Sosem értettem sem a hippi, sem a legújabb kori (gyakorlatilag mostani) ellenmozgalmakat, miszerint a melltartó a női elnyomás szimbóluma lenne. Én mindig úgy voltam vele, akinek szüksége van rá, hordja, akinek nincs, az szabadon dönthet róla – persze ez a szabadság nem régóta jár nekünk! Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, miközben a Triumph mini fehérnemű-történeti kiállításán járkáltam Varsó belvárosában egy felhőkarcoló tetején.
A kiállítás az Amourette melltartó, azaz a Triumph legsikeresebb, hosszú időre visszanyúló sikerdarabja köré szerveződött, most ünnepli ugyanis 60 éves évfordulóját. Az első darabok mellett a cég gyűjteményéből előkerültek ősi, mára nagyon is hordhatatlannak tartott darabok is. A fehérnemű és maga a melltartó ugyanis nem a kezdetektől volt az a funkcionális és egyben esztétikai élményt is nyújtó darab, mit ma; az „észrevehetetlenségéről” nem is beszélve. Szerintem az aranyszabály az: a melltartó legyen szép, tartson-emeljen-kisebbítsen – amit csak kell – és persze közben ne is vegyük észre, hogy rajtunk van! Ha ezeknek megfelel, nekem jöhet!
Mindig is megvolt az igénye az emberiségnek arra, hogy valami – egy réteg – még legyen közte és ruhadarabja között, vagy legalábbis takarja a takarnivaló részeit. Ha lehet hinni a tudósoknak, a fehérnemű viselés Keletről került át Nyugatra, honfoglaló őseink már hordtak cserélhető vászoninget felsőruházatuk alatt. De ez nagyon lassan honosodott meg, sokáig a gazdagok kiváltsága volt, akik érdekes módon viszont nem éltek vele előszeretettel. Bajor Izabella francia királynénak mindössze három inge volt, de francia „kolléganője” sem birtokolt többet kettőnél. Az udvari beszámolók szerint az úri dámák havonta egyszer váltottak fehérneműt, a mai bugyi őseit pedig csak idősebb hölgyek viselték, ímmel-ámmal.
A fűző sokkal korábbi találmány – már az ókori Krétában viseltek hasonlót – , de alapvető funkciója inkább az alakformálás volt, mint a praktikum. Ezzel pedig kezdetét is vette az a máig tartó „kemény harc”, avagy az épp aktuális szépség- és divatideálnak való megfelelés utáni vágy. Az évszázadok alatt ideálok jöttek és mentek, hol karcsúsítottak, hol szélesítettek, hol nagyítottak vagy lapítottak a nőkön, a hóbortok egymást követték, a nők pedig nem tudtak mit tenni, mesterségesen formálták magukat hol ilyenné, hol olyanná. Jó érzékkel látta meg a fűzőgyártásban rejlő üzleti lehetőségeket Johann Gottfried Spiesshoffer fűzőgyáros, aki 1886-ban összefogott Michael Braun kereskedővel és megalapították Spiesshoffer & Braun névre keresztelt fűzőgyártó manufaktúrájukat, a Triumph cég elődjét. Hat munkással és ugyanennyi varrógéppel kezdték, ami 1890-re már 150 főre duzzadt. 1902-ben regisztrálták be a Triumph nevet, a névadó párizsi Arc de Triomphe (Diadalív) utáni tisztelgésből.
Az 1920-as évekig a divat a karcsúsításról és egyben a női domborulatok kiemeléséről szólt. De ekkor divatba jött a fiús alkat, eljött az ún. „deszkák” ideje és aranykora. Akik pedig nem annak születtek, kénytelenek voltak újabb találmányokat bevetni az áhított lapos forma érdekében – így jelent meg a melltartó, ami egyelőre leszorította a melleket. De ahogy változott a divat, úgy kapott új funkciót is, a ’40-es ’50-es évektől, de leginkább Christian Dior New Look forradalmától ismét a nőies formák kerültek előtérbe – éppen újfajta „csúcsos” formában. A Triumph 1954-ben vezette be az első Amourette melltartót, a Maggy Rouff Paris haute couture divatházzal összefogva. Ez a melltartó is a korabeli ideálnak megfelelően csúcsos mellformát kölcsönzött viselőjének, lehetővé téve a mélyen dekoltált ruhákat. Azonnal hatalmas siker lett, egy évvel később az első Amourette reklámkampány is megjelent, a divatos, nőies fehérnemű ígéretével. A kiállításon láttuk ezeket a melltartókat, őszinte rácsodálkozással vettük körül őket, megkérdőjelezve az akkor áhított alak kívánatosságát. De nincs mit tenni, ami divat az divat.
Ahogy teltek az évek, évtizedek, úgy változott mind a női ideál, mind pedig az őket követő és segítő fehérmenük, melltartók világa. Hol kiemelték, sőt láttatták, hol viszont máglyára dobva elégették – az újfajta hippi szabadságérzet nevében! Soha olyan fontos társadalmi kérdést nem kreáltak ruhadarabból, mint a hatvanas években a melltartóból, az egyenjogúsági forradalom mintaképe lett, csakúgy, mint a miniszoknya. A nyolcvanas évek ismét a nőiség dicséretét hozták el, csipkék, magasra szabott bugyik és kerekded domborulatok fémjelezték ezeket az éveket.
1990-ben debütált az Amourette 300 kollekció, a Triumph egyik legismertebb, csupacsipke melltartója. Az egy csapásra világhírű darabot Naomi Campbell adta el a plakátokon, a „Für den Körper. Für die Sinne.”, azaz „A testnek és a léleknek.” szlogennel. Ekkor kezdődött egy újfajta sportosabb, edzettebb testkultusz – nem csak a divatban – ami a sport-fehérneműk gyártásában is jelentős előrelépéséket teremtett. A kiállításon megcsodálhattunk pár korabeli sportmelltartót – a fehér alapon pirossal, kékkel szegélyezett minimál fazonokat akár ma is gyárthatták volna.
A mai Amourette 300 fazon 2005-ben került piacra – máig a Triumph egyik legsikeresebb fazonja, a brand egyik alapköve: miközben nőies, stílusos, a kényelem és funkcionalitás kívánalmainak is megfelel, egyfajta időtálló formában. 2013-ban vezették be a forradalmi körmerevítő nélküli fazont, ugyanis a „mágikus” körmerevítő puha, rugalmas anyagból készült; avagy az aranyszabály szerint úgy tart, hogy észre sem veszed, hogy rajtad van!
A kis – nemcsak divattörténeti – kiállítás mellett az új, Amourette Charm kollekció piacra dobását is ünnepeltük a magasban. A charm elnevezés nem véletlen: a brand a Thomas Sabo céggel kooperált, amely egy exkluzív szív alakú charmot tervezett az új melltartókhoz, amik – hasonlóan az eddigiekhez – szexik, csipkések, ultranőiesek és nem mellesleg kényelmesek.
Talán most újra egy női egyenjogúsági forradalom előszobájában ülünk – ki tudja – de az már látszik, hogy a divatnak megint lesz egy-két szava hozzá! Mi állunk elébe!
