Kinek mit hoz a Ló éve?

2014. február 04.
Elkezdődött a Ló éve a kínai asztrológia szerint. Készüljünk, mert több fronton is változásokra számíthatunk.

Patkány
2014-ben majdnem a legfontosabb számodra, hogy megtaláld a szerelmet (végre). Ez akkor is igaz, ha esetleg párkapcsolatban élsz: ebben az esetben arra vágysz, hogy még mélyebben átélt, megéld otthon a szerelmet. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, neked is változnod kell: fel kell vállalnod az érzéseidet. Egészség fronton most jött el az ideje az életmódváltásnak, a Ló éve ugyanis kellő erőt ad ahhoz, hogy véghez is vidd a terveidet.

Sok munka ebben az évben is lesz, de legalább már az anyagi vonzatát is élvezheted. Talán egy kicsit lazíthatnál is, persze csak mértékkel. A jegyedre jellemző tulajdonságot, miszerint nem szereted mások tanácsait megfogadni, most háttérbe kell szorítanod. Fogadd el, hogy akik szeretnek, jót akarnak neked, hallgasd meg az ötleteiket, véleményüket. Még a karriereden is lendíthetnek.

Bivaly
Az idei év nagy változása, hogy meg kell tanulnod rugalmasabban kezelni az élet dolgait. Kilátásban van ugyanis egy előléptetés, de éppen ezen hiányosságod miatt veszítheted el a lehetőséget. Az anyagiak terén is oda kell tenned magad. Nem lesznek gondjaid, de ebben az évben újra rá kell jönnöd, hogy semmit nem adnak ingyen.

Az év során az egészségeddel nem lesz gond, érzelmi téren azonban van, mit tenned. A legfontosabb, amit meg kell fogadnod, hogy bátran fejezd ki az érzéseidet. Különösen a párod felé, aki úgy érezheti, nem szereted őt eléggé. Ha egyedülálló vagy, semmiképpen ne keress párt magadnak görcsösen, az nem fog jól elsülni.

Tigris
Küzdelmes és megalkuvásokkal teli év lesz ez szerelem terén. Főleg akkor, ha komolyan veszed végre a szerelmet és hosszú távú kapcsolatban gondolkodsz. Most erre kell fókuszálnod. Egészségügyi fronton csupa jó hírünk van: ha komolyabb problémát hoztál magaddal a tavalyi évből, most könnyen úrrá lehetsz rajta.

A Tigrisek nagyot léphetnek előre a ranglétrán. Persze csak akkor, ha konkrét célokat tűzöl ki magad elé, és amellett minden körülmények között kitartasz. Pénzügyi téren nem állsz majd rosszul, de azért nem árt a takarékoskodás. Most, amit félreteszel vagy befektetsz, a későbbiekben busásan megtérül.

Nyúl
Sok dolgod lesz idén, ha sikereket akarsz elérni. Ha úgy érzed, nem a megfelelő helyen dolgozol, pláne sokat kell tenned azért, hogy megtaláld végre a helyed munka fronton is. De ne izgulj, az égiek támogatni fognak ebben, ahogy pénzügyi téren sem engedik el a kezed. Ha befektetésben gondolkodsz, mindenképpen kérd ki szakember véleményét.

A sok munka kihathat a mentális egészségedre, ezért légy nagyon óvatos, kerüld és kezeld valahogyan a rád nehezedő stresszt. Szerelem terén el kell engednek a múltat: van valaki, aki újra és újra az utadba kerül, és elbizonytalanít. Pedig amíg nem zárod le végleg, a mában sem leszel boldog. Koncentrálj inkább a jelenlegi párodra, még a gyerekvállalás is szóba kerülhet.

Sárkány
A Ló évében számodra majdnem a legfontosabb a kommunikáció lesz. Ha mindig őszinte és nyílt vagy, számos félreértést elkerülhetsz, ez most a szerelem terén is nagyon fontos lehet. Megerősítheti a párkapcsolatodat is. Az életviteleden viszont változtatnod kell: főleg fogyókúra, táplálkozás terén kell megtalálnod az arany középutat.

Munka fronton idén végre döntened kell: főleg, ha eddig olyan állást töltöttél be, amihez nem is volt igazán kedved. Mielőtt azonban elhamarkodottan felmondanál, gondold át, tulajdonképpen mire is vágysz. Most csak észre kell venned a lehetőségeket: akár új munkahelyben, akár saját üzletben gondolkodsz, most anyagiak terén is támogatásra lelsz.

Kígyó
Úgy érzed, nem használod ki minden tudásod a munkahelyeden? Valószínűleg ezért érzed majd úgy egész évben, hogy szívesebben dolgoznál olyan helyen, ahol szükség is van rád és tényleg viheted valamire. Most még egy új vállalkozás ötlete is felmerül benned. Anyagilag már megteheted, ez az év kellőképp megerősít ezen a téren.

Az egészségedre viszont vigyáznod kell, kerüld a stresszt, és figyelj oda a megelőzésre. Érzelmileg nagyon jó év elé nézel. A kapcsolatban élők teljesen megnyugodhatnak, sőt még a házasság is sorra kerülhet. Ha ez így van, arra kell csak figyelned, hogy a flörtökkel végleg fel kell hagynod.


A Ló jegy szülöttei össze kell, hogy kapják magukat ebben az évben. Munka terén ki kell állnod magadért, és a saját érdekeidet kell képviselned. Nagy kiugrási lehetőség most nem várható, sőt, ha nem figyelsz oda eléggé, még a jelenlegi állásod is elveszítheted. Az anyagiak miatt idén végig aggódni fogsz.

Szerelmi téren sem kecsegtetünk túl sok jóval: nehéz év elé nézel. Érlelődik benned a gondolat, hogy kilépsz a megszokott kapcsolatodból. Mielőtt azonban végleges döntést hozol, hallgasd meg, mint súg a szíved. Légy óvatos, mert most nem lesz majd visszaút. Az egészségeddel viszont idén nem kell foglalkoznod, minden a legnagyobb rendben lesz.

Kecske
Fontos év lesz ez kapcsolati téren. A párkapcsolatban élők érzelmei stabilizálódhatnak, még akkor is, ha jelenleg nem rózsás a helyzet. Mindent rendbe lehet hozni. Most, ha egyedülálló vagy, akkor is a boldogság vár rád. Kezdj el élni, és hamar megtalálod azt, aki igazán képes téged szeretni. Az egészséged érdekében tűzz ki magad elé célokat, és figyelj oda nagyon a rendszeres mozgásra és a helyes táplálkozásra.

Új feladat, előléptetés – ezek várnak rád ebben az évben. Főleg, ha tavaly nem hoztál meg egy fontos döntést esetleg. Persze így a szabadidőd is csökkenni fog, de az anyagiak mindenért kárpótolnak most. Ebben az évben ezen a téren minden vágyad valóra válhat. Persze figyelj oda nagyon, és légy konzekvens.

Majom
Idén kicsit felelőtlen lehetsz munka fronton. Erősítened kell a kitartásod, és figyelni arra, hogy ne hagyj félbe semmit. Különben ne számíts rá, hogy eléred a céljaidat. A pénzzel kapcsolatos szemléleteden is változtatnod kell, mert így az anyagi helyzeted is stabilizálódni fog.

Alapvetőn a szabadságvágy hajt, most mégis picit lenyugszol. Épp itt az ideje, ugyanis a jelenlegi párkapcsolatod – bár úgy érzed, nem túl izgalmas -, hosszú távra szólhat. A szenvedélyért és izgalmakért neked is tenned kell, ezt jó, ha szem előtt tartod. Ha egyedülálló vagy, járj nyitott szemmel, mert az a valaki sokkal közelebb van, mint gondolnád.

Kakas
Engedned kell kicsit a szigoron. Légy kicsit spontán, és hagyd, hogy az élet kicsit sodorjon. Főleg a szerelemben. Ugyanis nemcsak a pároddal, magaddal is túl szigorú vagy, ami hosszú távon nem tesz jót. Az egyedülállók az év első hónapjaiban valószínűleg nem, de később megtalálják a szerelmet.

A lazasággal is le kell számolnod – legalábbis, ami a munkát illeti. Könnyebben és gyorsabban elérnéd a céljaidat, ha jobban odatennéd magad. A Ló évében a lehetőségeid adottak (előléptetés, több bevétel), most már csak rajtad áll, hogy tudsz-e élni velük. Bár anyagi téren jól állsz most, minden döntést fontolj meg.

Kutya
A jegy szülöttei valószínűleg tavaly átestek már az önvizsgálaton. Idén valószínűleg felhőtlenebbül éled meg a szerelmet. Azért figyelj oda arra, hogy még mindig nehezedre esik néha, csak úgy tervek és elvárások nélkül élvezni az életet. Az egészséged szuper lesz, még egy korábbi problémád is végleg megszűnik.

Munka és anyagi téren is rugalmasabban kell lenned. Járj nyitott szemmel, és vedd észre, hogyan növelheted esetleg a bevételed. Ne félj attól, hogy élj a kínálkozó lehetőséggel. Mert most könnyen elúszhat a szemed előtt egy olyan új munkahely vagy projekt lehetősége, amelyben nagyon jól éreznéd magad és amelyben sikeres lehetnél.

Disznó
Idén magabiztos leszel, és szorgalmas. Ami eddig nem volt rád azért jellemző. Vagyis úgy látszik, az év második felére beérik minden befektetett energiádnak a gyümölcse. Szembe jöhet veled egy régóta vágyott dolog is. Sok pénzed viszont idén sem lesz, de nem lesz annyira rossz azért a helyzet.

Az igazi változás azonban a privát életedben, a szerelemben következik be. Egyrészt megtalálhatod a számodra tökéletes társat, másfelől a tartós kapcsolatok is megerősödnek. Persze nem maguktól, tenned is kell érte. De meglátod a harmónia, és a lelki béke érdekében megéri.

Érdekel, hogy milyen jegy vagy? Kattints ide!