Büszkén hordani a fűzőt – interjú a Dress-codinggal

2021. április 25. |

Ha valaki testi vagy mentális akadályozottsággal él, nehéz megfelelő ruhát találnia, pláne olyat, ami divatos és kifejezi a saját stílusát is. Ezen a problémán segít a Dress-coding csapata, akik YouTube-videókon mutatják be, milyen speciális igényű nőknek és férfiaknak ruhát tervezni. Huszár Fannival alapítóval, Mosolygó Anna tervezővel és Solti Emese kommunikációs menedzserrel beszélgettünk.

Mit takar a Dress-coding projekt?

Huszár Fanni: A Dress-coding projekt keretében akadályozottsággal élő nőknek és férfiaknak készítünk ruhákat innovatív technológiák segítségével, és a célunk az, hogy felhívjuk a figyelmet az ő igényeikre. Szeretnénk megmutatni azt is, hogy a dizájn és a technológia olyan problémamegoldó eszközök lehetnek, amikkel változást érhetünk el a világban.

Dress-codign design csapat

A Dress-coding csapata

Mesélnétek magatokról, hogy korábban hol tanultatok, dolgoztatok, mi az, ami úgy érzitek, hogy felkészített titeket arra, hogy ezt a projektet később sikeresen elindítsátok?

Huszár Fanni: Én jelenleg a MOME-n tanulok divat- és textiltervezést, engem nagyon régóta a divat és az innovatív technológiák kapcsolata érdekel. Barcelonában voltam szakmai gyakorlaton egy innovációs laborban, és ott kezdett el foglalkoztatni a téma. Van női szabó végzettségem is, tanultam gazdálkodás-menedzsmentet, a projekt pedig mindezek összegyúrása lett. A személyes kötődésem pedig, hogy gyerekkoromban korzettet (gerincferdülés miatt viselt fűző – a szerk.) kellett hordanom. Van saját élményem arról, milyen, amikor nem úgy öltözhet az ember, ahogy ő szeretne, vagy másképp néz ki, mint a kortársai. Ez adott motivációt ehhez a társadalmi küldetéshez.

Mosolygó Anna: Koppenhágában tanultam környezettudatos divattervezést. Nekünk nem tanítottak egyébként digitális ruhatervezést, ezt magamtól sajátítottam el YouTube-videókból, sokkal inkább a környezettudatosság és az etikus divat volt a fókuszban. Azóta érzem úgy, hogy ennek máshogy nincs is értelme. Volt például egy projektünk, ahol menekült gyerekeknek terveztünk, akik nem olyan rég érkeztek meg Dániába. Azt kellett kitalálnunk, hogyan tehetnénk nekik könnyebbé, hogy beilleszkedjenek a dán kultúrába, és hogy hogyan segíthet nekik ebben az öltözködés. Ezt a projektet nagyon közel éreztem magamhoz. Szerintem a divatipar sajnos gyakran elég felszínes, és csak a külsőségekről szól, pedig sokkal többről is szólhatna. Most, amikor elképesztően sok ruha van körülöttünk, és iszonyú olcsón meg lehet venni egy csomó ruhát, jobban kéne csinálni. Ez a projekt valami egészen újat hoz azáltal, hogy kiknek készít ruhát, és abból a szempontból is, hogy hogyan készülnek el.

Mosolygó Anna divattervező

Solti Emese: A kommunikáció tartozik hozzám ebben a projektben, a kezdetek óta együtt dolgozunk. Egyébként én a MOME-n dizájn- és művészetmenedzsment szakra járok, előtte pedig dizájn- és művészetelmélet alapszakon végeztem. A társadalmi felelősségvállalás számomra is nagyon fontos, a nagyszüleim gyógypedagógusok, ismerős volt számomra ez a közeg. A divat pedig? Fél évet Angliában tanultam divatmarketinget, ott szerettem bele.

A Telekom fiataloknak szóló platformja, a MagentaKraft KraftChallenge nevű pályázatának egyik győztesei lettetek.

Huszár Fanni: Kezdetben mindenki nagyon furcsán nézett rám, amikor elmeséltem az ötletemet: film, innovatív technológia és ruhák együtt? Nem nagyon értették az emberek, hogy ez mire lesz jó. Mindenki azt mondta, hogy szép küldetés, de ő nem csinálná. Viszont például Bene Sára, aki az első YouTube-videónkat készítette, és egy kurzuson találkoztunk, azt mondta, érdekli és szívesen csinálná. Többször próbálkoztunk különféle pályázatokon. Rengeteg lehetőség van startupoknak, vagy vállalkozásfejlesztéshez, de kevés olyan pályázat létezik, ami a társadalmi projekteknek szól. A Kraftchallenge ebben tökéletes volt nekünk, hiszen inkább társadalmi jellegű, vagy nem bekategorizálható projektekre koncentrál. Mi nem egy vállalkozás vagyunk, nincs skálázható termékünk, hanem ez tényleg egy szerveződés, egy kreatív munka, egy önkéntes projekt. Kaptunk olyan mentorokat, akiktől tudtunk tanulni, találkoztunk más társadalmi kezdeményezésekkel, ami nagy lendületet adott a csapatnak és a projektnek is.

Az interneten kerestetek olyan jelentkezőt, aki testi akadályozottsággal él. Végül a 15 éves, orvosi korzettet viselő Jázmint választottátok. Miért rá esett a választásotok?

Solti Emese: Sokan jelentkeztek, végül egy kerekesszékes lányt, egy amputált lábú lányt és Jázmint hallgattuk meg. Az egyik fő ok, amiért végül őt választottuk, hogy úgy éreztük, neki tudunk a legtöbbet segíteni a ruhák által.

Huszár Fanni: Jázmin személyisége is fontos szempont volt. A közösségi médiában is vállalja, hogy fűzőt hord, és a követőit arra biztatja, hogy ne szégyelljék, ha hasonló helyzetben vannak.

Mi az, amire figyelnetek kellett?

Huszár Fanni: A korzett viselésénél fontos, hogy az alatta lévő rétegek ne nyomják. Egy minden szempontból megfelelő ruhát próbáltunk tervezni, ami puha, és jól viselhető a korzett alatt.

Mosolygó Anna: Személyre szabottan készítettük Jázminnak a ruhákat. Sokat beszélgettünk, hogy mit szeret csinálni. Olyan ruhát akartunk készíteni, amit a hétköznapokon is hordhat.

Anna és Jázmin

Digitális és innovatív technológiákat használtatok a tervezési és kivitelezési szakaszban is. Ez hogyan működik pontosan?

Huszár Fanni: Jázmint először 3D szkenneltük, aztán ezt a 3D modellt, amit a testéről és a korzettről kaptunk, egy digitális szabásminta-készítő dizájnprogramba illesztettük. Itt digitálisan szimulálható a mintadarab is. Utána ezt Anna megvarrta. Én úgy készítettem el Jázmin ruháját, hogy nem tudtam a méreteit, nem vettük le előtte mérőszalaggal, nem kellett használnom hagyományos próbababát, ez egy innovatív termékfejlesztési módszer. A dizájnban is nagyon sokat segíthet, hiszen nem fejben kell gondolkozni, hanem rögtön láthatod, hogy amit kitaláltál, működni fog-e. Ez egyrészt meggyorsíthatja a folyamatot, sokkal kevesebb alapanyagot kell használni, mert nem készül el valójában az a ruhadarab, és ezáltal fenntarthatóbbá is teszi a gyártást. Ez is küldetése, célja a projektnek, hogy ezeket a technológiákat bemutassuk a tervezőknek, lássák, hogy hogyan és mire tudják őket használni. Ahogy Anna is mondta, mi az egyetemen ezt nem tanuljuk, aki ezt használja, gyakorlat közben tanulja meg.

A környezettudatosság hogyan jelenik meg a tervezői folyamatban a digitális technológiák használatán túl?

Mosolygó Anna: Én nagyon szeretek maradék anyagokkal dolgozni, még a járvány előtt kimentem Olaszországba egy barátnőmmel egy kis faluba. Itt van egy bácsi, aki járja az országot, és rengeteg gyártásból visszamaradt anyagot összeszed, ezeket viszonylag olcsón meg lehet venni tőle. Végül a ruha kék, buggyos ujj része és a neonsárga csíkok készültek ezekből az anyagokból.

Huszár Fanni: Abszolút cél, hogy a jövőben még több környezettudatos anyagot használjunk. A második projektben ilyen fajta mintanyomással fogunk foglalkozni, ehhez szeretnénk környezettudatos módot és alapanyagot találni.

Dresscoding Design

Huszár Fanni alapító és projektkoordinátor

A YouTube-csatornátokon dokumentumfilm-sorozat keretében mutatjátok be a teljes alkotói folyamatot, a Tailored Talk videósorozat keretében pedig más tervezőket is bemutattok, akik testi vagy mentális akadályokkal élőknek készítenek ruhákat. Az edukáció fontos része a projektnek?

Solti Emese: Igen, szeretnénk olyan innovatív digitális technológiákat bemutatni, amik hasznosak lehetnek más tervezők számára is, és emellett szeretnénk népszerűsíteni a társadalmi felelősségvállalást a dizájn területén. A Tailored Talknál is erre próbáljuk helyezni a hangsúlyt, az első ilyen videónk a Perceptual Thinkers alkotóival készült. Számunkra ők testesítik meg mindazt, amiért mi elindítottuk a projektünket, és érzékenyítés szempontjából is nagyon fontos az, amit csinálnak. A dizájner például együtt dolgozik egy mechatronikai mérnökkel, tehát az innovatív dizájn területén is nagyon úttörőek.

Miért volt fontos, hogy profin felvegyétek, és végigvezessétek a nézőket az egész folyamaton?

Huszár Fanni: Bemutatjuk, ahogy együttműködünk egy akadályozottsággal élővel, ez a második projektünknél is izgalmas lesz, itt egy Down-szindrómás lánnyal dolgozunk együtt. Nekem volt tapasztalom a korzettel, de ezzel a problémával egyáltalán nincs. Számunkra is fontos tanulási folyamat, hogy hogyan viselkedjünk, hogyan beszéljünk.  Ezeken a személyes történeteken keresztül jól be tudjuk mutatni, mi történik, amikor akadályozottsággal élőkkel dolgozunk együtt. Könnyen tudnak kötődni hozzá más tervezők is, vagy akár inspirálhatja őket, és láthatják, milyen átélni ezt a folyamatot.

Milyen érzés volt, amikor kész lett a ruhadarab, és Jázmin felpróbálta?

Huszár Fanni: Nagyon szuper, az egész nekem egy álom volt, sokszor közben is, amikor láttam, és ahogyan végigmentünk a folyamaton. Nagyon régóta szerettem volna ezt megvalósítani, és annyira jó volt látni, ahogy összejön, és ennyi ember együtt dolgozik rajta. Ez egy közös cél volt, és Jázmin elképesztően képviselte ezt az egészet, kiállt, és mondta, hogy igen, én büszkén hordom a fűzőm. Nagyon-nagyon sok pozitív élményt kaptam.

Solti Emese: Rengeteg segítséget is kaptunk közben, az eszközöktől kezdve a helyszínekig, mindenki nagyon pozitív volt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy mindannyiunknak szívmelengető érzés volt. A tervezés végét a fotózás koronázta meg, ahol Jázmin teljességgel megmutathatta önmagát.

Szerintetek hogyan lehet sikeres egy társadalmi felelősségvállalás?

Mosolygó Anna: Szerintem muszáj, hogy bevond azokat az embereket, akikről beszélsz. Nem lehet másképp, hiába olvasol róla, vagy nézel videókat. Egy-egy személyes sztorira is figyelj, ez segít, hogy konkrétan arra tudj fókuszálni, amit be akarsz mutatni. Így lesz igazán őszinte. Mi a fűző hordásával járó problémákat akartuk megoldani, és bár ott volt Jázmin, aki átadta a tapasztalatait, az is nagy segítség volt, hogy Fanni is tudott róla mesélni. Egyszer átmentem hozzá, megvan még a fűzője, ugyan már nem hordja, de felhúzta, és mesélt róla, hogy milyen élmény volt annak idején, milyen érzés leülni és felállni benne.

Miért fontosak szerintetek a Dress-codinghoz hasonló kezdeményezések?

Solti Emese: Nagyon sok esetben kénytelenek az akadályozottsággal élők orvosi cégek által gyártott ruhákat vagy kiegészítőket hordani, hiszen a speciális igényeik miatt nem tudnak például egy fast fashion üzletben vásárolni. Ezzel az az egyik legnagyobb probléma, hogy a stílusukhoz nem ad hozzá egyáltalán. Közvetíteni szeretnénk, hogy a divat nemcsak felszínes dolog, hanem az önkifejezésünk része. Ezért is fontos, hogy olyan ruhát tudjunk adni azoknak, akikkel együtt dolgozunk, amelyek funkcionálisak és nagyon jól érzik magukat bennük.

Mi az, amit magatokkal visztek a projekt után?

Huszár Fanni: Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyire jó lesz együtt, közösen dolgozni. Nagyon sokat tanultam mindenkitől, rengeteg örömet adott. Jázmin is a csapat része lett.

Mosolyó Anna: Jázmin említette, hogy nagyon szeretne modellkedni, és amikor a saját ruháimat szeretném majd befotózni, akkor nagyon szívesen megkeresem majd. Abszolút felnyitotta a szememet, hogy nem kell csak a hagyományos modellekben gondolkodni. Remélem, sikerül megvalósítani.

Mik a terveitek?

Huszár Fanni: Az egyéves projekt alatt három filmet készítünk, ebből az első elkészült, és még kettőt tervezünk. Örülnénk neki, ha tudnánk valamilyen formában folytatni. Még keressük a módját, és kíváncsiak vagyunk a fogadtatásra. Nincsenek világmegváltó terveink, egyelőre az a cél, hogy ezt végigcsináljuk, és ez legyen egy nagyon jó projekt, amit mi is szeretünk, és amit azok is szeretnek, akiknek készítünk. Szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna az üzenetünk. Hogyha ez megvalósul, én száz százalékban elégedett leszek, ha pedig lesz rá lehetőség, és igény, akkor örülünk a folytatásnak.

Szerző: Pantócsik Adrienn, a Central Médiaakadémia hallgatója
Fotó: Dömök Noel Szilveszter
Kreatív igazgató: Dress-coding
Model:
Ujvári Jázmin
Smink:
Hajdu Zsófi
Haj:
Kovács Temudzsin Alex

Szólj hozzá te is!

Még több Divat