#StyleLife: Nagy Andy, modell

2018. január 05.
Nagy Andy modell elmesélte, hogyan segíthet az Instagram egy modellkarrier beindításában, és persze öt kedvencét is elárulta.

Látom, hogy Instagramon elég aktív vagy. Szerinted manapság a közösségi média segíthet beindítani egy modellkarriert?

Az elmúlt pár évben azt figyeltem meg, hogy a közösségi média szerepe jelentősen megváltozott, teljesen megreformálta a hagyományos szerepköröket. Már nem éles határvonalakat, hanem elmosódott szerepeket látunk, így a mai tinédzserek sokkal tudatosabbak azt illetően, hogy mit is jelent modellnek lenni, és jobban is tudják menedzselni magukat. Nagyon sokat segíthet elsősorban az Instagram egy karrier elindításában, ugyanakkor nehéz már aktív modellként helyet találni ebben a térben, mivel manapság természetessé vált, hogy pár kattintással hozzáférhetővé válik a profilom már az ügynökségek oldalán is. Ebben az új helyzetben fontos a folyamatos jelenlét, a saját imidzs kialakítsa, ami eddig nem volt ennyire erősen jelen. Régebben a válogatásokra egyszerű, fekete ruhákat vettünk fel, személyes kontaktus volt köztem és márka képviselője között, most hogy csak a neten rám keres a nevem alapján, azonnal rengeteg információhoz juthat, és már nem is szükséges, hogy találkozzunk.

Emlékszel, mi volt az első posztod?

Nem emlékszem sajnos, ugyanis 3 évvel ezelőtt kitöröltem az első Instagram-oldalamat.

Sokan mondják, hogy a közösségi média csak az irigységet táplálja. Te is szoktál negatív kommenteket kapni?

Nem jellemző, hogy negatív kommentet kapjak, mert nem posztolok megosztó tartalmakat. A munkakörömből kifolyólag megértik az emberek, hogy miért utazom ennyit, ha ez alapja is lehetne az irigységnek. „Az én életem jobb mint a tiéd” üzenet nagyon távol áll tőlem, tudatosan kerülöm egyelőre a szponzorált tartalmakat, és későbbiekben szeretnék több művészettel kapcsolatos dolgot megosztani – lehet, hogy akkor majd jobban el fog érni a kritika.

Ha már szóba került az utazás: hogy bírod a pörgést?

Az utazás része sokkal megterhelőbb, mint az emberek első gondolják, és igen, sokszor elég eseménytelen is. Gyakran egy háromszögben leírható az egész munkaút (reptér-stúdió-hotel), viszont élménykereső vagyok, mindig csinálnom kell valamit, így nemcsak munkaügyben pattanok fel egy gépre, hanem akár egy jó program miatt is.

Mi lesz a következő állomás, merre mész még az évben?

Modellkedni elég mozgalmas és hektikus, sosem lehet előre megjósolni, hogy mikor fut be egy munka, ami miatt azonnal el kell utazni. Van pár opcióm Chilében, Barcelonában, drukkoljatok! 🙂

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

A Harper’s Bazaar címlapomra.

Egyébként szuper fotókat készítesz az Instagramra. Nem gondoltál még rá, hogy a kamera másik oldalán is kipróbáld magad?

Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne egy divatanyagot fotózni, de a legjobb barátom divatfotós, és elég hamar visszarántanak a földi valóságba ennek a munkának a nehézségei. Emellett elég kritikus tudok lenni magammal szemben, és azt is tudom, mennyire hamis képet tud adni egy jól sikerült filterválasztás. De nem zárom ki…

 

ANDY KEDVENCEI

 

  1. Kedvenc kiegészítő : A kalapom, amit egy használt ruha boltban találtam.
  2. Kedvenc könyv: Nehéz kiválasztani egyetlen kedvencet, most Grecsó Krisztián Harminc év napsütés című könyve az aktuális kedvencem.
  3. Kedvenc szépségtermék: Aesop termékcsalád.
  4. Kedvenc hely: Párizs.
  5. Kedvenc ruhadarab: A Nanushka kabátom.