Tehetséges divattervezőknek hirdet nemzetközi versenyt a DHL Express

2014. február 20.
A DHL Express, a világ vezető expressz logisztikai szolgáltatója és az IMG Fashion DHL Exported néven új programot indított, melynek célja a divatipar támogatása.

Az egyedülálló kezdeményezés azoknak a divattervezőknek nyújt lehetőséget, akik hazájukban már ismertek és szeretnének nemzetközi hírnevet szerezni a világ leghíresebb divatheteinek egyikén. A tervezők a világ bármely pontjáról jelentkezhentek és kiválaszthatják, hogy a Mercedes-Benz Fashion Week New York, a London Fashion Week, a Milan Fashion Week, valamint a Mercedes-Benz Fashion Week Tokyo közül melyik eseményen szeretnének bemutatkozni. A jelentkezők közül szakértőkből álló regionális bizottság választja majd ki azt a négy tervezőt, akik valóra válthatják álmaikat kollekciójuk bemutatásával az egyes divatheteken.

A négy Fashion Week rendezvényen a nyerteseket két szezonon át támogatja majd a DHL. A programon keresztül a tervezőknek megjelenést és részvételt biztosítanak a divatbemutatókon, illetve a kollekció összeállításához szükséges összes logisztikai költséget is állják, így például a nemzetközi csomagküldést, valamint a tervezéshez szükséges eszközök szállítását is biztosítják. A szállítás magában foglalja a teljes kollekció eljuttatását a külföldi kifutókon való bemutatókra.

Az IMG Fashion február 17-től április 2-ig várja a pályázatokat a www.DHLExported.com weboldalon keresztül. A nyerteseket áprilisban választják ki a pályázók közül, az eredményt pedig májusban hirdetik ki exkluzív sajtóesemények keretében New Yorkban, Londonban, Milánóban és Tokióban.