Napi három kávé lehet a hosszú élet titka

2017. szeptember 13.
Itt a hónap jó híre a megszállott kávérajongóknak: a kávéval nemhogy semmi baj nincsen, de akár az életünket is meghosszabbíthatja.

Szerencsére néhány éve már véget ért a kávéval (főleg a koffeinnel) való riogatás, és azóta inkább az ital áldásos hatásairól cikkeznek. Kiderült például, hogy a kávé jót tesz az emésztésnek, a szívnek és javítja a kognitív funkciókat is, ráadásul napi 4-5 csészével simán megihatunk belőle.


Fotó: Profimedia – Red Dot

Nemrégiben pedig két nagy kutatás (egy amerikai és egy európai) is arra jutott, hogy a kávé rendszeres fogyasztása meghosszabbíthatja életünket –  mindegy, hogy méregerős feketéről, tejhabos lattéról vagy akár egy csésze koffeinmentes kávéról van szó. A hosszú, követő-jellegű kutatásokban megállapították, hogy a kávéfogyasztók különösen ellenállónak bizonyultak a szívbetegségekkel és a tüdő betegségeivel szemben, de általánosságban is elmondható, hogy hosszabb ideig élnek. Az európai kutatás eredményei szerint a napi három csésze kávét fogyasztó férfiaknak egészen pontosan 18%-kal, míg a nőknek 8%-kal volt alacsonyabb a halálozási rátája.

Azt ugyan egyelőre még nem tudják, pontosan melyik összetevő okozza a kávé áldásos hatását (tele van ugyanis mindenféle antioxidánssal és egy rakás más egészséges dologgal) de annyi biztos, hogy van kapcsolat a kávé és a hosszú élet között.

Ha a kávé mellé extrákra is vágysz, kattints IDE!