A férfi, aki bejön nekünk: Tipton Zakariás

2021. szeptember 27.
Rovatunkban olyan férfiakkal beszélgetünk, akikre tehetségük, kreativitásuk, szakmai eredményeik kapcsán figyeltünk fel. Kíváncsiak vagyunk, kik vannak a sikerek mögött, mi a történetük, és merre tartanak. Ismerjétek meg közelebbről Tipton Zakariást, a Tipton, a Tipton Eyeworks alapítóját.

Amerikából jött, mestersége címere az összetéveszthetetlen szemüvegkerete, ami a legelképesztőbb anyagok – főként bakelitlemez – újrahasznosításából készül. Robbie Williamstől Elton Johnig, az AC/DC tagjaitól Shawn Mendesig sok sztár rajong az általa megálmodott Tipton Eyeworksért, Zack azonban szenzációhajhászás nélkül, önerőből, a fenntarthatóság útján haladva szeretne a brandjéből világmárkát csinálni.

A fejemre feltolt napszemüveggel ültem le beszélgetni veled. Főbűnt követtem el?

Tudom, hogy praktikus viselet, én azért intek óva ettől mindenkit, mert csúnyán deformálhatja a szemüveg szárát.

Automatikusan vizslatod, hogy kin milyen szemüveg vagy napszemüveg van? 

Ez szakmai ártalom, ráállt a szemem. Már csak azért is figyelem jártamban-keltemben, hogy ki mit visel, mert próbálom leszűrni, hogy hol milyen trendek érvényesülnek.

Nektek is a trendek után kell mennetek?

Persze! Fontos figyelemmel kísérni a legújabb trendeket, majd azokat a saját szájízünk szerint újraértelmezni, különben nem lesznek kurrensek a termékeink.

De a divat olyan gyorsan változik, hogy a kézműves márkáknak esélyük sincs felvenni a tempót a fast fashion brandekkel.

A divat nemcsak elképesztően gyorssá, de erősen fragmentálttá is vált. Ennek a széttöredezettségnek viszont az az előnye, hogy mindenütt más a menő. Azt vettük észre, hogy nemcsak országonként, de országrészenként is változhatnak a slágertermékek. Az evidens, hogy mást keresnek New Yorkban, és mást Stockholmban, ám érdekes, hogy ami Budapesten kelendő, nem biztos, hogy Debrecenben is az lesz.

Képzeld, én világ életemben szemüveges szerettem volna lenni, de még mindig túl jól látok ahhoz, hogy szemüveget hordjak.

Ne aggódj, ez idővel változni fog. (Nevet.)

Te mióta vagy szemüveges?

Több mint húsz éve, kiskamaszként lettem az. Az első szemüvegeimet 14-15 éves koromban csináltam édesapám asztalosműhelyében, de hogy ezzel komolyabban is foglalkoznom kellene, csak azután fogalmazódott meg bennem, hogy húszévesen látszerésznek kezdtem tanulni Amerikában.

Az amerikai árudömpingben nem találtál olyan szemüveget, amit szívesen viseltél volna?

Zsebbarát és pénztárcabarát szemüveget nem találtam, diákként ezek voltak a fő kritériumok.

A Tipton márka 1998-ban született Amerikában, majd 2001-ben Magyarországra költöztél. Nem lett volna egyszerűbb a lehetőségek hazájában befutni?

Akkoriban nem találtam ott olyan szakembereket, akik olyan magas minőségben el tudták volna készíteni a szemüvegeket, mint a magyarok. Az amerikaiak mindent Európából vagy Ázsiából importáltak.

Amikor Magyarországra költöztél, mennyire ismerős terepre érkeztél? Sokat jöttél előtte látogatóba?

Abszolút ismerős volt a terep, hiszen kisgyerekkoromban éltünk pár évet Kecskeméten, majd gimnáziumba Pécsett jártam. És utána is jöttem látogatóba nyaranta, az egyik ilyen nyaralás alkalmával találtam meg azt a gyárat is, ahol később elindult a szemüvegek gyártása.

Akkor nem ért kultúrsokként a magyar és az amerikai munkamorál közti különbség.

Egész Európa mentalitása más, mint Amerikáé, de tény, hogy egy márka megalapításánál az amerikai hozzáállás – hogy merjünk belevágni, merjünk nagyot álmodni – sokkal többet segít.

Európai és amerikai sztárok egyaránt hordják a szemüvegeidet. Melyik híres vásárlótól remegett meg leginkább a térded?

Sosem rajongtam a populáris zenékért, rádió helyett szívesebben hallgattam bakeliteket, később pedig egy DJ lakótársam által szerettem meg az olyan kevésbé ismert zenekarokat, mint a Kraftwerk, a Thievery Corporation vagy a Kruder & Dorfmeister. Óriási öröm, hogy ezekkel a zenészekkel most együtt dolgozhatok, és a kereteimet hordják. Persze tök jó érzés volt Robbie Williamsszel találkozni, remegett is a térdem, de számomra nagyobb dolog, hogy a zenei ízlésemet formáló személyekkel összehozott a hivatásom.

Szóval a zenei ízlésed befolyásolja azt, hogy kikkel lesz kollaboráció, milyen bakelitekből készül kollekció?

Sajnos igen, biztos nagyobbat kaszálhatnék, ha ez nem így lenne. De engem az nem inspirál, akinek a zenéje nem jön be.

Miles Davis munkássága ezek szerint bejön, a legújabb keretsorozatot a legendás dzsesszzenész ihlette.

Miles Davis óriási hatással volt a divatra, a stílusa több évtizedre is rányomta a bélyegét, ezért hatalmas megtiszteltetés volt, hogy a hagyatékának a kezelői felkértek egy együttműködésre. Ezt az ötszáz darabos Vinylize limitált kollekciót főleg külföldön kommunikáljuk, itthon most a Schiffer Miklóssal közösen alkotott szemüveg van fókuszban.

Milyen volt az ország első számú stílustanácsadójával dolgozni?

Miklósnak rendkívül jó meglátásai vannak, a közös munka felemelő volt. A célunk egy markáns, de hivalkodástól mentes szemüveg megálmodása volt, és azt hiszem, sikerrel jártunk. Már beszélgetünk a folytatásról…

A kereteket vissza lehet vinni hozzátok javításra, felújításra, és ugyebár a legtöbb újrahasznosított bakelitlemezből készül. A fenntarthatóság a hétköznapokban is fontos számodra?

Van két gyerekem, és a feleségemmel, akivel egyébként együtt is dolgozunk, elhatároztuk, hogy nem vásárolunk nekik játékot. Így minden játékszerű dolgot muszáj saját kezűleg megcsinálnunk. Egyébként pedig műanyag palackos ásványvíz helyett a szódát házhoz szállíttatjuk, piacon vásárolunk, húst heti egyszer eszünk, télen sem fűtjük túl a lakást, elvagyunk a 18 fokban is, biciklivel járunk mindenhova, szóval környezettudatosak vagyunk, amennyire egy nagyvárosban annak lehet lenni. Hülyén is jönne ki, hogy propagálom a fenntarthatóságot a szemüvegeimmel, közben meg Hummerrel járok. (Nevet.) De amúgy a Tipton nem szándékosan lett környezetbarát márka, akkoriban ez még nem is volt téma, én csak szimplán azokból az anyagokból inspirálódtam, amik körülvettek – történetes az édesapám bakelitlemezeiből.

A bakeliteken túl készítettél szemüvegkeretet kávékapszulákból és filmkockákból is. Most min töröd a fejed?

(Zack odaszalad a biciklijéhez, és a táskájából előhúz egy szemüvegkezdeményt.)

Fejtsem meg, hogy ez miből készült? Keskeny fémkeret, még vékonyabb fekete szár… Passz, nem tudok rájönni.

(Zack a bringája fékzsinórjára mutat.) Kerékpár felniből és bowdenből rengeteg van, és ezek az eleve ívelt formák nagyon jól mutatnak.

Plusz a keskeny fémkeret is baromi trendi most.

Mire kifejlesztem, addigra kimegy a divatból. (Nevet.)

Mennyi idő alatt lesz egy ötletből gyártható szemüveg?

A Vinylize bakelitkereteinél már egészen könnyű és gyors a megvalósítás, hiszen több mint húszéves tapasztalatunk van benne. Egy ilyen új alapanyaggal azonban éveket kell kísérletezni.

Manapság mennyire vagy benne a napi munkában, milyen munkafolyamatok hárulnak rád?

Leginkább kreatív igazgatónak mondanám magam, de projektmenedzser is vagyok. Kis cég vagyunk, sok mindennel kell foglalkoznom.

2019-ben szerepeltél a Cápák között műsorban, ahhoz kerestél befektetőt, hogy világmárka lehessen a Tiptonból. A cápák versenyeztek érted, de végül elutasítottad mindegyiküket. Nem bántad meg?

A végén Moldován András ajánlatát elfogadtam, de később azt is lemondtam. Úgy éreztem, hogy csak pluszterhet raknék magamra azzal, ha még egy befektető felé is meg kellene felelni. Szóval nem bántam meg. Tök jó lenne milliárdosnak lenni, de nem azért alapítottam ezt a céget.

Hol tart most a világmárkává válás?

Jó úton haladunk, nemrég kiadtunk egy ázsiai kollekciót, és azt hiszem, a Miles Davis-sorozat is egy mérföldkő.

Hány országban vagytok jelen?

Egész Észak-Amerikában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, Japánban, Kínában, az összes EU-tagállamban és még néhány európai országban. Voltunk Dél-Amerikában is, de oda túlságosan bonyolult exportálni.

Neked hány szemüveged van?

Van négy-öt kedvencem, de sokszor új prototípusokat hordok. Tesztelem őket, hogy mennyire kényelmesek, milyen gyorsan kopnak… Összesen 15-20 keretem lehet.

Biztos olvastad te is, hogy a napokban a Ray-Ban kijött az első okosszemüvegével. Ez a jövő? Előbb-utóbb lesz Tipton okosszemüveg is?

Elképzelhető, mert már kerestek minket is – főleg kínai – beszállítók. Lehet, hogy ez a technológia hamarosan olyannyira elérhetővé válik, hogy megvesszük, és egyszerűen csak beépítjük a kereteinkbe, mint bármelyik másik alkatrészt. Én azért még kételkedem, hogy mindenki okosszemüveget akar-e majd hordani – ha így lesz, akkor a pszichológusoknak is rengeteg munkájuk lesz, nem csak az optikusoknak. (Nevet.)

Fotó: Neményi Márton

Ezt már olvastad?