- Future of Fashion sorozatunkban a MOME fiatal tehetségeit mutatjuk be.
- Ezúttal Batke Lucával beszélgettünk izgalmas minimalista darabjairól, AI divattervezésről és funkcionális divatról.
- A fiatal alkotó három izgalmas munkáját is megosztotta velünk.
Fiatalok, tehetségesek, és friss látásmódjukkal formálják a jövőbeli trendeket. Future of Fashion sorozatunkban a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) divat- és textiltervező szakán végzett alkotókat kérdezzük saját stílusokról, a divatipar fenntarthatóságáról, ikonikus outfitekről és forró trendekről. Elgondolkodtató felvetésekkel és villámkérdésekkel faggatjuk a fiatal tervezőket, akik segítenek megmutatni nekünk a divat jelenét – és jövőjét is. Most Batke Luca divattervezőt faggattuk minimalista stílusról, izgalmas sziluettekről és királylányruhákról!
Batke Luca 2022-ben diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem divat- és textiltervező mesterszakán. Tervezői pályáját a NUBU csapatában kezdte, ahol 2019 és 2023 között tervezőasszisztensként dolgozott, és átfogó rálátást nyert a divatipar működésére. 2023 és 2025 között a Pinetime márkánál töltötte be a gyártásvezetői és termékfejlesztői pozíciót, amely során mélyreható ismereteket szerzett ruhatechnológiából és gyártásszervezésből. 2025 tavaszán, a Budapest Central European Fashion Week SS26-os szezonjában, a Young Talents Show-n mutatta be legújabb kollekcióját, amely diplomamunkája továbbgondolásaként új darabokkal egészült ki. Tervezői szemléletét a letisztult formavilág, az egyedi szabásvonalak és a ruhaszerkezetek újragondolása jellemzi. Munkáiban gyakran alkalmazza a dekonstrukció módszerét, amely során a ruhadarabok hagyományos struktúráját bontja meg és építi újjá egy friss, konceptuális megközelítésben.
Future of Fashion: Batke Luca, divattervező
Emlékszel, mi volt az első ruhadarab, amit terveztél?
Gyerekkoromban rengeteg királylányruhát rajzoltam, de az első darab, amit ténylegesen el is készítettem, egy melltartó volt. Emlékszem, mennyire vágytam rá, hogy én is hordhassak ilyet, pedig még csak hétéves lehettem. Semmi szükségem nem volt rá, mégis úgy éreztem, hogy muszáj azonnal megvalósítanom. Elővettem egy mintás jersey anyagot, és kézzel varrtam meg a saját kis „kollekcióm” első darabját.
Ruháidat leginkább a minimalizmus jellemzi, de a letisztult formákat gyakran kombinálod különleges szabásvonalakkal. Mi számodra a legizgalmasabb kihívás a külső szemlélő számára talán egyszerűnek tűnő minimalista stílusban?
Számomra a legnagyobb kihívás a finom egyensúly megtartása, hogy a letisztultság ne váljon unalmassá, ugyanakkor a különleges részletek se borítsák fel a harmóniát. A minimalizmus mögött rengeteg tudatosság és tervezés áll: minden vonal, arány és textúra számít. A léptékekkel való játék, a szabásvonalak apró, mégis karakteres megoldásai mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy darab egyszerre legyen visszafogott és izgalmas.
Egy aszimmetria, egy váratlan vonalvezetés vagy torzítás mind olyan eszköz, amellyel feszültség és dinamika vihető az öltözékbe anélkül, hogy az elveszítené letisztult karakterét vagy hordhatóságát. Minden aránybeli eltolás, minden centiméternyi elmozdítás befolyásolja az összhatást. Egy minimalista darab esetében ez azonnal láthatóvá válik. A határvonal a visszafogottság és a kifejezőerő között nagyon vékony, és ezt keresni mindig inspiráló.
Gyakran készítesz merészen kivágott, szokatlan geometrikus sziluetteket, mégis fontos számodra a hordhatóság. Itt hogyan törekszel egyensúlyra?
Vannak konceptuális darabjaim, amelyek a kísérletezés eszközei, és gyakran ezek válnak a kollekcióim hangsúlyos elemeivé. Ugyanakkor alapvető szempont a hordhatóság. A geometrikus sziluettek, szokatlan kivágások, a formák lebontása és újjáépítése mind a ruhadarabok szerkezetének vizsgálatából indul ki — ez az, ami a leginkább foglalkoztat a formaalakításban. Szeretem épp annyira megbontani a megszokott struktúrákat, hogy azok újszerűek és izgalmasak legyenek, ugyanakkor megőrizzék viselhetőségüket. Nem célom a provokáció; sokkal inkább arra törekszem, hogy a jól ismert formákat egy újfajta esztétikai irányba mozdítsam el. Ennek a finom egyensúlynak a megtalálása állandó kihívást jelent.
A Y2K trendek és a perszonalizáció felértékelődésével a minimalizmus ismét kicsit háttérbe szorul talán, és a maximalista darabok dominálnak. Téged mennyire szoktak befolyásolni az aktuális trendek?
Figyelemmel kísérem az aktuális trendeket, különösen a színek és sziluettek terén szoktam reflektálni rájuk, de mindig törekszem arra, hogy megőrizzem a saját látásmódomat. Fontos, hogy egy darab ne csak egy szezon erejéig legyen érvényes – inkább az időtállóságot keresem, mintsem a pillanatnyi hatást. A minimalizmus nyelvén is lehet reagálni kortárs vizuális ingerekre – akár formai megoldásokon, akár apró részleteken keresztül – csak éppen egy másfajta, csendesebb módon. A trendeket inspirációs forrásként kezelem, nem pedig iránytűként, hiszen éppen olyan gyorsan múlnak el, mint ahogy megjelennek. Mindezek ellenére fontosnak tartom a figyelemmel követésüket, mivel a mögöttük húzódó társadalmi folyamatok, technológiai újítások és kulturális változások mind nyomot hagynak a divaton.
Van olyan kortárs trend, amit kifejezetten izgalmasnak tartasz?
Kifejezetten izgalmasnak tartom, ahogyan a digitális világ esztétikája egyre szorosabban összefonódik a fizikai divattervezéssel. A 3D tervezőszoftverek, a renderelt formák és a mesterségesen generált testek hatása ma már messze túlmutat a virtuális bemutatókon: önálló vizuális nyelvet és formavilágot alakítanak ki, amely visszahat a kézzelfogható ruhadarabok szabásvonalaira, konstrukciójára és arányrendszerére is.
Persze az AI szerepe is érdekes… nem mint végtermékeket generáló eszköz, hanem mint gondolkodópartner foglalkoztat. Inspirációs képeket, alternatív szabásvonalakat vagy váratlan textúraötleteket nyerhetünk ki belőle, amelyekből új tervezési irányok indulhatnak ki. Ezeket nem végpontként, hanem kiindulópontként értelmezem — ahogyan egy digitálisan torzított sziluett is lehet csupán az első lépés egy fizikai ruhadarab megalkotása felé.
És olyan, amit ki nem állhatsz?
Őszintén szólva nincs olyan trend, amit teljesen elutasítanék. Minden irányzatnak megvan a maga kontextusa, célja és közönsége. Éppen ez teszi a divatot folyamatosan változóvá és inspirálóvá. Azt szeretem, amikor egy trend mögött valódi gondolat vagy szükséglet van – még ha formailag nagyon más is, mint amit én képviselek. Szerintem sokkal izgalmasabb azt nézni, hogy egy trend miért születik meg, mint azt, hogy mennyire illeszkedik a saját stílusomhoz.
Négy évig dolgoztál a NUBU-nál, ahol nemcsak a munkafolyamatokra, de egy hazai márka működésére is rálátásod nyílt. Hogy látod, mik a legnagyobb kihívások a hazai divatiparban?
A legnagyobb kihívás talán az, hogy a hazai márkák viszonylag kis piacon próbálnak egyszerre kreatív tartalmat létrehozni és gazdaságilag fenntartható módon működni. Ez folyamatos egyensúlyozást igényel: miközben egy tervező szeretne karakteres, önazonos kollekciókat létrehozni, a gyártás, értékesítés, logisztika és marketing kérdései legalább akkora súllyal jelennek meg a mindennapi működésben,
A NUBU-nál testközelből láttam, mennyire összetett egy ilyen márka működése, és hogy milyen tudatos háttérmunka kell ahhoz, hogy egy kollekció a kifutóról a vásárló gardróbjába kerüljön. A magyar piac mérete miatt talán kisebb a kockázatvállalás, ami néha gátolhatja a kísérletezést. Ugyanakkor sokszor éppen ezek a korlátok ösztönöznek kreatív megoldásokra.
A Pinetime márkánál gyártásvezetéssel és termékfejlesztéssel dolgoztál: itt milyen új készségeket tanultál meg?
A Pinetime-nál végzett munkám elsősorban rendszerszintű gondolkodásra tanított: arra, hogyan lehet a tervezői ötleteket úgy adaptálni a gyártásra, hogy azok sorozatgyártásban is működőképesek maradjanak, kompromisszumok nélkül. Megtanultam hatékonyan kommunikálni beszállítókkal és gyártópartnerekkel, miközben jobban ráláttam az anyaghasználat és a technológiai megoldások gyakorlati korlátaira is.
Fejlesztettem a műszaki rajzkészségemet, nagy rutint szereztem a szabásminták előkészítésében és a gyártási dokumentáció összeállításában. Mivel a Pinetime egyik fő profilja a sportswear és technikai ruházat, lehetőségem volt aktívan részt venni technológiai fejlesztések követésében és koordinálásában. Ezáltal a termékfejlesztési folyamat során
sokkal tudatosabbá váltam abban, hogyan épül fel egy kollekció nemcsak esztétikai, hanem funkcionális és gazdasági szempontból is.
Egyébként mennyire állnak hozzád közel a funkcionális darabok, sportruhák?
A funkcionalitás mindig is közel állt hozzám – tervezőként kifejezetten inspirálnak a praktikus részletmegoldások, az átgondolt szabásvonalak és a technikai alapanyagok. A sportruházatban különösen szeretem, hogy a forma sosem öncélú, hanem mindig valamilyen konkrét igényre ad választ.
Ez a fajta tervezési logika számomra jól illeszkedik a letisztult, minimalista szemlélethez is: minden elemnek megvan a maga helye és funkciója. Még ha nem is kifejezetten sportdarabokat készítek, a funkcionalitás – legyen szó mozgásszabadságról, hordhatóságról vagy anyagválasztásról – gyakran meghatározó szempontot jelent..
Korábban is kísérleteztél hasonló vonalon: egy pályázat keretében NASA-dolgozóknak is terveztél ruhadarabokat. Hogyan egyensúlyozod az ilyen feladatokban a funkcionalitás és az esztétika szempontjait?
Ez az egyik kedvenc tervezési kihívásom: amikor a forma a funkcióból indul ki, és az esztétika tulajdonképpen a használhatóság következményeként alakul. A NASA-formaruha projekt esetében is az volt a cél, hogy olyan ruhadarabot hozzunk létre, ami konkrét fizikai igényekre reagál — például anyaghasználat, illesztések vagy mozgástér tekintetében — miközben vizuálisan is letisztult és karakteres marad.
Kifejezetten szeretem, amikor egy ruhadarab nemcsak „jól néz ki”, hanem van benne mérnöki logika; egy belső struktúra, amitől működik. Ez egyfajta rendszerszintű esztétika felé mutat, ahol az arányok, szabásvonalak és részletek mind funkcionális szerepet töltenek be, mégis harmonikusan illeszkednek a formavilághoz.
Mikor érzed magad a legkreatívabbnak?
Számomra a kreativitás nem egyetlen pillanatnyi fellobbanás, hanem egy folyamatos, rétegződő folyamat része. Általában akkor érzem magam igazán inspiráltnak, amikor az első ötletekből lassan kirajzolódik egy lehetséges irány, de még elég nyitott minden ahhoz, hogy lehessen kísérletezni. Ahogy elkezdenek egymásra épülni az ötletek, formák, részletmegoldások, fokozatosan kialakul egy rendszer, ami önmagát fejleszti tovább. Minél több nézőpontból közelítek meg egy témát, annál több lehetőség tárul fel, és ez az a pont, ahol igazán el tudok mélyülni a tervezési folyamatban. Nekem ez jelenti a „kreatív zónát”: amikor már nem egyetlen ötletet hajszolok, hanem több irány egyszerre van jelen, és ezek kölcsönösen alakítják egymást.
Mit jósolnál a divat következő 10 évére? Milyen trendeket, irányvonalakat vizionálsz?
A következő tíz évben szerintem még inkább felértékelődik a tudatos tervezés és a rendszerszintű gondolkodás a divatban – nemcsak fenntarthatósági szempontból, hanem technológiai és gyártási értelemben is. A digitális tervezési folyamatok – például a 3D-s modellezés, AI-alapú formakutatás vagy virtuális prototípus-készítés – egyre természetesebb részei lesznek a tervezői munkának, és ez alapvetően alakítja majd át a kreatív folyamatot.
Emellett úgy látom, hogy a személyre szabott megoldások, a kis szériás, lokalizált gyártás – ami a magyar márkákra is jellemző –, illetve az identitásalapú öltözködés is erősödni fog. Egyre kevésbé trendek mentén, mint inkább értékrendek és elvek alapján fogunk öltözködni.
3 munkád, amire a legbüszkébb vagy:
Mestermunkámat, az Unveiled Structure-t, a BACK TO ___ projektet, mely diploma kollekcióm irányadó projektje volt, és a Reproduction című munkáimat mondanám.
Az interjú a MOME textil -és divattervező szakával együttműködésben készülő „Future of Fashion” cikksorozatunk keretében jelent meg.
Fotó: BCEFW, HFDA / Darkroom Productions
