Örömzenével ünnepeltük a CAKO showroom első szülinapját

2018. november 28.
Kereken egy éve nyitott meg Cakó Kinga showroom-ja a Margit utcában: a szülinapot egy szakmai brunch nyitotta és önfeledt örömzenélés zárta.

Szimbolikusnak is nevezhetjük a Margaret Island együttesének koncertjét a showroom-szülinap alkalmából, ugyanis egy éve az ő dalaikkal nyitott meg a mára központi hellyé kinövő CAKO Showroom: „Nagyon jó érzés volt számomra, hogy az együttes idén is velem volt, barátilag is nagyon sokat jelent nekem a jelenlétük és a támogatásuk” – mondja Kinga. A Margaret Island mellett Járai Márk és Herrer Sári (Mary Popkids) valamint Wagner Emil is zenéltek – a szuper hangulatú buli borítékolható volt. A zene és a fellépések egyébként visszatérő elemek a showroom életében: „ezeket a koncerteket nagyon élvezik a zenészek és a közönség is, nagyon közvetlen a hangulatuk” – meséli Kinga.

Kingában egyébként már a márka fennállása óta érlelődött a gondolat, hogy nyitni kellene egy saját helyet: „sokáig nem mertem meglépni, de sokat unszoltak a barátaim, hogy vágjak bele és rengeteget segítettek, hogy a showroom megvalósulhasson” – mondja.

A hely megnyitása a márka és a tervező szempontjából is egy mérföldkő volt: „az egyik legfontosabb, hogy így végre személyesen is megismerhetem a vásárlókat, személyes, bizalmi kapcsolatot tudunk kialakítani. Sokan visszatérő vendégek már és ők is élvezik, hogy én vagyok bent, hogy én fogadom őket” – meséli.

A CAKO márka darabjai mellett több kiegészítőkkel foglalkozó brand is helyet kap a showroomban, de Kinga céljai közt szerepel, hogy a térben ne is különüljenek el élesen a különböző műfajok, művészeti irányzatok: „a showroomra inkább egy összművészeti térként, egy találkozóhelyként tekintek. Az egész helyiséget úgy alakítottuk ki, hogy minden mobil, bármikor át tudjuk alakítani, hogy akár egy kiállítást megvalósíthassunk ott, képekkel, kisebb szobrokkal” – avat be minket a jövőbeni tervekbe.

Fotó: Aradi Nóra