Az idei Golden Globe legszebb ruhái

2019. január 07.
A tavalyi fekete ruhák színekbe borultak, ám üzenetből idén sem volt hiány.

Egy éve feketébe borult a vörösszőnyeg: a tavalyi Golden Globe gála mérföldkő volt abból a szempontból, hogy a nők, szolidaritásuk és egységük kifejezése érdekében fekete ruhát öltöttek a filmes szakma egyik legmeghatározóbb – és milliók által követett – eseményén. Néhány hónappal a 2018-as Golden Globe előtt robbant ki Harvey Weinstein szexuális zaklatás botránya, aminek következtében a korábban teljhatalmúnak hitt Hollywood-i producer végül feladta magát, a kollektív hallgatással szembeszálló színésznők pedig az ügyet fémjelző #MeToo-mozgalom és a Time’s Up arcaivá váltak.

A szexuális zaklatás és a hatalommal való visszaélés végre megjelent a közbeszédben, ez pedig vitathatatlanul meghatározta a 2018-as évet. A botrány kirobbanását követően a Golden Globe vörösszőnyege így feketében gyászolt, jelképezve a szexuális visszaélésekkel szembeni kiállást, és egyben a nemek közti egyenjogúságot is, hiszen a férfi színészek szinte uniformisszerű megjelenése kétségkívül itt is egyszerűbbé teszi a dolgukat.

Az idei gála résztvevői már jóval változatosabb költeményekbe bújtak, inkább a visszafogott elegancia hódított, ám látványos ruhákból – és persze színekből, ragyogásból – sem volt hiány. A merész kivágások, vagy éppen a decens szabás, a hatalmas volumenek vagy a lábakat teljesen látni engedő minik azt üzenik: senki nem szabhatja meg, mit csináljunk! Idén ugyan nem volt megadva a fekete dress code, de több híresség is utalt a MeToo-mozgalomra és a Time’s Up-ra egy-egy szalaggal vagy karkötővel, hiszen még bőven maradt a szükség a változásra – és nem is csak a filmiparban. Következzenek tehát kedvenc költeményeink!

Nézzük, melyek voltak az idei díjátadó legszebb ruhái!

12 fotó megtekintése

képek: Profimédia – Red Dot