Ne temesd magadba!

2017. július 29. |

Nagyképű, önző, feltűnősködő, egoista, kétszínű, buta focista. Ártatlan címkék, amiket a környezetünkben élő osztálytársakra, csapattársakra aggatunk, esetleg barátainkkal egy-egy srácot illetünk. Címkék, amelyekből párat mi is kapunk. Persze úgy csinálunk, mint akit ez nem izgat, de sokszor egész életünkben hordozzuk a címkék okozta lelki sérelmeket. Pedig, ha beszélünk róla, könnyebb feldolgozni a hatását. A középiskolások tudatos pályaválasztását segítő „Így dolgozunk mi" táborozói idén a címkézésre akarták felhívni a figyelmet.

„A címkézés, egymás megbélyegzése egy olyan társadalmi probléma, amivel mindannyian találkoztunk már valamilyen formában. Kapunk is, adunk is, ezen nem tudunk változtatni. De tudnunk kell a címkéinket a helyükön kezelni és beszélni róla, ezáltal is segíteni a feldolgozást.” -mondta Barta Nikolett, az igydolgozunkmi.hu egyik alapítója.

A témát Major Zoltán Pepe, a másik alapító, tábor szakmai vezetője segített videoban feldolgozni. „Azért a címkézésről szól az idei kampányvideo, mert a fiatalok az őket érintő társadalmi problémák közül ezt érezték a legközelebb magukhoz„ -mondta Major Zoltán.

Amikor a címkék embereket sértenek, ne hagyd, hogy a címkék miatt az emberek félelemben éljenek – a részt vevő fiatalok szerint ez a videokampány üzenete.

„Csoportbeszélgetésen különböző témákat vetettünk fel, ami akár a mindennapunkat is érinti. Arról beszéltünk, hogy milyen különbözőek vagyunk, és ne féljünk az egyéniségünket megmutatni. A mi életünkben az előítéletek így jelennek meg, hogy akár felelőtlenül bélyegzünk meg másokat, nem gondolva arra, hogy ezzel milyen maradandó sebeket ejthetünk. Nem az a kérdés, hogy kapunk-e címkéket, hanem az, hogy hogyan dolgozzuk fel. Figyeljünk másokra, beszéljünk róla, hogy együtt győzzük le az előítéleteket” – fogalmazták meg a táborozók.

A napközis tábor három pillérre épült: egyrészt a fiatalok bepillantást nyerhettek különböző szakmákba, szakmai életutakba, hogy ezáltal is tisztább képet kapjanak arról, hogy mit csinál pontosan például egy UX designer, egy szövegíró, egy marketinges, vagy programozó. Másrészről olyan készségfejlesztő tréningeken vehettek részt, amelyek az iskolából gyakran kimaradnak, pedig a való élethez elengedhetetlenek, úgy mint stresszkezelés, önismeret, nyilvános beszéd fejlesztés, prezentációs technikák, időmenedzsment, vagy énmárka építés. A fiataloknak az egyik legizgalmasabb feladat a közös projektként kidolgozott videó elkészítése volt.

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

Period poop: a jelenség, amiről annyira nem beszélünk, hogy magyarul még neve sincs menstruáció

Period poop: a jelenség, amiről annyira nem beszélünk, hogy magyarul még neve sincs