Blézer mellény hétköznapokra!

2013. szeptember 23.
Hogyan dobjuk fel a hétköznapokat úgy, hogy vagányak és elegánsak is legyünk egyszerre? Vendégbloggerünk, Zipy ad nektek divattippeket.

Sziasztok!

Először is kitartást mindenkinek a hétfői naphoz! Én ezzel a bejegyzéssel szeretnélek kicsit kizökkenteni titeket az esetleges mókuskerékből, remélem sikerül…

A már említett „blézer mellényt” – ami a jól megszokott blézernek egy továbbgondolt verziója – azt hiszem pont nekem találták ki: vagány és elegáns egyben. Fehér blúzzal és szűk nadrággal kifejezetten elegáns kombináció, a virágmintát pedig azért választottam hozzá, hogy vagányabb, „utcaibb” irányba tereljem a szettet. Emellett a mellény halszálka mintája és a nadrág hangsúlyos virág mintája tökéletesen kiegészítik egymás.

Remélem, tetszik a végeredmény. Mára elbúcsúzom, találkozunk pénteken!

Ha bármilyen alkalomra szívesen látnátok tőlem szett variációkat, akkor azt osszátok meg bátran a velem! Kíváncsi vagyok. Addig is, az Instagramon (@personalshopperzipy) is megtaláltok, valamint a blogomon a másik szett opcíót is megnézhetitek!

*Zipy*

Ha nagyobb felbontásban is szeretnéd megnézni Zipy képeit, kattints ide!