Egy velencei lány kedvéért kerekedtünk fel – Sara Urbant, akinek az édesapja velencei volt, az édesanyja pedig budapesti, arra kértük, mutassa meg a szülővárosa kedvenc helyeit és meséljen róla, hogy miért jó és miért kényelmetlen egy olyan vízi városban lakni, aminek nincs párja a világon. Az érdekes gondolatok a január-februári Marie Claire-ben olvashatók.
A fotózás napjaiban Velence egyik különlegessége, a Hôtel Palazzo Stern vendégszeretetét élvezhettük. A szálloda a Canal Grande partján áll a Dorsoduro városrészben – ez azon kevés negyedek egyike, ahol a turisták még nem foglalták el végérvényesen az utcákat és a hidakat, ahol a tereken „igazi velenceiek” sétálnak, kávéznak, vásárolnak. Ideális hely: a szálloda bejáratától pár lépésre van a vaporetto megállója, és ugyanitt a repülőtéri járat is megáll. Megérkezéskor (és elutazáskor) kényelmes, ha a szállásunkhoz nem kell átvágni a városon.
Ahogy sok helyi iskola, intézmény, múzeum, úgy a velencei történelmi szállodák is hajdan egy-egy előkelő család magánházai volt. A Hôtel Palazzo Stern eredeti épületét a Malpagák építtették a 15. században, majd a sokat látott falak a 20. század elején a Stern család birtokába kerültek, akik egy korabeli sztárépítésszel újjáépíttették és ki is bővíttették a házat.
A Stern palota jellegzetes, mór stílusú, téglaborításos homlokzata messziről felismerhető a Canal Grande épületei között, a turisták kedvelt fotótémája. Sokan vágynak a lenyűgöző homlokzat előtt futó, éjjel mézszínű fényben úszó teraszra, ami bár a fő vízi útra néz, mégis védett, a szállóvendégek kőkorlátok, bokrok, romantikus falak árnyékában üldögélhetnek. Jó időben itt reggelizhetünk –bőven tesznek az asztalra friss gyümölcsöt, nagy a választék az olasz reggelik elmaradhatatlan édes péksüteményeiből, de kérhetünk kontinentális reggelit is. A teraszon olvasgatni, vagy csak úgy nézni a gondolákat – már önmagában ez egy velencei kirándulás remek programja lehet. A bár ehhez kitűnő italokat kínál.
Ámulatba ejtő a hotel hallja, lépcsőháza, sok száz éves márványoszlopok, domborművek között, boltívek, muranói üvegcsillárok és roppant gerendák alatt lépkedünk a szobánk felé, a tereket antik szobrok, festmények, zászlók díszítik. A régiségeket és egyedi műalkotásokat ráadásul meg is érinthetjük, itt nem szólnak ránk, mint a múzeumokban.
A kis palota ma már teljes egészében hotel, a jelenlegi tulajdonos Dazzo család pár éve fel is újította. A tágas szobákat régi korok velencei stílusú bútoraival rendezték be, ezeket egészítik ki a kényelmünket szolgáló modern eszközök és a kényelmes fürdőszoba, ez utóbbit rózsaszín-arany mozaik díszíti. Egy üveg behűtött proseccóval várnak bennünket, a tetőn pedig jacuzziban élvezhetjük a panorámát és az estét, télen-nyáron. Felárért kérhetünk a Canal Grandéra néző lakosztályt, de érdekes a kilátás a hátsó, zárt kert felé eső szobákból is, ilyen kertekbe ugyanis alig láthatunk be az utcákon sétálva. Felette a vörös háztetők, a közeli templomok tornyai látszódnak.
A mai kor igényeinek megfelelő kényelem történelmi falak között – ezt kaptuk a szállodánktól. Dőljünk nyugodtan hátra, nézelődjünk a teraszon, érezzük magunkat egyszerűen egy olasz filmben. Nem véletlenül mondjuk: a szemfülesebbek felfedezhetik a házat Az olasz meló című mozi több jelenetében is, a Hôtel Palazzo Stern alakítja ugyanis azt az épületet, amit a The Italian Job szereplői, Mark Wahlberg, Donald Sutherland és a többiek zseniális módszerrel kirabolnak. Fokozzuk még? A palota csónakházában álló vintage, 1956-os kishajóval ingyen elviszik egy útra azokat, akik közvetlenül foglaltak szobát a szállodánál. A foglalás, a hajózás időpontjai, és egyéb infók: palazzostern.it, info@palazzostern.it
Fotó: Erdőháti Áron
