési stratégia összegződése, amely a fikciós világot formálja, egy nagyon is kézzelfogható világot, amelyet emberek népesítenek be, és események színesítenek. A többi nem más, mint közönséges magánélet.” – The Guardian
„Én úgy tudom, az olvasóim nincsenek kétségbeesve. Sőt, levelekkel támogatják az én kis harcomat, amelyet azért vívok, hogy a műveim kerüljenek a középpontba. Úgy látszik, az irodalomrajongók megelégszenek a könyvekkel.” – Vanity Fair
„Az olvasók, amikor úgy hiszik, hogy a szerzővel találkoznak, egy nőt vagy férfit látnak, aki lehet szívélyes vagy épp mogorva, ám semmiképpen sem a szerző szerepét játssza. A szerző – illetve tehetsége, amellyel saját nyelvi eszköztárának minőségét csiszolja – kizárólag a műben jelenik meg.” – Sydney Morning Herald
„Ha a szerző nem létezik a szövegen túl, akkor a szövegben tárulkozik ki, tudatosan adja hozzá önmagát a történethez; ily módon valódibbá válik, mint a hétvégi mellékletben megjelenő fotón, egy könyvbemutatón, egy irodalmi fesztiválon, egy televízió műsorban vagy egy irodalmi díj átadásán. A szenvedélyes olvasó előtt egy-egy nyelvtani hiba, mondattani gubanc után felsejlik az író arcvonása, ugyanúgy, ahogy megjelenik előtte egy-egy szereplő, egy bizonyos tájkép, ahogy elönti egy érzés, ahogy átérzi egy tett súlyát. Így válik az írás és az olvasás meghitt viszonnyá az író és a befogadó számára egyaránt.” – Paris Review
„ Az írás iránti szenvedély nálam nem társult az íróvá válás vágyával. Ez a szenvedély természeténél fogva magának való.” – Vogue
