Lassulj, Budapest!

2015. június 13.
Idén második alkalommal rendezi meg a Slow Budapest csapata egyhetes programsorozatát, a Slow Hetet, azzal a céllal, hogy egyre többen megismerhessék itthon is a tudatos visszalassulás mikéntjét. A szervezők június 15. és 21. között egy olyan különleges életmódfesztivált rendeznek a fővárosban, ahol a résztvevők az ingyenes programokon kipróbálhatják, milyen sokféleképpen lehet napjaink rohanását lelassítani és tartalmasan kikapcsolódni.

„A Slow Hét alapkoncepciója, hogy olyan tematikus napokat szervezünk, melyekkel igyekszünk választ adni a nagyvárosi és a 21. századi túlhajszoltságból eredő problémákra” – osztotta meg velünk Krajcsó Nelli, a Slow Budapest vezetője. Az idei slow napokon középpontba kerül többek között a kapcsolatépítés, a kiegyensúlyozott munka, az olvasás, a tudatos pénzhasználat, a mozgás, a főzés és a városnézés is.

„Napjainkban lehetetlennek tűnik egy kis minőségi idő beépítése az életünkbe, a kiegyensúlyozott mindennapok megvalósítása, az élhetőbb környezet és közösség kialakítása magunk körül. Mindez stresszessé, túlhajszolttá, célvesztetté tehet minket.” – mondja Nelli. A Slow Hét egyrészt felhívja erre a figyelmet, másrészt megoldási lehetőségeket kínál, inspiráló módon, több témában, hogy mindenki megtalálja a neki tetsző utat.

Több mint 25 együttműködő partner és 10 program
A Slow Budapest a rendhagyó kezdeményezéssel több mint 25 vállalati és civil partner támogatását is elnyerte már, mellyel a szervezők célja a minőségi szakmai tartalom létrehozása mellett a Budapesten tevékenykedő civilek népszerűsítése is.

A Slow Hét programja

2015. június 15., hétfő
1. kihívás: Szomszédolj!
Esemény: Nyiss a melletted lakók felé, tegyél a nagyvárosi elidegenedés ellen! 600 db kilincsakasztót osztunk szét ezen a napon, amivel mindenkit arra bátorítunk, hogy vedd fel a szomszédoddal a kapcsolatot. Fotózzátok le a közös élményeiteket, és nyerjetek grillszettet, Bubi bérletet, slow food csomagot! Közreműködik a Miutcank.hu.
Helyszín: Az utcátok, illetve a Madách tér (Budapest, VII. Kerület), ahol kililncsakasztóért jöhetsz
Időpont: Június 15-20-ig, kilincsakasztóosztás: június 15. 16.00-18.00

2015. június 16., kedd
2. kihívás: Dolgozz kiegyensúlyozottan!
Esemény: Vállalatok és munkavállalók jelentkezését várjuk! Vállaljatok egy slow kihívást, hogy jobban teljen a munkanap, fotózzatok, és osszátok meg velünk az élményeiteket! A regisztrálók között stresszmentesítő tréninget és slow coaching bérletet sorsolunk ki.
Helyszín: A munkahelyed
Időpont: Egész nap

2015. június 17., szerda
3. kihívás: Olvass!
Esemény: Több száz könyvet osztunk szét az éterben, és sorsolunk ki személyesen, hogy megerősítsünk titeket abban, mennyire jó is olvasni! A könyveket a Libri, a HVG Könyvek és a Typotex kiadó biztosítja.
Helyszín: online – Rukkola.hu, személyesen – Massolit Café and Books (1072 Budapest, Nagy Diófa utca 30)
Időpont: online – június 15-17-ig, személyesen – június 17-én 18:30-kor

2015. június 18., csütörtök
4. kihívás: Használd a pénzedet tudatosan, támogasd a helyi közösségeket!
Esemény: Sürgősen lassítsunk! magyar feliratos filmpremier slow finance témában és beszélgetés arról, hogyan szavazunk nap mint nap a pénzünkkel. Velünk lesz a Tudatos Vásárlók Egyesülete, a Felelős Gasztrohős és a MagNet Bank.
Helyszín: MagNet Ház (1062 Budapest, Andrássy út 98.), Juhar terem (földszint)
Időpont: 18.00-19.30 – Filmvetítés, 19.30-20:30 – Beszélgetés

2015. június 19., péntek
5. kihívás: Pihenj és frissülj fel!
Esemény: A szabadban, friss levegőn jógázunk közösen, a Jalagati profi jógaoktatói vezetésével reggel és este is.
Helyszín: reggel – Városliget (1146 Budapest, Olof Palme sétány 5.), esti – Margitsziget (Nagyrét, koordináták)
Időpont: reggel – 7:30-8:30-ig, este – 18.00-19.30-ig

2015. június 20., szombat
6. kihívás: Ízlelj és főzz!
Esemény: Slow Food alapelvek a hétköznapokban, közös főzés-kóstolás és gasztro-workshopok a Slow Budapest, a Felelős Gasztrohős, a Szatyorbolt és a PlantTogether csapatával és Ökoanyuval.
Helyszín: Margit utca 9 (1023 Budapest, Margit utca 9.)
Időpont: 14.00-18.00

2015. június 21., vasárnap
7. kihívás: Sétálj és ismerd meg a városodat!
Esemény: A Slow Hét zárásaként, a nemzetközi Slow Napon sétát szervezünk a Vízivárosban, és egy kellemes piknikkel is készülünk a Vár alatt, ahol jókat lehet majd enni-inni, fűben hemperegni.
Helyszín: seta – a Vár alatt, piknik – az Európa ligetben
Időpont: seta – 16.00-19.00, piknik – 15.00-tól

A Slow Hét ideje alatt dokumentáljátok fotókon, videókon, blogokon és a Facebookon is a tapasztalataitokat! Az anyagokat #slowhet hashtaggel lássátok el.