Te vagy a hős kampány – az életért

2014. április 30.
Te vagy a hős! névvel indult kampány azzal a céllal, hogy tudjon minél több ember Magyarországon újraéleszteni!

A hirtelen szívhalál az iparilag fejlett országokban mindenütt vezeti a halálozási statisztikát. Magyarországon körülbelül évente csaknem 20-25 000 honfitársunk (a felnőtt lakosság közel 0,3 százaléka) hal meg ez okból. Ez az arány háromszor akkora, mint az Egyesült Államokban, illetve Nyugat-Európában. Minden harmincadik percben hal meg valaki kórházon kívül ebben a kórképben.

A betegek 20-30 százaléka nyilvános helyen lesz rosszul, túlélési esélyeik ez esetben nem túl jók, hiszen újraélesztésükre az első tíz percben van a legnagyobb esély. Azonban míg Németországban 1000 emberből 973 tud újraéleszteni, addig 1000 magyar közül összesen 17 ember tudja, hogy mitévő legyen ilyen vészhelyzetben. Ezen szeretne ez a kampány változtatni.

Van két elszánt mentőorvos, akik kidolgoztak egy módszert, amivel 15 perc alatt lehet bárkit megtanítani erre az újraélesztési technikára.

További információt itt találtok!