„A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz.” (Antoine de Saint-Exupéry)
Szóból ért az ember, mondja a közmondás. Amikor két ember beszélget egymással, messziről láthatóvá válik a kapcsolatuk minősége, intenzitása, hangulata. Mégis, a beszéd, a kimondott szavak csak kis részét képezik két ember közötti kapcsolat kifejezésének. Nem mindenki tud könnyen társalogni. Sok embert már csupán annak gondolata is szorongással tölt el, hogy beszélgetésbe kell elegyednie valakivel, még akkor is, ha szerelméről van szó. Ugyanígy, van olyan típusú ember is, aki előszeretettel uralja a beszélgetést, és általában komoly gondot okoz számára, hogy megtanuljon arra figyelni, amit mások mondanak, valamint hogy másokat szóra bírjon.
Két ember kapcsolatában nagyon fontos annak tudatosítása, hogy gondolatainkat, érzéseinket, a szavak mellett egész lényünkkel közvetítjük. Amit mondunk, az a tartalmi üzenet; ám a kapcsolat szempontjából fontosabb a „hogyan”; ebben rejlik az úgynevezett kapcsolati üzenet, amely a beszélgető felek viszonyára, a kapcsolat minőségére vonatkozik. Minden hangsúlynak, gesztusnak, hangszínnek kapcsolatformáló jelentősége van; ez a kommunikáció kapcsolati szintje, a kapcsolati üzenet. Ha a kapcsolat bizonytalan, ezekből a metakommunikációs jelekből következtetünk a másik viszonyulására.
Ha pusztán a szavakra válaszolunk az érzelmi mondanivaló helyett, a valódi fájdalmak, érzelmi igények rejtve maradnak. Gyakran hangzik el például az alábbi beszélgetés esténként, párok között: „Miért nem fekszel már le időben?” „Nem vagyok fáradt.” Ebben a beszélgetésben az első szereplő a társa közelségére vágyik, de a szavaival nem ezt mondja. A párja pedig az „időben lefeküdni” közlésre reagál, s nem a közelség igényére. Párok, családtagok között akkor lesz eredményes a kommunikáció, ha megértjük a kapcsolati üzenetet. Nyilván könnyebb dolgunk van a megértéssel, ha az igazi érzések megjelennek a kommunikációban, és sikerül a valódi igényeket megfogalmazni: „Szeretném, ha mellettem, a közelemben lennél!” „Jól esik, hogy ezt mondod.”
Amikor a beszélő szavai és magatartása nem egyeznek meg egymással, inkább a nem-verbális üzenetnek hiszünk; például nem érezzük meggyőzőnek beszélgetőtársunkat, ha lopva az órájára pislogva, türelmetlenül dobolva a lábával, fejünk felett átnézve azt mondja: „Figyelek rád”, vagy, ha hazaérkezésünkkor a mobiltelefonjával van elfoglalva, fel sem néz, és színtelen hangon így üdvözöl: „Alig vártalak.”
Egy harmonikus kapcsolatban a párok ügyelnek arra, hogy beszélgetéseik során mikor milyen szavakat használjanak. Tudják, hogy mikor érkezik el a legjobb pillanat arra, hogy véleményt nyilvánítsanak, vagy kifejezzék aggodalmaikat. Ennek érdekében figyelembe veszik párjuk hangulatát, fizikai állapotát (hogy mennyire kipihent vagy fáradt). Megérzik azt, amikor párjuknak nehéz napja volt, és veszik a fáradságot, hogy ilyenkor néhány kedves, együtt érző szóval fejezzék ki szeretetüket, és megértésüket. Egy jó beszélgetés szinte kivirágzik a szelíden elmondott szavaktól, az azokat kísérő kedves pillantásoktól és kézmozdulatoktól, amikor az egész beszélgetést előzékenység, megértés és gyengédség jellemzi . Egy ilyen légkörben a pár mindkét tagja úgy érzi, hogy szabadon, gátlások és aggodalmak nélkül elmondhatják egymásnak szükségleteiket, valamint vigasz és segítség forrásának bizonyulhatnak egymás számára a nehezebb napok alatt.
A közmondás úgy tartja, a”türelmes hallgatás a szív művészete”.
