A fiatal magyar tervező, akinek Japánban fogják gyártani a táskáit – interjú Wasilewski Laurával

2022. március 23. |

A Taito Zakka szervezet a Tokió mellett lévő, Taito város bőrdíszműves gyárait foglalja össze. Az egyesület 2009 óta szervez dizájnerversenyt, amelyre minden évben közel 3000 pályamű érkezik. Idén a táska kategória fődíját és a zsűri különdíját is Wasilewski Laura, a Metropolitan Egyetem kézműves tárgykultúra szakos hallgatója nyerte meg, így az általa tervezett táskát limitált kiadásban fogják gyártani Japánban. A mindössze 24 éves tehetséggel beszélgettünk a pályakezdő tervezői létről, sikerekről és jövőbeli tervekről.

Hogyan fedezted fel magadnak a varrás örömét?

A gimnázium utolsó éveiben kezdtem el varrogatni, amikor megtaláltam édesanyám régi szabásmintáit. Már az első gyakorlások alkalmával nagyon megtetszett az egész alkotási folyamat: az, hogy veszek egy kétdimenziós textilt, összerakom és kreálok belőle valami egyedit, amit előtte elképzeltem. Kezdetben egyszerűbb dolgokat, például plüssfigurákat, később pedig kisebb ruhákat és párnahuzatokat csináltam. Amikor már komplexebb ruhadarabokat, például esélyiket készítettem elgondolkodtam azon, hogy érdemes lenne ezzel komolyabban foglalkozni. Csak az volt a probléma, hogy ez már nagyon gimnázium végén volt, egyáltalán nem voltam felkészülve egy művészeti szak felvételijére. Úgyhogy, mivel az is érdekelt, média- és kommunikáció szakra mentem. Amíg ott tanultam folyamatosan fejlesztettem a rajztechnikámat és varrókészségemet, és egyre biztosabb voltam abban, hogy ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben. Végül a diplomaszerzés után sikeresen felvételiztem a Metropolitan Egyetemre, ahova most is járok.

fiatal-divattervező-Wasilewski-Laura

Hogyan képzeljük el az egyetemi mindennapjaidat, hogyan kezdesz neki egy-egy projektfeladatnak?

Legtöbbször kapunk kiindulási pontot az inspirálódáshoz, például egy szót, egy videót vagy egy művész nevét. Természetesen az utóbbi esetben egyértelmű, hogy az adott művész munkásságával célszerű ismerkedni tervezés előtt, de a szavak esetében például utánanézek az adott szó eredetének, hogy a történelemben hogyan használták. Így összetett elképzelések és asszociációk születnek a fejemben, amiket próbálok formákká alakítani. Ezután kezdődik a rajzolás, tervezés és a textillel való kísérletezés. Éjszakai bagoly vagyok, körülbelül 6-7 óra felé szoktam nekiülni a munkának, és megszakítás nélkül, gyakran napokig hajnalig dolgozom, mire elkészül a végleges kollekcióm.

Mitől egyediek a terveid, mivel tudnád őket általánosan jellemezni?

Nagyon fontosnak tartom a tervezésnél, hogy ne csak egy egyszerű póló-nardág kombinációt rakjak össze különböző anyagokból és színekből, hanem valami olyan formai újdonságot, ami nemcsak ruhaként, hanem önálló művészeti objektumként is értelmezhető. Például a Lebomló falak című projektem során testrészekből kiindult absztrakt formákból készítettem egy szétszedhető kabát struktúrát, ami az önmagam köré épített falaimat szimbolizálja – a ruha kis elemei patenttal kapcsolódnak össze, ezért az darabokra szétszedhető. Ez szimbolizálja azt, hogy a falakat bizonyos emberek közelében lebontom, másoknál felépítem.

Next Generation: Szmola Taskin Aysu, az AYSU Creative Studio tervezője

Next Generation: Szmola Taskin Aysu, az AYSU Creative Studio tervezője

Fiatalok, tehetségesek, és bár még csak most indultak a pályán, mi simán el tudjuk képzelni, hogy néhány év múlva tőlük lesz hangos a dizájn és művészet világa. Sorozatunk aktuális részében Szmola Taskin Aysut mutatjuk be, aki grafikusként kifejezetten arra törekszik, hogy női vállalkozókat segítsen.

Nemrég nemzetközi színtéren kaptál nagy elismerést, a Taito Zakka versenyén két kategóriában is első helyezést értél el. Mi ösztönzött arra, hogy jelentkezz a pályázatra? 

Az egyetemen ajánlottak egy honlapot, ami összegyűjti a nemzetközi dizájnerversenyeket. Sokszor ránéztem a weboldalra, és szeptemberben láttam meg a Taito Zakka pályázatát, ami felkeltette az érdeklődésemet, mert bár fő szakmai irányomnak a ruhatervezést tartom, nagyon szeretek kiegészítőket is tervezni. Éppen ezért minden eddigi kollekciómhoz – amelyeket főleg egyetemi feladatként készítettem – terveztem táskát is. Megnéztem mi a pontos elvárás a pályamunkákkal szemben, és átnéztem a korábbi kreálmányaimat, és találtam egyet, ami tökéletesen passzolt a verseny profiljához, így leadtam azt.

Milyen pályamunkát adtál le pontosan? 

A táska egy olyan ruhához készült, amit kabócák inspiráltak. A rovarok lába fogott meg igazából: a természetben teljesen egyedi módon, fogaskerékhez hasonló szerkezetű a végtag, a kabócák ennek köszönhetően képesek hatalmasat ugrani. Ez alapján készítettem két kabát szerkezetű ruhadarabot, amik a fogaskerékhez hasonló módon, hurkokon keresztül kapcsolódnak össze. A táska is egy hasonló „hurokelv” alapján készült, viszont nem két táskát fűztem egymásba, hanem maga az övtáskaszerű alakzat cipzározható úgy, hogy hurok alakja legyen, és a hurkon átnyúlva lehet hordani. A verseny kiírásában egyébként az szerepelt, hogy elég gyártmányrajzot küldeni, viszont mivel nekem volt egy prototípusom, ami a beküldött táskaterv alapján készült, részleteztem azt is, hogy milyen bőrből és milyen típusú cipzárból érdemes elkészíteni a terméket.

fiatal-divattervező-Wasilewski-Laura

A versenyen belül hat kategóriára lehetett pályázni, te a táska kategória fődíját és a zsűri díját kaptad meg. Mivel jár pontosan az, hogy nyertél?

Fődíjasként kaptam pénznyereményt, illetve a nyeremény része, hogy még idén nyáron, augusztus környékén legyártják a fődíjasok által tervezett használati tárgyakat kis mennyiségben. A gyártást végző bőrdíszműves céggel a közeljövőben kezdünk beszélni majd arról, hogy milyen anyagokból, milyen színekben készüljenek a táskák. A prototípus szürke volt, viszont szerintem neon- és pasztellszínekben is jól nézne ki, és illene a mai trendekhez is: neonszínben például egy egyszerű szettet is nagyon fel tudna dobni.

Hogyan éled meg a sikert, számítottál a győzelemre?

A pályázatot szeptemberben adtam le, az eredményhirdetés pedig decemberben volt, szóval elég sok időt kellett várni a fejleményekre. Amikor értesítettek a jó hírről nem hittem el, hogy igaz: a pályázat óta eltelt hónapokban nagyon sokat gondoltam a versenyre, de egyre biztosabb voltam abban, hogy a beküldött 3000 pályamű közül nem az enyém fogja megkapni a fődíjat. Persze miután a cég felvette velem a kapcsolatot és tájékoztatott a győzelemmel járó következő lépésekről, már el mertem hinni, hogy sikerült, és nagyon boldog voltam. A pályázatnak köszönhetően kaptam egy külső megerősítést azzal kapcsolatban, hogy jó úton haladok, és érdemes tovább dolgoznom a szakmai fejlődésemen.

Milyen szakmai terveid vannak még a jövőre nézve?

Mindig is a jelmeztervezésről álmodtam, így a diplomám megszerzése után ilyen irányba szeretnék továbbmenni. Szívesen dolgoznék színházakban és filmes produkciókban is, mivel számomra nagyon izgalmas az, hogy egy jó jelmez mennyit hozzá tud tenni a nézői élményhez, különösen a színházban, ahol az egy karnyújtásnyira van a közönségtől. Külön öröm, amikor történelmi korszakból inspirálódhatok a munkám során, izgalmas elmélyülni a múltban és megjeleníteni egy időszak hangulatát a ruhákon keresztül. Szerencsére már most van lehetőségem mind a színházi, mind a filmes világban tapasztalatot szerezni: nemrég a Kálmán Albert rendezésében készült Magány című kisfilmen dolgoztam kellékesként és jelmeztervezőként, és hamarosan a Nemzeti Színházban is kipróbálhatom magam jelmeztervező asszisztensként.

Fotó: Pettkó Rebeka Ráhel

Olvass tovább!

 

 

Szólj hozzá te is!

Még több Divat