Forró ruha, virághűtő – a legizgalmasabb innovációk

2014. október 22.
Forró ruha, virághűtő, hibrid busz töréstesztje. Csak néhány példa a kutatások közül, amelyek a KwakLab Kutatóintézethez kötődnek.

Az új termékek, vagy gyártási módok azért jöhettek létre, mert nyertek az Európai Unió, illetve az Innovációs Alap valamelyik pályázatán. A siker egyik kulcsa pedig a profi kutatási háttér volt, amely sokszor feltétele a nyertes pályázatnak. A KwakLab Kutatóintézet innovációs menedzsere, Székely Endre és csapata több, mint száz sikeres kutatási-fejlesztési pályázatot írt már magyar cégeknek közel tíz milliárd forint összértékben. Most kinyitják ajtajukat a nagyközönség előtt is, hogy közelebb hozzák a tudományt az érdeklődőknek. A KwakLab Kutatóintézet interaktív laborja és kiállítótere egy évek óta bezárt városi üzlethelyiségbe költözött. Itt mutatják be az idei év legérdekesebb kutatásait és több, látványos kísérletet, hogy ezzel keltsék fel a fiatalok kedvét a kutatói pálya iránt.

Forróruha

Az új, energiahatékony és környezetbarát fűtőruha kifejlesztésénél több cél is a kutatók szeme előtt lebegett: több órán keresztül üzemeltethető legyen és kényelmesen lehessen benne munkát végezni hideg helyen, pl. földmérőknek, hűtőházban dolgozóknak, vagy hideg, fűtetlen csarnokokban dolgozóknak.

–    Az volt az elképzelésünk, hogy a ruhát egy mini gázkazánnal fűtsük, de ez újabb kihívásokat jelentett a mérnököknek  például, hogy ne fagyjon meg a gáz, hidegben is be lehessen indítani, vagy az, ha az égéstér megbillen, felborul, ne lobbanjon be az egész készülék. Végül sikerült minden veszélyes tényezőt kiiktatni és most már mindenki kipróbálhatja a környezetbarát, biztonságos, meleg ruhánkat! A hordozható, mindössze egy kg súlyú eszközt terepen mínusz 30oC-ig és 50km/h szélerősségig lehet használni – mondta a fejlesztésről Székely Endre innovációs menedzser.
A gázfűtő-berendezés ellenáll az időjárás viszontagságainak: pozíció független és viharbiztos, esőtől-széltől védett égéstérrel rendelkezik. Könnyen kezelhető, üzemideje legalább egy óra és gáztartálya akár otthon is újratölthető. A fűtő rendszer csatlakoztatható egy különleges dzsekihez, overallhoz, de infúzió fűtésére ugyanúgy alkalmas.

Hibrid busz töréstesztje

Szóló járműként tisztán elektromos, pótkocsis szerelvényként elektromos és dízel hibrid üzemű busz kifejlesztésén dolgozik a Lanta Kft. A bemutatóteremben karosszéria töréstesztet láthatnak az érdeklődők.
Az ügyfél azzal bízta meg a kutatócsoportot, számolják ki, hogy a vázat milyen terhelések érik, ha hirtelen fékez. Azt kellett megakadályozni, hogy a  fékezésnél ne szakadjanak ki az akkumulátorok, vagy ha a busz véletlenül felfut egy járdaszegélyre, ne törjön ki az oldalsó ablaka, illetve egy élesebb kanyarban ne boruljon fel a busz. A KwakLab Kutatóintézet szakemberei erre szoftveres számítást alkalmaztak, felépítették a busz kicsinyített fémvázát és egy hatalmas préssel nyomatták meg azt, majd megmérték, mi történik vele. Ezt a töréstesztet láthatják a bemutatóteremben.

Virághűtő

A kutatóintézet ügyfele, egy virágkertészet a vágott virágok élettartamát szerette volna minél jobban kitolni. A virágboltokban vödörben tárolják a virágokat, nap mint nap cserélik a vizet, de a növények így is gyorsan hervadnak. Azzal bízták meg a kutatóintézetet, hogy fejlesszenek ki egy olyan berendezést, amellyel hosszabb ideig „vázatartósak” maradnak a virágok.

–    Sikerült egy olyan hűtőrendszert kialakítanunk – mondja Székely Endre -, amelyet egy kicsi virágüzletben is fel lehet állítani, szép, magától tisztítja a vizet, és ha ebben a speciális hűtött vízben tárolják a virágokat, néhány nappal meghosszabbodik a növények tartóssága. Ebben a feladatban a vizet elemezte biomérnök kollégám, illetve a villamosmérnök kutató vezérléstechnikát fejlesztett ki a hűtőrendszerhez.

Lebegőbeton

Az ügyfél olyan betonplatformokat akart kialakítani, amelyekre vízen úszó házat lehet építeni. A kutatók feladata kiterjedt a számításokra, az anyagfelhasználásra, és arra, hogy megvizsgálják: kioldódnak-e veszélyes anyagok a betonból.
Az úgynevezett úszóbeton platformok – melyek merev, kemény, nagy teherbírású betonból készülnek – jellemzője, hogy különleges anyaggal vannak könnyítve, mégis nagy felületen stabilak maradnak. Ezek a lebegő-úszó alapzatok elsüllyeszthetetlenek és teljesen tűzállóak, szerkezetileg biztos alapot képeznek elmozdulás nélkül. Élettartamukat tekintve felülmúlják bármely épület élettartamát és bármilyen távolságra szállíthatók, vízen és szárazföldön egyaránt.  A lebegő betont készítő cég vezetője, Molnár György szerint fejlesztésükkel bármikor felépíthető akár egy üdülő a Balatonra, vagy egy irodaház a Duna vizére. A problémát szerinte az építési engedélyt kiadó hivatalok jelenthetik, hiszen ilyen jellegű építkezésre Magyarországon még nem volt példa. Hollandiában, az Egyesült Királyságban ez elfogadott építési mód.

Cserecsont 3 D-ben

Az emberi csontok egyedi modellezésére újfajta technológiát dolgozott ki a Gray Csont- és Ízületi Modell Kft. A társaság eddig elsősorban amerikai piacra, gyógyító és oktatási intézmények számára fejlesztett és gyártott különleges anatómiai, demonstrációs és oktatást szolgáló eszközöket. A mostani áttörés utat nyithat a sérült, hiányzó vagy beteg csontok egyedi pótlása előtt.

Az egyedi igényeknek megfelelő orvosi oktatóeszközök kétféle módon készülnek: a beteg végtagjának, végtagcsonkjának 3D-s szkennelésével vagy a páciens orvosi diagnosztizáló berendezésen (MRI, CT, stb.) felvett adatainak felhasználásával.

Az orvosi eszközöket mindkét esetben virtuális, vagy háromdimenziós tervezőrendszerben készült mesterminta után gyártják le, akár közvetlenül 3D-s nyomtatással, akár a térbeli nyomtatott modell alapján készített, műanyag öntőforma segítségével, műanyagöntéssel.

A szkenner mérete megfelel az átlagos emberi méreteknek. A technológia újdonsága, hogy a csont nem ősminták alapján készül el, hanem a digitalizált vagy digitális úton tervezett modellből egyedi gyártással. Így minden kinyomtatott csont egyedi és ez utat nyithat a csontpótló és protézisfejlesztő technológiák új generációja előtt: személyre szabott csodacsont kerül ki a nyomtatóból.

Ha izgalmasnak találod a témát, és bővebben olvasnál róla, kattints IDE!