Feltörekvők: Bianicon, azaz Bálint Bianka, tetoválóművész

2018. január 30.
Ezer közül is meg lehet ismerni a stílusát, tudatosan építi az Insta-közösségét, és úgy tartja, a grafikáin keresztül tud igazán kommunikálni a világgal: ismerjétek meg Bianicont, azaz a Queen of Hearts Tattoo Biankáját.

Mikor kerültél először kapcsolatba a tetoválásokkal?

Jó kérdés. Talán furcsán hangozhat, de sosem szerettem volna tetováló lenni. Nem érlelődött bennem régóta a gondolat, mielőtt elkezdtem csinálni. Eredetileg nem is én akartam tetoválni, hanem a barátom. Körülbelül 3 évvel ezelőtt kerültem először a tetoválással komolyabb kapcsolatba, amikor a barátomnak vettünk egy tetoválószettet. Azt viszont mindig tudtam, hogy grafikával szeretnék foglalkozni. Nyitott voltam mindenre, ami a felületet és a technikát illeti: sorra próbáltam ki a papírt, a digitális technikát, textilt, vásznat… Aztán valahogy eljött a bőr is.

Mai napig foglalkozol grafikával vagy már csak a tetováláson a fókusz?

Manapság ritkábban keresnek meg illusztrációkkal kapcsolatban. De ha mégis, és időm is engedi, ugyanolyan lelkesedéssel tudom belevetni magam, mint egy tetoválásba. A nem bőr alapú grafika jelenleg az életem 10%-át teszi ki.

Mit ad neked a „bőrön alkotás” a sima grafikázáshoz képest?

Fú, ezt nehéz szavakba foglalni. Gondolj csak bele: megkeres téged valaki, hogy azt a dolgot, ami a te fejedből jön elő, magán akarja hordani élete végéig. Hát mi ez, ha nem csoda? Mai napig abszurdnak érzem! Nagyon megtisztelő és felemelő érzés. De az alap minden felületen ugyanaz: mindig az érzéseimből indulok ki. A grafika a lehető legjobb és legegyszerűbb útja annak, hogy kiadjam magamból a dolgokat. Nem vagyok a szavak emberre, nem tudom szépen kifejezni magam, a modorom nyers, és ami a szívemen a számon. Sokszor kerülök bajba emiatt. 🙂

Közösségépítés terén is élen jársz, elképesztő az Instás követőtáborod. Mennyire vagy előre betáblázva?

A közösségi médiával tudatosabban két éve kezdtem el foglalkozni. Tudtam, hogy ha minőségi dolgot szeretnék adni az embereknek, akkor a megjelenésemnek is annak kell lennie. Egyébként körülbelül 1,5 hónap a várakozási idő nálam, de maximum két hónapra írok be előre embereket, és ez a menetrend most teljesen megfelel számomra. Egyenlőre elképzelhetetlennek tartom, hogy hosszabb legyen a várakozási listám, mert akkor túl nagy lenne a nyomás rajtam, és elveszne az aktualitás szépsége is.

Az emberek beleszeretnek egy-egy már meglévő mintádba, vagy inkább felkérnek, hogy az igényeikhez alkoss valamit?

Is-is. Sok olyan mintám került már bőrre, amit “saját magamnak” rajzoltam, azaz nem megrendelésre. Sokszor keresnek meg úgy is, hogy csináljak valamit nekik, teljesen mindegy, mi az. De olyan megkereséseim is vannak, amikor van határozott elképzelés a témát illetően, de a tervezést már rám bízzák.

Van olyan munkád, amire leginkább büszke vagy?

Dorcának csináltam egy egész nagy mintát, egy elég kényelmetlen helyre. Büszke voltam magamra miután végeztünk.

2018-ban mik a legfőbb trendek a tetoválások terén?

Most nagyon megy a fine line, a single needle és a trash.

Számodra mi a legnagyobb kihívás a szakmádban?

Egy hullámhosszra kerülni a vendégekkel, és a maximumot nyújtani akkor is, mikor éppen padlón vagy. Ezt a hivatást nem lehet félgőzzel csinálni, különben mit sem ér az egész.

Úgy képzelem, nagyon bensőséges viszonyt kell kialakítani a tetováló és a kliens között ahhoz, hogy igazán minőségi legyen az eredmény. Mennyire kerül előtérbe a kliensek személyisége, történetei a tetoválás tervezése/megalkotása kapcsán?

Ez nagyon változó. Vannak, akik csak azt mondják el, hogy mit szeretnének magukon látni, a háttérsztorit viszont nem osztják meg velem. Míg mások egy kerek egész történetet írnak, akár azt is, hogy mi a horoszkópjuk vagy a kedvenc színük. Nálam minden tetoválást megelőz egy személyes konzultáció, amin azért ki szokott derülni, mennyire tudunk együttműködni. Egyébként, a megfigyeléseim alapján általában hasonszőrű emberek járnak hozzám, ez a minták készítésénél is sokat segít.

Vannak olyan személyes történetek, amik valamiért megragadtak benned?

Igen, vannak ilyen történetek, viszont ezekről nem szeretnék beszélni. Mások rám bízott történeteivel úgy érzem, nem élhetek vissza.

Neked milyen tetoválásaid vannak? Mindegyikhez kötődnek személyes történetek? 

Na, én pont az az ember vagyok, aki nem gondolja túl a tetoválásait. Egy személyesebb tetoválásom azért van: anyukám kézírása. Szerintem egy olyan tetoválást, ami nem feltétlen kötődik valami konkrétumhoz, kevésbé bán meg az ember. Az esetek többségében, a tetoválók flash-eit varratom magamra, terveztetni ritkábban szoktam.

Mi a legnagyobb álmod?

Ember tervez, Isten végez – szokták mondani. Persze, elképzeléseim vannak a jövőmet illetően, de ki tudja, mit hoz a jövő.
Elégedett vagyok már azzal is, amit eddig elértem. Két éve vagyok a Queen of Hearts Tattoo-ban. Két évvel ezelőtt gondolni sem mertem volna, hogy valaha ennyi ember ismerni és szeretni fogja a munkámat, a gondolataimat, a nézőpontomat, a világomat.

 

További infó: 

Instagram/Facebook/Website