10 + 1 kedvenc ruhánk az Oscar-gáláról

2014. március 03.
Már a ruháknál minden eldől egy ekkora eseményen, úgyhogy tulajdonképpen nem is nehéz ennek mentén nyertesekre és vesztesekre osztani a tegnapi Oscar-díj átadót.

A sok szépséges és talán kevéssé eltalált estélyik közül összeszedtük 10 személyes kedvencünket, ráadásként egy kakukktojással! Íme.

A NAGY FELBONTÁSÚ KÉPGALÉRIÁÉRT KATTINTS A FOTÓKRA!

Az est egyik kétségkívül mindent vivő nagy nyertese az ifjú Lupita Nyong’o, eddigi vörös szőnyeges feltűnései sem okoztak csalódást, most pedig káprázatos volt elől-hátul nyitott jégkék Prada ruhakölteményében.

Cate Blanchett az este másik jolly jokere, Oscar díjához rendkívül jól passzolt a hollywoodi régieket mesésen megidéző Armani estélyi.

Örök kedvencünk, Jennifer Lawrence most sem hazudtolta meg magát – csodás Dior Couture estélyiben érkezett, és a nála szinte kötelező vörös szőnyeges megbotlást is kipipálhatta. Ez utóbbit megint olyan humorral, könnyedén vette, hogy példaképül szolgálhat sokunk számára.

Sandra Bullock és az ő éjkék McQueen ruhája – tulajdonképpen ezzel minden előző ruhabakiját megbocsátottuk.
Charlize Theron kevésszer tud mellényúlni, és úgy érezzük, most sem sikerült neki: uszályos, rafinált sellőszabású Dior költeményében tényleg királynői volt, mint mindig.

Kate Hudson Atelier Versacéban – a kép önmagért beszél.

Penélope Cruz meglepően visszafogott volt púderszínű Giambattista Valli estélyijében – a tógaszerű szabás kicsit kockázatos, de nekünk bejött!

Szerintünk Matthew McConaughey keble dagadhatott a büszkeségtől, hisz felesége az est egyik legtündöklőbb jelensége volt: Camila Alves Gabriela Cadena estélyit választott, legnagyobb örömünkre!

És itt jön két példa, hogy sem a kor, sem pedig a várandósság nem akadálya az eleganciának, csak ugye az a bizonyos jó ízlés meglegyen! Ami nem sikerült Liza Minellinek, annál inkább Bette Midlernek! 68 évesen sok fiatalt lemosott a színről Reem Acra csipkecsodájában. Csak így tovább!

Olivia Wilde, egyik kedvenc címlaplányunk nemsokára anyai örömök elé néz: elől zárt, hátul mélyen kivágott egyszerű szabású Valentino ruhája pont ott emel ki és takar el, ahol az szükséges. A végeredmény káprázatos!

+1: Pharell Williams és felesége, Helen Lasichanh, nagyon bevállalósan. Stíluskirály és -királynő, köszönjük nekik!