Octavio Pizarro: francia sikk és dél-amerikai alapanyagok

2014. április 02.
A Chiléből Párizsba átköltözött tervező a francia sikk és a dél-amerikai alapanyagok keverésének mestere. Darabjaival most hétvégén a Millenárison élőben is megismerkedhettek.


Octavio Pizarro nagy utat járt be, hogy megvalósíthassa álmát és designer lehessen: Chiléből költözött át Párizsba, ahol egy neves divatiskolában tanult tervezést. Itt nemcsak a francia eleganciába, hanem a városba is beleszeretett, ezért eldöntötte, hogy ide helyezi át bázisát, és megmutatja a divatvilágnak, mire képes. 1996-ban kapta meg az első állását: a Maison Jean Louis Scherrer tervezőasszisztense lett. 1998-ban kinevezték a Maison Jaques Fath művészeti igazgatójává, itt öt éven keresztül tervezte a kollekciókat, és bevezetett egy igen sikeres kiegészítő-vonalat is. Karrierjének következő állomása a Guy Laroche volt, ahol a prêt-à-porter kollekciók tervezését irányította két éven keresztül.

Hat évvel ezelőtt Octavio új fejezetet nyitott az életében, bevezette ugyanis saját kiegészítőmárkáját, amely legfőképpen az alpakka­gyapjúra és a tradicionális dél-amerikai technikák alkalmazására épült. A darabok osztatlan sikert arattak, világszerte a legjobb áruházak kezdték árusítani őket. Ezen felbuzdulva Octavio nem sokkal később belevágott saját prêt-à-porter kollekciójának elkészítésébe. Ennek során folytatta a francia sikk és a dél-amerikai alapanyagok keverését, hiszen különös tehetsége van ahhoz, hogy harmóniát teremtsen a két kontinens eltérő hagyományai között. Dél-Amerikából a legfinomabb gyapjút és a féldrágaköveket hozta magával, Franciaországból pedig a tudást, az eleganciát és az ízlést.

2014 tavaszi/nyári kollekció

A márka kollekciói olyan nőknek készülnek, akik tökéletesen megtestesítik azt az extrém kettősséget, ami az Octavio Pizarro darabjaira is jellemző: kombinálják az ellentétes minőségeket. Legújabb tavaszi-nyári kollekcióját is a bőr és a gyapjú, a selyem és a metál, a matt és a csillogó összhangja, a világos színek és a merész megoldások jellemzik.
A Millenárison 2014. április 4-5-én rendezik meg az ELLE Fashion Show-t, ahol három párizsi dizájner, Valentine Gauthier, Octavio Pizarro és Christine Phung divatbemutatóját is megnézhetitek.