Amilyen fiatal, olyan tudatos: Lúcia Illuxtratgirl néven gyönyörű divatillusztrációkat készít, az Elysian 2018-as tavaszi-nyári kollekciójának mintáit is ő tervezte, a legutóbbi Gombold Újra! döntőjén pedig ország-világ megismerte tehetségét. Nála a hordható művészet új értelmet nyer, ugyanis munkái a divat és az illusztráció fúzióját éljenzik, kollekciója pedig a napokban debütált a Clique Design Stúdióban.
Már óvodás korod óta divattervező akartál lenni. Van esetleg emögött valamilyen családi indíttatás? Nem féltettek ettől a pályától?
Igazából soha nem mondták, hogy ne ezt a pályát válasszam! Világéletemben ceruza volt a kezemben. Mindig nagyon tudatosan álltam ahhoz, hogy mit szeretnék, viszont hogy a divattervezés honnan jött, arról fogalmam sincs! A nagynéném mondjuk varrónő, én pedig mindig is szerettem létrehozni dolgokat, nagyon élveztem, hogy le tudtam rajzolni, mit szeretnék és elkészítettük. Általános iskolától már komolyan erre a pályára készültem, bár később inkább a bonyhádi gimnáziumot választottam, ahol a rajzolás mellett a sportban is kipróbáltam magamat, magasugróként. A rajzban már nem találtam akkoriban akkora kihívást és jól esett kicsit másba is belekóstolni. Később modellkedtem is, ami egy szerencsés véletlen volt és rengeteget tanultam belőle. Ez a három év sokat hozzám tett, akár a nyelv, akár a nyitottság miatt, meg kellett tanulnom egyedül helyt állni és az érdekelt, mi zajlik hátul, hogy megértsem a divatszakmát.
Hogyan kezdtél el divatillusztrációkat készíteni?
Mindig nagyon felnéztem azokra a hazai modellekre, akik nem voltak rivaldafényben, mégis mindenhol ott voltak és kőkeményen dolgoztak. Őket akartam megmutatni az illusztrációkkal. Nagy bátorságot igényelt a részemről, hogy megmutassam a rajzaimat, először azt gondoltam, ugyan, ez kit érdekelhet? Rájöttem, hogy kell egy brand a rajzok köré, egy évig tervezgettem csak az egészet, fél évvel az indulás után kaptam az első megkereséseket. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki bizalmat szavazott nekem.
A diplomamunkádat az illusztrációk és a divat összekapcsolására építetted, majd ezt „vitted tovább” a pályázatra. Elképesztően látványosak a 3D-tollal készült darabok vagy akár a hímzések, amelyek elkészítéséhez egyáltalán nem sajnáltad az időt.
Rendkívül foglalkoztat ez a fúzió és azt gondolom, egy ilyen koncepció egyedi tud lenni és működhet egyfajta védjegyként. Nagyon szeretem a kézműves dolgokat és szerintem egyre nagyobb az igény az egyediségre. Az olyan darabokra, amelyekben benne van a készítő szíve-lelke. Szeretek elmélyülni abban, amit csinálok és a kézzel készített dolgok megnyugtatnak. Manapság már bármit könnyen és gyorsan megkaphatunk, így egyre inkább szükség van erre a pluszra. A kötés is nagyon foglalkoztat például, a mostani féléves munkám is egy kötött kabát. Most már értem, miért nem kötött szívesen a nagymamám pulóvert! J A pályázatra készült darabokat pedig a Varázsceruza meséje ihlette, az a gondolat, hogy bárki rajzolhat magának egy ruhát. Nagyon érdekel a 3D technológia, egy barátom 3D modellező és rengeteget gondolkodunk azon, hogy egy olyan technológiában, ami olcsóvá válhat és könnyen sokszorosíthatunk mindent, hol rejlik az egyediség lehetősége.
A galériáért kattints a képre!
Ezzel szemben a Clique-be egy abszolút hordható, lényegében „utángyártható” kollekcióval készültél, még ha kis szériában is készülnek a darabok, akkor is más műfaj. Mi volt a legnagyobb szakmai kihívás, esetleg nehézség ezzel az új kollekcióval kapcsolatban?
Mindig is hordható ruhadarabokban gondolkodtam. Inkább a válogatás volt kihívás, hogy olyan szemmel nézzek a darabokra, hogy az például ne csak 17 éveseknek tetsszen, hanem 27 vagy akár 37 éves nőknek is. Hogy áthidalják a ruháim a generációk közti különbséget. Erről szerencsére Eszteréknél is rengeteget tanulok, nagyon élvezem! (Lúcia az ÁERON üzletében dolgozik – D.E.)
Mit jelent számodra a divat?
Egyértelműen önmegvalósítást! A divattervezés nálam a rajzból indult. Mivel dadogok és ezért nem szeretek nyilvánosság előtt beszélni, hogy ezt „kompenzáljam”, úgy prezentáltam, hogy a munkáim magukért beszéljenek. Hiszek abban, hogy ha az élet valahol elvesz, azt máshol visszaadja. Meg kell tanulni boldogulni bármi is legyen az emberrel, vagy különben ülhet otthon és ki se mozdulhat a szobájából. Szóval a rajz(készség) nekem egyfajta terápia és kárpótlás.
És a siker?
Számomra az a siker, ha megdolgoztam valamiért és azt más is értékeli. Habár sosem bízom el magamat, még rengeteget kell tanulnom. Nagyon sokat jelent nekem, hogy mindezt a két kezemmel építettem fel. A szüleim például távol vannak ettől a szakmától, azonban ők és a vőlegényem is végig támogattak és bíztak bennem, ez nagy segítséget jelent. A szüleim nagyon odafigyeltek arra, hogy mivel hárman vagyunk testvérek, hogy egyenlően odafigyeljenek ránk, ne legyen egyikünk sem kiemelve a többiek előtt. Még ha meg is dicsértek, akkor sem „direkten”: ez biztosan hatott arra, hogy magammal szemben nagyon maximalista vagyok. Egész életemben saját magammal versenyeztem, sosem érdekelt, hogy ki mit csinál. Viszont jólesik, ha észreveszik, ha valamit jól csináltam és én is nagyon szeretek dicsérni.
Még több illusztrációért kattints a képre!
Gondolkodtál azon, hogy külföldre menj?
Rengeteg oldalról halljuk, hogy menjünk külföldre, viszont sehol sem könnyű. Az pedig nagyon jó érzés, hogy itthon felfigyelnek rám és elismernek.
Itthon sok tervező kezd szinte egyből, a diploma után saját márkába, ami nem könnyű út. Mit gondolsz, hol leszel öt év múlva?
Öt év múlva is biztos, hogy rajzolni fogok, nagyon szeretnék egyszer mesekönyvet is illusztrálni. Remélem anyuka leszek öt év múlva, már az esküvőre készülünk a vőlegényemmel. Szeretnék tervezőasszisztensként dolgozni, mert akkor is sokat kell még tanulnom majd. Először talán nagyképű dolognak éreztem a márkaindítást, mert hol vagyok én ahhoz? Viszont belevágtam, mert lehetőségem nyílt erre és nagyon kíváncsi vagyok, hova jut majd. Az elkövetkezendő másfél év, amíg még egyetemre járok, szerintem nagyon meghatározó lesz ebben a tekintetben. Egyébként szerintem olyan nincs, hogy mindent tudunk, ha elvégeztük az iskolát. Lehet, hogy egyszer majd én is lehetnék főnök, viszont nem biztos, hogy jó főnök lennék. Szeretek mindent én csinálni, azt pedig lehetetlen egy divatmárka esetében. Az ÁERON-nál voltam gyakornok is, látom, hogy mennyire fontos a jó csapat: a divat kőkemény csapatmunka. Sok emberre van szükség, míg egy terv, egy ötlet eljut a vásárlókhoz. Úgyhogy én is igyekszem olyan emberekkel körülvenni magam, akik vagy ugyanúgy látják a termékemet, mint én, vagy még hozzá tudnak tenni.
Ha bármit megváltoztathatnál a divaton, az öltözködésen belül, mi lenne az?
Azt változtatnám meg, hogy az öltözködést ne összehasonlítgatásra használják az emberek. Ne az legyen divatos, akinek a legdrágább ruhája van, hanem mindenki hordja azt, amiben jól érzi magát.
Az interjút a Marie Claire áprilisi számában is megtalálod!
