Börtönrádió szabadon – Hogy mindenki hallhassa

2016. szeptember 30.
Mára egyre többen ismerik fel, hogy az elítélteket nem elég „csak úgy” kivonni a forgalomból. A szabadulás utáni visszailleszkedés, az újrakezdés segítése közös érdek és közös felelősség. A Börtönrádió egyedülálló kezdeményezés – ami a segítségünkkel nemsokára a börtön falain kívül, országosan is hallható lehet.


Egykori és mostani fogvatartottak, a segítő szakemberek és a börtönparancsnokok is mind egyetértenek abban, hogy ez az egyedülálló kezdeményezés az érintettek életében mérhetően pozitív változást hoz: segít visszavezetni az elítélteket a törvénytisztelő életbe, és oldani a börtönbeli feszültségeket. Az immár a BBC-vel is együttműködő angol Börtönrádió mintájára hazánkban két éve indult az adás. Mára három börtönben – Vácott, Győrben és a budapesti Gyorskocsi utcában – készítenek műsorokat társaiknak a fogvatartottak.

Az adás kizárólag a börtönökben fogható, azonban 2016 őszétől a Börtönrádió a „falakon kívül” is, országosan elérhető műsort kíván szolgáltatni, ami a sztereotípiáktól teljesen eltérő képet fest majd a börtönök világáról. A börtönlakók és a külvilág között így egyedülálló összeköttetetést teremt. A mentorokból és volt börtönrádiósokból álló csapat felkészült a program elindítására. Kaptak Budapesten egy kis helyiséget stúdiónak, és a civil kezdeményezések támogatásra létrejött adjukössze.hu oldalon most a  berendezésére gyűjtenek. 2000 Ft adománnyal már egy kábelt meg is vásárolhatunk nekik, míg 15.000 Ft adományból kijön egy mikrofon ára, amivel hangot adhatunk egy történetnek. Minden adományozó neve – vagy választott beceneve – felkerül a stúdió falára, s köszönetképpen további különleges ajándékokkal készülnek a műsorkészítők. Segítségünkkel pedig szabadon hallható lesz a Börtönrádió.

Részletek itt.