Bátran a mintákkal!

2013. szeptember 27.
Zipy pénteki posztájaból kiderül, hogyan tudtok egy mintás ruhát úgy felvenni, hogy közben ne érezzétek azt, hogy túladagoltátok a mintákat!

Ezt a ruhát általában nyáron szoktam hordani, de egy farmerdzsekivel és magas szárú csizmával az őszi ruhatárba is teljesen jól beilleszthető.  A dzseki ebben az esetben még azt a célt is szolgálja, hogy eltakarja a ruha felső részét. Nem szerettem volna ugyanis tetőtől talpig mintában lenni.

A vörös rúzs visz egy kis színt felülre – ha már a dzsekivel eltakartam a mintás részt. Csillogás nélkül pedig nem élet az élet számomra, úgyhogy a hangsúlyos nyaklánc sem maradhatott ki a szettből.

Remélem, tetszik az összeállítás, várom a visszajelzéseket. Érdemes ellátogatnotok a blogomra is, ahol rengeteg korábbi és aktuális szettemet megnézhetitek.

*Zipy*

Ha nagyobb felbontásban is szeretnéd megnézni Zipy képeit, kattints ide!

Fotó: Farkas Éva