A limitált Wagyu Burgereket januárig lehet megkóstolni

2016. november 07.
Magyarországon elsőként készít a világ egyik legzamatosabb marhahúsából, wagyúból hamburgereket a Zing. A japán wagyút (ejtsd: vagjú) a marhahúsok Rolls Royce-ának is nevezik, mert vajpuha, márványozott húsa, jellegzetes íze és frissessége igazi kuriózummá teszi a marhahúsok között. Ahogy minden alapanyagot, a wagyuhúst is hazai tenyésztőtől szerzi be a Zing, és az új, Nádor utcai étteremben a limitált burgerek mellett steakeket is készítenek majd belőle.


Fotó: Puskás Nóri

Új éttermet nyitott a Zing a Nádor utcában, és ebből az alkalomból egy rendkívül exkluzív ajánlattal is előrukkolt. A burgerezőkben a világ egyik legízletesebbnek tartott marhahúsából, wagyból is készítenek húspogácsákat, a limitált Wagyu Burgert januárig lehet megkóstolni. Emellett az Nádor utcában steakeket is készítenek majd, és külön vacsora menüvel is várják az ínyenceket.

„Mindig fontos volt számunkra, hogy a hazai mezőgazdaság csúcstermékeit használjuk az ételek elkészítéséhez. A wagyu a legjobb minőségű hús, ami jelenleg kapható a magyar piacon, ezért semmiképp nem szerettük volna kihagyni a kínálatból” – mondta el Susánszky Ádám, a Zing Burger tulajdonosa és ügyvezetője.

A japán wagyu marhákat eredetileg igavonó állatként tartották. A nagy megterhelés miatt az állatok extra zsírtartalékot növesztettek az izom közé, ezért a húsúk sajátosan márványozott, omlós és nagyon ízletes. A luxuséttermeknek szánt, eredetvédett wagyu marhákat Japánba állítólag halk zeneszó mellett szakéval masszírozzák és a jobb étvágy érdekében sörrel itatják egészen 30 hónapos korukig.

Hazáján kívül Ausztráliában és az Egyesült Államokban is népszerű, Európában viszont meglehetősen kicsi az állománya, és csak nagyon nehezen elérhető. Hazánkban Zichy Mihály és Nagygyőr Árpád foglalkozik a wagyu marhák tenyésztésével, és ugyan szakéval nem masszírozzák az állatokat, 30 hónapig speciálisan összeállított takarmánnyal etetik és szabadhoz közeli tartásban nevelik őket Ófalu közelében.