Isteni zöldségek bundában!

2016. augusztus 25. |

Nem, még nem a télre készülünk, ez a fogás bármilyen zöldségből, bármelyik évszakban elkészíthető, szinte pillanatok alatt.

Bundázott zöldségek

Hozzávalók a bundához:

víz
csicseriborsó liszt
só (jódozatlan tengeri só/Himalaya) ízlés szerint
frissen őrült tarka bors ízlés szerint (elhagyható)
aprított petrezselyem
bármilyen zöldség: sárgarépa, zöldbab, patisszon, cukkini, cukkini virág, padlizsán hagyma stb.
sütéshez: hidegen sajtolt, finomítatlan(szagtalanított) napraforgó olaj

A fenti hozzávalókat a zöldségek kivételével összekeverjük, olyan arányban, hogy palacsinta tésztánál kicsit sűrűbb állagú tésztát kapjunk, hogy szépen bevonja majd a zöldségeiket és ne folyjon le róluk. Először a száraz hozzávalókat keverjük össze, majd fokozatosan keverjük hozzá a folyadékot. A zöldségeket tisztítsuk meg, mossuk meg, ha szükséges, vágjuk kisebb/vékonyabb darabokra, illetve szeletekre. Például a sárgarépát hosszúkásra vágjuk és negyedeljük, a patisszont/cukkinit szeletekbe vágjuk. Forrósítsuk fel az olajat, mártsuk a tésztába egyesével a zöldségeket, és süssük aranybarnára 3-4 perc alatt.

Kínálhatjuk mártogatósokkal, néhány ötletet ITT is találsz, vagy gabona körettel, salátával is, fogyaszthatjuk önmagában is, de szendvicsbe is tehetjük.

Fotó és szöveg: Salamon Adrienn

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

Kreatív workshopok karácsony előtt dekor

Kreatív workshopok karácsony előtt