A világ legkülönlegesebb gyémántmárkája Magyarországon

2016. október 06.
Mostantól Magyarországon is elérhető Michelle Obama, Nicole Kidman, Gweyneth Paltrow és Jessica Alba egyik kedvenc ékszermárkája, a Forevermark.


Olivia Munn – Forevermark ékszerrel

A Forevermark gyémántmárka mögött tekintélyes, több mint 125 évnyi gyémántszakértői tapasztalat áll, a márkajelzést pedig csak olyan gyémántok viselhetik, amelyek felelős forrásból származnak, azaz olyan bányákból, amelyek megfelelnek a Forevermark által felállított szigorú szabályoknak. A kitermelő országokat, bányavállalatokat és bányákat folyamatosan ellenőrzi a cég, hogy teljesülnek-e a meghatározott feltételek, és működésük pozitív hatással van-e a helyi közösségre. A Forevermark gyémántok botswanai, namíbiai, dél-afrikai, ausztráliai és kanadai bányákból kerülnek ki.

A kitermelés után a gyémántok többlépcsős kiválasztási folyamaton esnek át, amely során először méret, alak, minőség és szín szerint válogatják őket. Ezután kerülnek a szigorúan kiválasztott gyémántcsiszolókhoz. A Forevermark gyémántokra a többinél szigorúbb csiszolási szabályok vonatkoznak. A világon mindössze 42 olyan gyémántműves mester él, aki csiszolhat Forevermark gyémántot, ez a szakma általában családokon belül generációkon keresztül öröklődik. A csiszolás után a Forevermark Diamond Insititute vizsgálja meg a gyémántokat a legszigorúbb szabályok szerint. Tizenhét lépésből áll az a folyamat, amelyen egy gyémántnak végig kell mennie ahhoz, hogy megkapja a Forevermark márkajelzést. Ezt a jelzést – amely a logóból és egy egyedi azonosító számból áll – különleges technikával rejtik a gyémánt belsejébe. Szabadszemmel nem, csak mikroszkóp segítségével látható, az emberi hajszálnál ötezerszer vékonyabb a jelzés.


Margot Robbie szintén a márka egyik modelljével

Felelős forrás

A világon kibányászott gyémántoknak mindössze 1%-a kaphatja meg a Forevermark logót és egyedi jelzést, az pedig, hogy felelős forrásból származnak és szigorú értékelési folyamaton mennek keresztül garantált.
A Forevermark gyémántok ettől az évtől elérhetőek Magyarországon is. A De Beers Vállalatcsoport az R-A Diamonds Kft-t választotta ki kizárólagos hazai képviselőnek. A gyémántokat nyolc kiskereskedelmi cég forgalmazhatja, ezek a partnerek saját ékszereikbe foglalhatják őket és forgalmazhatják  a Forevermark milánói innovációs és design központjában tervezett kollekciókat is. Ezekből az R-A Diamonds 3 kollekciót vezetett be Magyarországon, a FOREVERMARK SETTING™, ENCORDIA™ és  CORNERSTONES™ kollekciókat.