Keresik a legfinomabb balatoni strandételt!

2016. július 07. |

A Street Food divatra adott balatoni válaszként tavaly indított strandétel programjuk keretében a régió vezető borászai és vendéglátósai a Balaton gasztronómiai és büfékultúrájának megújulására hívják fel a figyelmet, amit a szaksajtóban balatoni gasztro-forradalomként emlegetnek. Kardos Gábor szóvivő elmondta: júniusban egy régiós delegációval Svájcban jártak, hogy testvértó kapcsolatot létesítsenek a Genfi tóval, ahol idén indítanak hasonlót „Take-away terroir” néven, tehát a balatoni BeachFood program európai összehasonlításban is az élvonalban van.


Profimédia – Red Dot

Tavaly a fövenyesi Kalóz harcsa&krumplija, a balatoni Fish&Chips nyert, a Balatoni Kör gyorsételei közül pedig a Vízikutya nevű harcsahurkás hot-dogot díjazták. Szerintük az infralámpás hekk ideje lejárt – tulajdonképpen ez nem is egy halfajta, hanem annak a szisztémának a neve és szimbóluma, hogy nyugatra kerül ennek a tengeri halnak a legjava, mi meg a maradékot esszük, ha hekket rendelünk. A frissen, helyi alapanyagokból készített ételek ezért nemcsak finomabbak, igényesebbek és egészségesebbek, de gazdasági szempontból is jobb választás a régiónak és az országnak – ami nemcsak a hekket kiváltó tavalyi díjazottakra érvényes, hanem általában minden minőségi strandételre.

Július 15-ig lehet jelentkezni, megadva a nevező elérhetőségét, a nevezett ételt illetve azt, melyik balatoni vendéglátóhelyen lehet megkóstolni az ételt. A győztest augusztus elején hirdetik ki.

Minőségi vendéglátás

A BeachFood ételek nemcsak nevükben különböznek a globális Street Food mintáktól, hanem elkészítési módjukban és fő alapanyagaikban is fontos balatonivá tenni mindegyiket.

A balatoni strandbisztró kultúra megújulása érdekében felhívást intéznek minden minőségi vendéglátás iránt elkötelezett balatoni büféshez, illetve éttermeshez, hogy minél többen vegyenek részt a versenyben és a BeachFood programban, azzal, hogy egészséges, jó minőségű helyi alapanyagokból készítenek egyszerű, de kreatív, nyárias, viszonylag gyorsan és büfékben elkészíthető ételeket, elvitelre alkalmas tálalással, gyakorlatilag kézbe adhatóan. Azok az ételek igazán esélyesek tehát, melyeket sok helyen átvehetnének és még sikeresebbé tehetnék a minőségi büfékultúrát.

A verseny révén segítenek megismerni a nívós strandbisztró stílusú ételeket és megtalálni a legjobb strandbüféket, ahol ezek fellelhetők, közvetlenül a tóparton, vagy bárhol a Balatonnál.

Az idei nyári szezon kapcsán már a csúcsszezon előtt is gyakori téma volt a pincérek és szakácsok elvándorlásának problémája, ezért a Balatoni Kör arra is felhívja a figyelmet: a jó szakemberek elismerése a tavaly alapított díj révén is hozzájárul ahhoz, hogy a legjobbakat a balatoni régióban tartsák.

További infót ITT találtok!

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

10 tipp, hogy ne ess bele a jojócsapdába diéta

10 tipp, hogy ne ess bele a jojócsapdába