Fashion Days: a bőség zavara

2013. október 06.
Program program hátán, jobbnál jobb bemutatók, ígéretes tehetségek és pazar ajándékok. Aki tegnap nem jött el, még nem késő: holnap is Marie Claire Fashion Days!

Már a déli harangszó előtt a szomszéd utcáig kígyózott a sor a VAM Design Center bejáratától, de 12 óra után pár perccel végre megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt is a Marie Claire Fashion Days. A színpad előtti és melletti ülőhelyek pillanatok alatt megteltek, sokan nyomban egy-egy pohár pezsgővel indították a divathétvégét, mások ajándék csokoládét majszolgattak, de olyan is akadt, aki azonnal a sminkesszékbe pattant szépülni és konzultálni a helyszínen dolgozó profi sminkesekkel.

A show-k közötti programok finoman szólva is csábítóak: a legfinomabb parfümökből locsolhatunk magunkra, kisminkelnek, profi fotósok készítenek jobbnál jobb képeket, forró kávét és könnyű hűsítőt kortyolhatunk, miközben a banki ügyeinktől az autóvásárláson át a ruhatárunkig ezer és egy kérdésben kérhetünk szakértői tanácsot.

Aztán fél egy után kicsivel megkezdődött a szombati program, elsőként a KREA Kortárs Művészeti Iskola diákjainak bemutatóit tekinthették meg a vendégek – és sajnálja nagyon, aki kihagyta, mert lehet, hogy nem teljes vértben állnak előttünk a fiatal dizájnerek, de olyan ötletes megoldásokat, annyi figyelmet és precizitást, olyan bátor és előremutató részleteket csodálhattunk meg, amilyenekkel sok esetben még nevesebb tervezőknél sem találkozunk.

Nem véletlen, hogy a KREA népszerűsége évek óta töretlen, és nemcsak a divattal hivatásszerűen foglalkozók körében, de a laikusokéban is egyre ismerősebben és szebben cseng a neve. Csak gratulálni tudunk, és őszintén reméljük, hogy a tervezők közül nem eggyel a következő évek Fashion Daysein is találkozni fogunk. Illetve dehogy reméljük – bátran ki is merjük jelenteni.

(A Marie Claire Fashion Days további programjairól és bemutatóiról is folyamatosan közlünk cikkeket itt a marieclaire.hu-n.)