Az ékszerkészítés művészete, avagy hogyan lesz elképzelésből karperec

2016. július 30.
Ékszertervező bloggerünk, Koós Lili, ezen a héten bemutatja hogyan válnak valóra (ékszer)álmaink.

Manapság egyre trendibb ha valakinek saját ékszerésze van. És ezt nem fellengzésből mondom, hanem szimplán bizalmi szempontból. Egyet értek vele, hogy a sokszor igen értékes, életünk meghatározó pillanatait őrző kis tárgyainkat nem bízzuk idegenekre. Ez bizalmi munka is egyben, hiszen amellett, hogy tökéletesen eltalálják a stílusunkat, valóban abból az anyagból készüljön el az ékszer, amit kifizettünk. Ezért most bemutatom nektek -a saját szemszögemből – , az ékszerkészítés folyamatát, apró érdekességekkel fűszerezve.

Azt hiszem a tervezők egy kicsit olyanok is, mint egy pszichológusok: amikor első alkalommal találkozom egy ügyféllel, először beszélgetünk, egy kicsit, „megismerjük” egymást, megtudom milyen a stílusa, a személyisége, és ő is megbizonyosodhat arról, hogy valóban én vagyok az, aki valóra váltja az (ékszer) álmait.

Van, aki már az első találkozóra konkrét elképzelésekkel érkezik, de inkább az jellemző, hogy együtt találjuk ki mit is szeretne valójában. Ez az egyik legizgalmasabb része a folyamatnak. Nagyon élvezem, – hogyha kialakult a bizalom-, szabadon szárnyalhat a fantáziám.

Ezután jön a színek, a kövek és a formavilág meghatározása, ami rengeteg skiccet eredményez. Persze, ezek kidolgozatlanok, mindig a legfrissebb gondolatok, ötletek kerülnek le a papírra melyek gyorsan át is alakíthatóak. A végére letisztul a fejemben – és a papíron is-, hogy melyek a legideálisabb kombinációk, amiket érdemes lesz kidolgozni.

A kidolgozás alatt pontosítom a formákat, a méretet és természetesen a színek vagy szín variációk is a helyükre kerülnek. Ezek már nem skiccek hanem illusztrációk. Vagy kézzel festve készülnek, vagy számítógépen. Mind a kettőnek megvan a maga varázsa: a kézzel festett egy hangulatot, kézzel fogható látványt ad a tervezés folyamatáról melyet meglehet őrizni és a későbbiekben visszanézni. A digitális tervezés lehet 2 vagy 3 dimenziós is. A 2 dimenziós gyönyörű, fényképszerű látványt, míg a 3 dimenziós teljesen realisztikus képet ad arról, hogy milyen lesz az elkészült darab.

Ezt követően elküldöm a megrendelőnek, aki kiválasztja a neki tetsző terveket. Majd jön a legragyogóbb része a munkának, a csodálatos kövek kiválasztása. Nagyon fontos szempont a tökéletes látvány és minőség eléréséhez, hogy a kövek csiszolása és egymáshoz párosítása makulátlan legyen. Olyan is van, hogy a kövek kifejezetten a terv alapján kerülnek megcsiszolásra.

Ezután után jöhet a kivitelezés. Az aranyműves megmunkálja az anyagot és olyan állapotra készíti elő, hogy már csak a kőfoglalás legyen hátra. Néhány esetben a foglalásra még ez előtt kerül sor, mikor az ügyfél a végső próbán nézi meg az ékszert. Ilyenkor lehet méretet igazítani és ha szükséges, bizonyos apróbb dolgokon változtatni. Végül a foglaló bele dolgozza a köveket és eldolgozza az anyagot. Még néhány utolsó simítás és elkészült a várva várt, személyes igények szerint elkészített ékszer.

Fontos része az ékszernek a certifikáció. Ez egy olyan igazolás amin a drágakövek és a nemesfém adatai találhatóak.

 

Meglátni és megszeretni, vagy igényeid szerint elkészíttetni? A döntést rád bízom, de remélem kicsit kedvet csináltam egy csodás darabhoz, mely egy az egyben TE vagy…