Az együtt alkotás öröme – interjú Kármán Orsival

2014. április 08.
Kármán Orsi kiegészítői önmagukban is a letisztultságot és a finomságot képviselik. Ebben a szezonban azonban Cakó Kingával együtt álmodtak meg egy egyedi kapszula kollekciót.

Hogyan találtatok egymásra Cakó Kingával? Honnan jött a közös munka ötlete?

Kingával egy designer bolt eseményén találkoztunk, ahol Cakó ruhákat és Karman ékszereket is bemutattak. Mindketten tudtunk egymásról, ismertük egymás munkáit, de ott és akkor találkoztunk személyesen először. A következő lépésként Kinga kérésére egy a Bálnában megrendezésre kerülő nagyszabású divatbemutatóra készítettem kiegészítőket az őszi kollekciójához. Ettől kezdve számos alkalommal hangoltuk össze a munkáinkat, szinte adta magát egy közös kollekció terve.

Milyen volt ez a közös projekt? Könnyen egymásra hangolódtatok?

Az egymásra hangolódás szinte a kezdetek kezdetén egyértelmű volt. Nem csak tervezői mivoltunkban, hanem személyiségünkben is számtalan egyezés van. Éppen ezért hihetetlen gyorsasággal „dobáltuk” egymásnak az újabb és újabb ötleteket, születtek meg a koncepciók. Mindkettőnkre jellemző, hogy tudatosan építjük fel kollekcióinkat, határozott ötletekkel és elképzelésekkel tervezünk. Tiszteletben tartjuk egymás tervezői individumát, ugyanakkor engedjük átlépni egymás határait.

Alapvetően szeretsz másokkal együtt dolgozni? Ilyenkor más az inspirációs folyamat, mint amikor egyedül dolgozol?

Nagyon szeretek olyan emberekkel együtt alkotni, akik nyitottak, érdekes elképzeléseikkel és ötleteikkel engem is arra ösztönöznek, hogy kimozduljak a megszokott rutinból. Szerintem ez az alkotás és az alkotó munka lényege, folyton megújulni és friss szemlélettel feltöltődni. Kingára jellemzőek a letisztult vonalak, a visszafogott színvilág, a finom nőiesség és az izgalmas szabásminták. Rám a határozott, markáns vonalak, eltérő anyaghasználat, kicsit provokatívabb formavilág, erőteljes, kontrasztos, az alapanyagokat kombináló irány. Éppen ezért a kollekció neve, Duality is beszédes: két, különböző területen alkotó tervező, két alapszín, két különálló műfaj, két letisztult vonal találkozását szimbolizálja.

Az új kollekcióval te magad mennyire újultál meg?

Amennyire csak lehet! Egy egészen új anyagminőséghez nyúltam, most először plasztikkal dolgoztam, amiket zsinórral és láncokkal kombináltam. A grafikus minták pedig különleges lézeres technikával kerültek az ékszerek felületére. A MOME alkalmazott grafika szakán végeztem, régi vágyam volt, hogy egy különleges kollekció keretein belül ez az irányzat is megjelenjen a kiegészítőimen. Az egyedi grafikák az ékszerek felületén kívül a Duality kollekció ruháin is visszaköszönnek. Kingával közös ötletelés folytán szerettük volna még izgalmasabbá tenni az egyébként is érdekes szabásvonalú darabokat. Így született meg az ötlet, hogy az ékszerek és kiegészítők mellett, a ruhák is magukon hordozzák a kollekció motívumrendszerét. Ez valódi kihívást jelentett, a sík felületek mellett a test domborulatait és arányát is figyelembe véve tervezni. Nagyon élveztem a folyamatot, Kinga pedig a lehető legjobb partner volt, hiszen az általa megálmodott szabásmintákra dolgozhattam.

Mi az, ami mindig, minden kollekciódban közös?

Hogy egészen eltérőek. (nevet) Mindig új anyagok és kivitelezési technikák után kutatok. Szeretem a kontrasztokat, az egyedi különleges formákat és nem szokványos megoldásokat.

Mit élveztél legjobban a munkában?

Az együtt alkotás örömét, és hogy mindezek közben Kinga személyében egy igazán jó barátra is leltem.

A rendhagyó bemutató galériájáért kattints a képre!


Hol: My Day, Wonderlab, Mono, Laoni üzletekben